Jazz/World

JazzMEGbeszélgetések a BJC-ben

2013.11.04. 12:49
Ajánlom
A Budapest Jazz Club az idei szezonban roma muzsikusokat állít fókuszba. Az együttesek vezetői iskolásokkal találkoznak napközben, este pedig a nagyközönséggel beszélgetnek.

A Főváros támogatásával létrejött Roma fókusz a Budapest Jazz Clubban című sorozatban a klub közönsége előtt jól ismert, a magyar jazz élvonalába tartozó zenészek ezúttal beszélnek is arról, hogy mit jelent számukra imádott műfajuk, a jazz. A beszélgetéseken részt vesz majd egy-egy házastárs vagy éppen ikertestvér is: a decemberi esten ugyanis a neves énekesnő, Szőke Nikoletta fog fellépni, akiről ismert, hogy a kiváló nagybőgőművész, Barcza Horváth József a férje és együttesének zenei vezetője. A sorozaton közelebbről is megismerheti majd a közönség a Finucci Brotherst, és a két kiugró tehetségű muzsikust, akik ikertestvérként alapították ezt a zenekart: Balogh Roland gitárost és Balogh Zoltán zongoristát.

Éppen a dinasztikus öröklődés, a tehetség jegyében a zenében felnövő gyerekek nevelése lesz az egyik olyan kérdés, amelyet Zipernovszky Kornél jazzkritikus, a Fidelio munkatársa feltesz vendégeinek. A koncertek előtt este héttől a pódiumon az együttesek vezetőit arról is kérdezi majd, hogy tudnak-e támaszkodni kulturális gyökereikre, a cigányzenész dinasztiák hagyományára, miközben modern, kortárs, multikulturális zenét játszanak. Mit jelent számukra a roma identitás, amikor Magyarország hírnevét öregbítik külföldön, hiszen szinte mindegyikük keresett zenész Európában? A sorozat fő célja, hogy új oldalról közelítsen a roma sorskérdések jelenéhez, bízva a pozitív példák véleményformáló erejében.

A sorozat november hetedikén Szakcsi Lakatos Bélával indul - aligha kezdődhetne mással. A Kossuth-díjas zongorista és zeneszerző, a magyar jazz meghatározó alakja, nyáron ünnepelte a BJC-ben a hetvenedik születésnapját. A hatvanas évek óta vezeti saját zenekarait. Úttörő volt több új stílus meghonosításában, ő használt Magyarországon először Fender-zongorát. Az egyetemes jazztörténetben is számon tartják Amerikában, a GRP lemeztársaságnál készült lemezeit. Példaképéhez, Leonard Bernsteinhez hasonlóan zeneszerzőként is rendkívül sokoldalú, játszik együttesben és szólóban, saját kompozíciókat és örökzöldeket, előadott nagyzenekari kísérettel klasszikus versenyművet, fellépett a 100 Tagú Cigányzenekarral, duó improvizációkat játszott Vukán Györggyel, és adott ki népdalfeldolgozásokat tartalmazó világzenei albumot. Egyik legizgalmasabb kísérlete a Gypsy Jazz felfogás kidolgozásához kötődik. Legutóbbi lemeze, egy szóló koncertfelvétel, Live at the Budapest Jazz Club címmel jelent meg. Mindkét fia nagy sikereket arat jazz-zongoristaként.

Iskolai osztályoknak, csoportoknak napközben külön pódiumbeszélgetést is rendez a BJC az este fellépő zenekarok vezetőivel. A következő esteken Szőke Nikoletta (dec. 20.), Pataj György (jan. 11.) és Lukács Miklós (feb. 8.) kerülnek fókuszba. A sorozat koncertjeire a belépés fél nyolcig érvényes középiskolai diákigazolvánnyal ingyenes.

JAZZmegBESZÉLGETÉSEK
Roma fókusz a Budapest Jazz Clubban
SZAKCSI LAKATOS BÉLA

November 7, csütörtök, koncert: 20:00, pódiumbeszélgetés: 19:00

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.