Jazz/World

Jimmy Cobb saját dobverőt kap

2007.11.22. 00:00
Ajánlom
Cobb a legnagyobb jazzdobosok közül való, a Kind of Blue lemezen Davisszel, a Giant Steps felvételén pedig Coltrane-nel játszott. Így már eddig is volt néhány ütője, most viszont saját maga tervez új modellt, amit róla neveznek el.

A washingtoni születésű muzsikus a hard bop egyik legismertebb előadója, a jazzvilág szereplőinek több generációját ismeri, Cannonball Adderley, Dizzy Gillespie, Billie Holiday, Wynton Kelly és Ron Carter csak néhány név a korábbi zenésztársak közül. Cobb januárban tölti be 79. életévét, de továbbra is fantasztikus energiával játszik: nemrég fejezte be Yesterdays című szólólemezének felvételét Roy Hargrove-val, Jon Faddisszel és John Weberrel, emellett világszerte folyamatosan turnézik. A Vater ütőhangszergyártó cég felkérésére pedig új dobverőmodellt készít, így a mester zenei hatása még jelentősebbé válik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Vizuál

Ingyenesen látható Szomjas György kultikus filmje

Szerda éjfélig ingyenesen elérhető a FILMIO-n Szomjas György 1976-os filmje, a Talpuk alatt fütyül a szél. A Nemzeti Filmintézet ezzel az alkotással tiszteleg az április 7-én elhunyt rendezőlegenda előtt.
Klasszikus

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Jazz/World

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Vizuál

Múzeumi miniszteri biztos lesz L. Simon László

A Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztossá nevezi ki L. Simon Lászlót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – tudatta az MTI-vel az EMMI.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Jazz/World pályázat

Támogatást nyújt a zeneipari háttérmunkásoknak a Fábián Juli Emlékalapítvány

A Fábián Juli Emlékalapítvány ismét pályázatot ír ki a koronavírus-járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények és a tervezhetetlen szakmai jövő miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások számára.
Jazz/World videó

A Nagymező utcáról énekel Bolyki Sára

Nagymező utca címmel jelent meg a két fiatal jazz-zenész – Bolyki Sára és Bolyki Tamás – első közös dala, amelyben felidézik a Bartók Konziban töltött éveket.
Jazz/World fonó

Rangos magyar lemezdíjra jelölték a Fonó öt lemezét

Legjobbak közé került a Balázs Elemér Group, a Cimbaliband, a Besh o droM, a Dalinda és az Ötödik Évszak lemeze a Fonogram-díjak idei jelöltjeinek listáján.
Jazz/World hír

Megvannak a Fonogram-díj idei jelöltjei

Április 24-én derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a Fonogram - Magyar Zenei Díjat 18+1 kategóriában.