Jazz/World

José James: „A rossz zenénél még a rossz szex is jobb”

2016.05.04. 09:22
Ajánlom
A Müpa énekeseket középpontba állító minifesztiválján, a Jazztavaszon lép fel május 5-én José James, akit a kritikusok a hiphop generáció jazzénekeseként is szoktak aposztrofálni. José James a New York-i New School diákjaként olyan legendáktól tanulhatott mint McCoy Tyner és Wynton Marsalis. Vallja, hogy minden zenét a ritmus mozgat, nem véletlenül áll tehát közel hozzá a hiphop, a drum'n'bass, a soul és az R'n'B. Koncertjén a legújabb vokális trendek bemutatására vállalkozik nem kevésbé elszánt négy zenészpartnerével, köztük Solomon Dorsey bőgős-basszusgitárossal, a produkció zenei vezetőjével.
José James

José James (Fotó/Forrás: Shervin Lainez)

- Azt nyilatkoztad valahol, hogy eleinte mindenki rap zenésznek nézett a külsőd miatt, mert fel volt nyírva a hajad és baseball sapkát hordtál, miközben jazz-standardeket énekeltél. Mesélnél erről a kezdeti időszakról?

- Ez nem is annyira a múlt, szerintem a mai napig ezt gondolják rólam, hacsak nem viselek éppen öltönyt. Azt hiszem, az embereknek van egy berögzült sztereotípiájuk a jazz-zenészekről, vagyis

még mindig egy idős, fekete trombitást, vagy egy szmokingos fehér énekest képzelnek el, ha jazzről van szó. De ez már elég unalmas.

- Számodra hogyan és mikortól kezdett körvonalazódni a zenei identitásod?

- Nem gondolom, hogy már itt tartanék. Még mindig formálódok. A zene egy hatalmas részem, de nem hiszem, hogy én, vagy bárki más valaha is megértené, hogy mit is jelent igazán a zene. Én csak énekelek. 

- Hogyan kerültél be a legendás Blue Note kiadó körébe?

- A No Beginning No End című lemezen dolgoztam Hindi Zahrával, Robert Glapserrel és Pino Palladinoval, amit hallott Don Was, a kiadó vezetője. Úgy fogalmazott, hogy pontosan ez az a zene, amit be akart hozni a Blue Note-ba azért, hogy bevezesse, reprezentálja az új generációt.

- Rengeteg stílust ötvözöl a zenédben. Mi az, amihez ragaszkodsz a jazz hagyományából és mi az, amit a kortárs könnyűzenei stílusok közül a legjobban szeretsz?

Minél régebb óta foglalkozom zenével, annál inkább rájövök, hogy ezeknek a kategóriáknak nincs jelentősége.

A jazz és a swing tulajdonképpen a '20-as, '30-as évek popzenéje. Csak később váltak ezek a zenék rétegműfajjá. Ma már az internetnek köszönhetően mindenféle zene elérhető, azt hallgatsz, amit akarsz. Persze van néhány lenyűgöző művész és szerző, akiket csodálok, ilyen például Drake, Sia, Beyoncé, és Adelé.

José James

José James (Fotó/Forrás: Janette Beckman)

- Mi számodra a legfontosabb aspektusa a zenének?

- Ez egy jó kérdés. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de az biztos, hogy a rossz zenénél még a rossz szex is jobb.

- Nemrég Billy Holiday, majd John Coltrane előtt tisztelegtél egy-egy koncerttel. Mit jelent számodra az ő zenéjük?

- Ők ketten igazi úttörők, újítók voltak. Szívből énekeltek és játszottak, és soha nem adták fel a saját elképzelésüket. Így aztán nem is váltak azonnal híressé: sokáig tartott, míg felfedezte a közönség is az egyedi hangjukban rejlő csodákat. Manapság ritka az ilyen előadó.

Szakrális jazz, avagy ki volt John Coltrane? -  Olvasd el a legendás szaxofonosról szóló izgalmas portrénkat ide kattintva!

- Folytatod majd ezt a sorozatot?

- Nem áll szándékomban nem folytatni.

- A Müpában a Love in a time of madness című anyagodat mutatod be, még a lemezmegjelenés előtt. Ezzel a zenével a világban tapasztalható igazságtalanságokról beszélsz. Milyen témákról énekelsz? 

Számomra a szeretet a kulcs mindenhez, a végső válasz.

Ez az egyetlen megoldás áll rendelkezésére az emberi fajnak, amivel tehet valamit a saját megváltásáért. A szeretet a legradikálisabb erő, ami megváltoztathatja a világot. Amint elfelejtünk szeretni és tisztelni, azon nyomban felüti a fejét a háború, a rasszizmus, a szexizmus, a bigottság és a rabszolgaság.

- Miért jó ez a módszer, hogy még a lemezfelvétel előtt bemutatod a lemez anyagát?

- Ez egy régi, jól bevált iskola. A bandák így élő közönség előtt tudják tesztelni a munkájukat, hiszen az összes előadó művészetnek -legyen az egy dal, egy vicc, vagy egy szövegkönyv- a végső próbája, hogy hogyan működik élőben.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.
Jazz/World irodalom

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.
Jazz/World hír

Herbie Hancock nevét viseli ezentúl a Thelonius Monk Intézet

2019. január elseje óta a fúziós jazz élő legendájának nevét viseli az intézmény.
Jazz/World interjú

Andreas Shaerer: „Hagyom magam oda sodródni, ahol az igazi varázslat történik”

Sokak szerint az egyik leginnovatívabb és legbátrabb európai, férfi jazzénekes az ECHO-díjas svájci Andreas Schaerer. A hangvirtuóz január 12-én az Opus Jazz Clubban játszik Kalle Kalima finn gitárossal, aki szerinte hozzá hasonlóan egy igazi punk zenész.