Jazz/World

Jó utat, Fehér Ló!

2012.09.30. 09:48
Ajánlom
Volt azért kockázat abban, hogy igazán összeérik-e a kispaszabi nótázás és a párizsi manus szving a közös koncertre - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

A Fidelión, csak egy-két rovattal odébb írtam előzetest arról a koncertről, amelyen a Latcho Drom (nagyjából = Jó utat!) és a Parno Graszt (= fehér ló) együtt lépett fel a Müpában szeptember 26-án. Ugyan a két különböző országból származó roma zenekar már játszott együtt, de ilyen formában eddig csak Franciaországban léptek fel, úgyhogy most hallottam őket először ilyen formában. Most ugyanis a kispaszabiak hívták vissza őket, eljött hozzájuk a háromtagú alapfelállásban a Latcho Drom. Az együttes vezetője egy djangológus, mondhatnám, hiszen Django Rheinhartdnak aligha találni nála manapaság hitelesebb és pontosabb, ugyanakkor teljesen szuverén művészi egyéniséggel rendelkező követőjét. Christophe Lartilleux-Hart párját ritkító gitározásáról felvételei alapján eddig is volt fogalmam, de a Parno Graszt vendégeként magas várakozásaimat is felülmúlta.

Fortélyos érzés volt egyébként tesztelni magamat azután, hogy egy ritkán bekövetkező együttállásról írtam előzetest, amihez kellett némi intuíció. Persze magánügy lenne, hogy mindaz, amit írtam, vállalható-e a koncert után is, de ez egy deklaráltan szubjektív rovat, ahol ezt a kérdést megengedhetem magamnak. Másképp megközelítve ugyanezt: a koncert nagy kérdése az volt, hogy zeneileg mennyire sikerül, ha két hasonló, de egyáltalán nem azonos stílusban mozgó együttest összeeresztenek.

Sajnos a Fesztiválszínházba - nyilván több fatális ok miatt - nagyon kevesen jöttek el ahhoz képest, hogy milyen népszerű lehetett volna és milyen különleges is volt a produkció. Meg is jegyezte a Oláh József, a zenekarvezető már a koncertjük közepe táján, hogy hát bizony furcsa hely ez a Művészetek Palotája, mert ők még mindig olyan merevek, mint a katonatisztek. De a koncert végére azért ők is lelazultak, sikerült teljesen áttörni ezt a falat. Azt hiszem az, hogy főleg Paszabon készült, idegesítően, sőt értelemzavaróan beloopolt újabb és archív videókat vetítettek a Graszt önálló műsora alatt a hátsó díszletre, nem segítette elő az együttes és a közönség találkozását. A vásznon és élőben egyszerre követni két különböző ritmusú cigánytáncot nagyon bizarr volt.

A Latcho Drom trióban kezdte az előadást, Lartilleux lánya, Déborah Lartilleux-Hart basszusgitározott és Philippe Cuillerier énekelt és ritmusgitározott - már a második számban rögtönzött egy pompás énekszólót a Fujiama Mama című szving örökzöldre, de énekelt "manouche" nyelven is. A szólógitáros teljesítményének többszöri csúcspontja volt, hogy üveghangokon szinte komplett szólókat rögtönzött. A Nuages vagy a Minor Swing című, valóban széles körben jól ismert Django-örökzöldeket a téma expozíciója nélkül adták elő, már az első strófánál megkezdték a "rázást", és minden különösebb hallható újítási törekvés nélkül is teljesen érvényes, saját képükre formált verziókat hallottunk. A szving, ha ilyen színvonalon szólal meg, eleve megunhatatlan, a manus szving még inkább, az utóbbi közel nyolcvan év alatt semmit, de semmit sem vesztett ellenállhatatlan életerejéből. Mindennek az alapja persze a ritmus, paszabi vagy manus, amelynek tempója nagyjából felezi a normális pulzust, ha lassú, és minden egészséges embert felállít a karosszékből, ha gyors. Mivel a Müpában ez nem illendő, ezért legalább a táncosokat kísérő tapsban éltük ki mozgásigényünket.

