Jazz/World

Jazzopera készült Szép Ernő darabjából

2022.11.18. 11:20
Ajánlom
Szép Ernő Vőlegényének különleges, zenés spin-off történetét Vagy a szívem dobbant címmel mutatják be november 22-én Balla Eszter és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével, Forgács Péter rendezésében a Budapest Jazz Clubban.

A jazzopera, amely a magyar drámairodalom leglíraibb és legzeneibb prózái közé tartozó darab részleteiből született, megzenésítve és elénekelve mutatja be a két főszereplő végtelenségig hömpölygő, időtlen találkozását és az összetartozás-szétválás szerelmi tébolyát.

A műből kimetszett nagyjelenetek – miközben megőrzik az eredeti történet színházi alapanyagát – két hangra írt, megzenésített, Szép Ernő-i prózaverssé válnak.

A darab zenei anyagát Szitha Miklós, a Talamba Ütőegyüttes egyik alapítója és Dani János, a Swing á la Django együttes zeneszerzője és gitárosa komponálta, Zöldi Gergely dramaturg szövegkönyve alapján.

A főként zenés színházi produkciók megvalósítását támogató KúlArt Produkció a munkafolyamat kezdeti fázisában kifejezetten a Swing á la Django zenekar repertoárjához, azaz az 1910-es, 1920-as évek zenei világához illő szépirodalmi művet keresett. Ebben a korban született Szép Ernő több nagy színdarabja. A Vőlegény nyelvezete és a szerelmi kettősök dinamikája okán tűnt alkalmasnak a feldolgozásra.

A szikárabb, szenvtelenebb történetmesélés korában Szép Ernő szövege finomsággal, gyermeki játékossággal, lírával, szenvedélyes túlzásokkal mesél,

nem kevésbé egyértelműen és kifejezően ütköztetve a szereplőket” – nyilatkozta Forgács Péter rendező. Az alkotógárda magát a szerelmi viszonyt, annak lelkületét igyekszik láttatni a szerelmes jelenetekben. A zene vezeti, formálja az előadást: kiemeli a két szereplőt az eredeti műből, a férfi-nő viszony esszenciáját erőteljesebbre fogalmazza. Ami a szövegben elhangzik, arra a zene rögtön válaszol, ami a zenében megszólal, arra a két színész reflektál.

Vagy a szívem dobbant – Jazzopera
november 22. 20:00, Budapest Jazz Club

Szereplők: Balla Eszter, Szabó Kimmel Tamás
Zenekar: Swing à la Django  
Rendező: Forgács Péter
Dramaturg: Zöldi Gergely
Zene: Dani János, Szitha Miklós

További információ és jegyvásárlás itt érhető el.

Fejléckép: Balla Eszter (forrás: Balla Eszter hivatalos oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Szerényi Béla: „Mindig volt, aki magáénak érezte a népzeneoktatás ügyét”

A Népzeneoktatás 50 örömünnepen művészeti iskolák adnak ingyenes koncertet és „Kibimbódzott zöld ág” címmel az Óbudai Népzenei Iskola egykori, mára neves előadóművész növendékei és jelenlegi tanárai is fellépnek május 31-én a Hagyományok Házában.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Los Aluljaros

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az aluljárókban feltűnő, dél-amerikai zenét játszó muzsikusokról írt.
Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.