Jazz/World

Jazzmaraton Moszkvában

2018.10.29. 12:15
Ajánlom
A hazai improvizációs zenei szcéna legnevesebb előadói lépnek fel orosz klubokban és fesztiválokon a Moszkvai Magyar Intézet szervezésében, a Moszkvai Jazzmaratonon.

Október végén és novemberben Jazzmaraton néven valódi jazz és avantgárd zenei deszant érkezik Magyarországról Oroszországba. Tavalyi sikeres miniturnéja után tér vissza Oroszországba a dobos Pándi Balázs, hogy a holland Jason Köhnen társaságábankoncerteket adjon a szentpétervári The Place, valamint a moszkvai Pluton klubokan.

10 állomásos masszív turnéra utazik Oroszországba Thea Soti vajdasági magyar énekesnő Electrified Islands című projektje, melyben egyszerre keveredik a jazz, a kortárs opera, a rock és a kísérleti elektronika. Az énekesnő elmondása szerint itt a hagyományos ének struktúrák az absztrakt hangok által változnak meg, hogy elektronikai és egyedi hangszerek előadásában új életet  kapjanak az improvizációban. A moszkvai koncertet 9 vidéki fellépés követi.

Először koncertezik Oroszországban a cimbalomművész Móri Beáta is, aki kortárs magyar zeneszerzők darabjait adja elő a Dom Kulturális Központban, valamint a Monarchia fesztiválon. Móri Beáta azon a hangszeren fog játszani, amit idén szeptemberben állandó jelleggel a Moszkvai Magyar Intézetbe helyeztek ki. A cimbalom idén szeptember 9-én „debütált” a legendás moszkvai Nagy Színházban, a Kálmán operett gála est programján. A hangszer elkészítése a BMC – Budapest Music Center segítségével valósult meg.  Jelenleg ez az egyetlen zenei intézményben kihelyezett és használatra alkalmas állapotban lévő cimbalom Oroszországban. Szintén ezen az estén lép fel a neves iráni származású dobos, Michael Zerang és a libanoni gitáros, Sharif Sehnaoui. 

Három városban, Moszkvában, Szentpéterváron és Jaroszlávlben ad koncerteket Szelevényi Ákos és Porteleki Áron duója. Szelevényi Ákos Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb szaxofonosa. Hírnevét a 90-es években aktív, párizsi alapítású Akosh S Unit hozta meg, de tagja volt a Noir Desir kultikus francia rock zenekarnak is. Porteleki Áron a budapesti experimentális és szabad zenei színtér egyik megkerülhetetlen figurája. Állandó tagja több kísérleti rock és avantgárd zenei formációnak, de sokat lép fel népzenei koncerteken is édesapjával, Porteleki Lászlóval, a Muzsikás zenekar brácsásával.Moszkvában november 6-án, a Dom Kulturális Központbanmutatkoznak be.

A Habsburg Birodalom felbomlásának 100. évfordulója alkalmából szervezett Monarchia fesztiválon november 17-én a Flacon Design Factory-ben fel a budapesti Jü power jazz zenekar, valamint az osztrák, magyar és szlovén zenészekből álló Krispel/Schellander/Miklós free jazz trió. A Jü – Mészáros Ádám (gitár), Hock Ernő (nagybőgő) és Halmos András (dob) pszichedeliks power jazz triója már több fontos nemzetközi fesztiválon is megfordult (Saalfelden Jazz Fest, Ljubljana Jazz Fest, Match & Fuse London), két stúdiólemezük pedig a patinás RareNoise Records gondozásában jelent meg. A Jü zenéje leginkább a pszichedelikus rock, az afrikai zenék és az avantgárd jazz határain mozog. A Krispel/Schellander/Miklós trió ezzel szemben a free jazz, a totális improvizáció vizein evez. Az osztrák szaxofonos Markus Krispel, a szlovén bőgős Matija Schellander és a magyar dobos Miklós Szilveszter közös triója a nemzetközi zenei projektek egyik legjobb példája. A Jü és a Krispel/Schellander/Miklós koncertjei az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának 100. évfordulója alkalmából szervezett Monarchia fesztivál keretében valósul meg.

Címlapkép: Szelevényi Ákos és Porteleki Áron zenekara, Wikimedia

 

 

 

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Könyv

Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk a dedikált könyvek online aukcióján

Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívja a Pesti Vigadó a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.
Jazz/World ajánló

A brazil zene esszenciája

A legendás Grammy-díjas brazil énekes, gitáros és dalszövegíró, Gilberto Gil október 22-én a Liszt Ünnep keretében, a MOM Kulturális Központban ad nagyszabású koncertet.
Jazz/World ajánló

Minden, amit Cory Henryről tudnod kell

Egy zseniális alkotó, aki egyszerre lenyűgöző zongorista, énekes, producer és dalszerző. Hatéves kora óta áll színpadon, számtalan műfajban bizonyított a gospeltől az r&b-n át a jazzig, és olyan világsztárokkal dolgozott, mint Bruce Springsteen, a The Roots, a Boyz II Men, Kenny Garrett, Kanye West vagy az Imagine Dragons, a Snarky Puppy tagjaként pedig több Grammy-díjat nyert. Ő Cory Henry, akinek Müpa-beli lemezbemutató koncertje az ősz egyik legjobban várt zenei eseménye. El is meséljük, miért!
Jazz/World ajánló

A Birdman zeneszerzője Budapesten

Az ötszörös Grammy-díjas jazzdobos és zeneszerző, Antonio Sanchez október 29-én a MOMkult színpadán lép fel zenekarával. A világhírű művész jegyzi többek között az Oscar-díjas Birdman zenéjét is.
Jazz/World ajánló

A legendás underground zenekar ráadáskoncertje

A Kontroll Csoport megalakulása 40. évfordulója alkalmából idén augusztusban egy koncert erejéig újra összeállt, viszont engedve a közönség kérésének október 22-én az A38 Hajón még egyszer színpadra lépnek, különleges vendégek társaságában.