Jazz/World

Jazznap.hu - Gyorsjelentés

2014.05.01. 11:23
Ajánlom
Hogyan telt a Budapest Jazz Clubban az első hazai Jazznap? Pallai Péter rövid helyszíni riportban foglalta össze tapasztalatait.

A Budapest Jazz Clubban olyan telt ház volt a Sárik Péter Trió koncertjén, hogy az ajtóban és kívül is álltak. Sárik lenyűgöző technikával jazzesít meg számos, a pop, a rock és a soul világából jól ismert számot, tehát a nem jazzre szakosodott nézőknek és hallgatóknak is volt hivatkozási alapja, ráadásul Péter kiváló kommunikátor, látni rajta, hogy őszintén átéli és élvezi, amit játszik. Ez utóbbi manapság sajnos megleheősen ritka. A közönség zöme a huszon-harmincéves korosztályból tevődött össze, ami igen örvendetes. 

A Nyitott Műhelyben a csodálatos gitáros, Juhász Gábor és Gyárfás István, kihasználva az intim tér adottságait, elmesélte és eljátszotta a jazz-gitár történetét, mindezt személyes élményekkel és kellemes humorral fűszerezve. A valamivel idősebbközönség pont erre vágyott. Játék közben tökéletes képet kaphattunk az igazán jó jazz lényegéről, ami a kreatív improvizáció, az egymásra való feszült odafigyelés, a szakmai alázat és szeretet elegye. Előadásuk tökéletesen illett a nap és a hely szelleméhez. 

A Fonóban a Tóth Viktor által megálmodott és vezetett szaxofon-kvartett, a Road Six Sax kápráztatta el a korát tekintve a BJC-éhez hasonló közönséget. Elképesztő, non-stop zenei teljesítményt nyujtottak. Tóth Viktor világszintű szólista. A RSS annyira ötletes csapat, hogy ritmus szekcióra egyáltalán nincs szüksége, legalább is nekem semmilyen hiányérzetem nem volt e tekintetben. Weisz Gábor baritonszaxofonja kiválóan betöltötte a bőgő vagy bármilyen basszus hangszer szerepét és, ha kellett, csodálatosan ellenpontozta Tóth Viktor játékát. Ritmikailag úgy szerkesztették a számokat, hogy a dob is felesleges lett volna. A repertoár roppant szélesre vetette a hálót, kaptunk funkyt, bebopot, bluest, New Orleanst, hungarikumot, Balkánt és a lista valószínűleg nem teljes. Viktor is jó kommunikátor, de a Road Six Sax esetében a humor java a zenében rejlik. A kellő jazz ismerettel rendelkezők nagyon jól szórakoztak, de a zene annyira jó, helyenként mulatságos, helyenként szívhez szóló volt, hogy nulla jazz ismerettel is nagyon élvezhette bárki, aki véletlenül esett be az ajtón. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.