A nyolc fővel kiálló Parno Graszt fokozatosan melegedett bele, táncos előadásaikat rögtön vastaps kísérte, a blokkjuk végére is egy hatásos botozós raktak. Saját szövegeik ugyanúgy hozzátartozank a közvetlen, mindennapi életüket áttételek nélkül visszaadó produkciójukhoz, mint a tánc és az ének, méltán szerepel szinte mindegyük szövegük a honlapon teljes egészében. Így is nagy siker volt a Sehol se talállak című Quimby feldolgozásuk. De ez már a koncert harmadik, fő részében hangzott el, amelyen a tizenegy muzsikus a két zenekarból egy teljes blokkot együtt zenélt, bepróbált műsor alapján. Ugyan egy-két számban igazán csak az történt, hogy a paszabiak nótázása különleges akkordikus tartalommal telítődött a franciaországi közreműködőknek hála, de néhány számban, a Bukaresti lánytól kezdve megtörtént a csoda (a franciák nótáját Budapestre adaptálták...). A fúzió létrejött és új minőség állt elő: a sűrű hangzású vokál, a tömény gitárakkordok, a két basszushangszer (népi bőgő és basszusgitár) lüktetése, a Lartilleux-féle mindenhova burjánzó dallamvariációk ornamentikája, és még néhány elem a két zenekar működéséből összekapaszkodott, és "megszólalt". A ráadásban azután az improvizáció még fontosabb lett: a próba nélkül felhangzó Graszt-nótába sikerrel kapcsolódott be a francia trió.

Üdítő pillanat volt, amikor a zárószámban színpadra lépő versenytáncos pár a show-elemekkel teli charlestont befejezve ott folytatta, ahol a Graszt táncosai abbahagyták, a zakót ledobva pontozót, legényest nyomtak. Így mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy a 2-4 ütemhangsúly segítségével a szving felől is van átjárás az autentikus roma zene irányába, nem beszélve egyéb hasonló jellegzetességeikről. A lényeg: megtalálták a közös nyelvet. Bingo!

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Modigliani napi száz rajzot is készített, de ugyanilyen tempóban meg is semmisítette műveit

1920. január 24-én, alig 36 évesen hunyt el Amedeo Modigliani olasz festő, szobrász. A szegénységben élő művész jellegzetes elnyújtott alakjai ma már csillagászati összegekért kelnek el az árveréseken.
Vizuál

Az első önarckép, amely tükrözte Van Gogh elmeállapotát

Vincent Van Gogh munkásságának vezető szakértői igazolták, hogy az oslói Nemzeti Múzeum gyűjteményében található önarcképet valóban a holland mester festette. A különleges alkotás 1889-ben készült, mikor a művész pszichózisa miatt többször is kezelésre szorult.
Klasszikus

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Zenés színház

Világhírű baritonunk – 80 éves Miller Lajos

A hetvenes években aratta első komoly sikereit az Operaház színpadán, és baritonszerepekben sokak szívébe belopta magát. Európa és Amerika legrangosabb operaházaiban énekelt, az utóbbi években pedig a magyar vidéken szervezett koncerteket. Miller Lajost köszöntjük.
Könyv

Bartis Attilának adják a Bartók Imre által visszautasított Térey-díjat

Ezzel az író lesz a 45. Térey-ösztöndíjas, miután Bartók nem kívánt élni az ösztöndíj kínálta lehetőséggel - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hegedű

Visszakapta az ellopott hegedűjét Lajkó Félix

Sajtónyilvánosság előtt kapta vissza ellopott hegedűjét Lajkó Félix január 23-án, csütörtökön, Újvidéken.
Jazz/World hír

Világszínpad? – Zenei felkészítő magyar zenekaroknak 

A magyar zenészek, énekesek és zenekarok többnyire a műsorra helyezik a hangsúlyt, ez viszont már közel sem elég az ismertség eléréséhez. Ebben segít a Hangvető, a Halmos Béla Programiroda és a Hagyományok Háza ingyenes zenei felkészítő workshopja, amit a budapesti Womexhez kapcsolódóan szerveznek.
Jazz/World bmc

Francia barátaival közös koncerten játszik Ávéd János

Az elismert magyar jazzszaxofonos zenekara, az Ávéd János Balance két francia formációval, a D.U.O.-val és a REVERSE-zel mozdul ki a műfaji keretek közül: január 25-én az Opus Jazz Clubban kép és hang szenvedélyes, szoros házasságát kötik meg performatív estjükön.
Jazz/World ajánló

Micheller Myrtill örökzöld swingdalokat énekel a Müpában

The Great American Songbook címmel ad koncertet Micheller Myrtill a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben január 24-én.
Jazz/World kult50

Két énekes, két stílus – Lakatos Mónika és Dolhai Attila a Kult50-ben

Mit jelent örömmel zenélni? Mit jelent a csend? És mi a legborzasztóbb egy énekes számára? Ezek a kérdések is szóba kerültek Dolhai Attila és Lakatos Mónika között, akik ugyan más stílusokban tevékenyek, de egyvalami összeköti őket: a hangszalagjaikkal dolgoznak.