Először a szerző újabb, kamarazenekarra írt vagy áthangszerelt művei szólalnak meg az Óbudai Danubia Zenekarral, a hangverseny második felében pedig Barcza Horváth József és Balázs Elemér közreműködésével alkot Oláh és Redman jazzkvartettet. Redman amerikai otthonában fogadta a Fidelio telefonhívását. Azzal kezdtem a beszélgetést, hogy örömteli módon rendszeres vendég Budapesten, hiszen tavaly ősszel is szerepelt a BJC-ben a saját triójával, a Müpában pedig Brad Mehldau-al duózott 2010-ben.
Joshua Redman (Fotó/Forrás: Jay Blakesberg)
- Valóban, már többször is jártam Önöknél. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen Budapest lenyűgöző nagyváros.
- Az Oláh Kálmánnal és a szimfonikus zenekarral közösen tervezett koncert fényében érdeklődöm, hogy Önnek mennyire meghatározó a klasszikus zene, milyen a kötődése hozzá?
- Azt kell mondanom, hogy nem hinném, hogy különösebben jól felvértezett lennék a klasszikus repertoárban: nem klasszikus zenét tanultam, és nem is a klasszikus zene nyelvezetébe nőttem bele, hanem a jazzbe (Joshua apja Dewey Redman, Ornette Coleman és Keith Jarrett fontos társa volt, az ő nagybátyja pedig Don Redman, a big band korszak híres hangszerelő-zeneszerzője – a szerk). Imádom Bachot és Beethovent, meg sok más klasszikus zeneszerzőt, Brahmst, Stravinskyt, Bartókot, és az is biztos, hogy nagy hatással volt rám az ő zenéjük, de nem ide mélyednek a gyökereim. Főleg nem Mehldau-al vagy Oláh Kálmánnal, két ilyen, klasszikus zenében igen jártas zongoristával összehasonlítva. Az alapos klasszikus képzettségben részesült zenészekhez képest én elég tudatlannak tartom magam.
- Ismerve az eddigi életművének jó részét, tudatlannak azért nem mondanám... Igazán érdekes viszont, hogy mostanában több olyan meghívást fogad el, amelyek nem voltak régen annyira jellemzők Önre. A trió és a kvartett felállás az Ön legjellemzőbb zenei alapszituációja, de idén különböző együttesekkel, főleg nagyobb zenekarokkal játszik, több helyre is ellátogat Európában, és a pesti koncert is ebbe a sorba illeszkedik .
- Igaza van, az utóbbi években főleg egy projektre koncentráltam, és ez általában az általam vezetett zenekar volt. Ez nagyjából egy évtizeden át leginkább zongora nélküli triót jelentett, de sokat játszottam olyan kvartettekben is, amelyekben volt akkordhangszer -zongora vagy gitár. Bár én mindig nagyon élveztem, ha különböző zenei koncepciókban, más és más muzsikussal játszhattam, azt hiszem, mostanában még gyakrabban vállalok ilyesmit. Az utóbbi időben sokkal inkább ugrálok egyik projektről a másikra: ez lehet a saját zenekarom, vagy ilyen egyszeri alkalom, mint amelyre Kálmán hívott meg. Ilyen vendégszerepléseket mostanában sokkal többet vállalok, mint régen. Amikor megnyílik egy-egy ilyen lehetőség, akkor nyitottabb vagyok rá, mert szükségem van a zenei változatosságra. Ugyanis ahogy öregszik az ember, és ahogy egyre régebb óta muzsikálok -hiszen már 25 éve játszom hivatásos zenészként-, megnő a veszélye annak, hogy rutinná válik, amit estéről estére, hónapra hónapra, évről évre csinálok. Minél többet játszom, annál jobban kell vigyáznom arra, nehogy elkényelmesedjek.
Ha az ember túl sokáig csinál valamit, és mindig ugyanúgy, mindez beég az agyi idegpályákba is. Viszont én úgy érzem, hogy az improvizációhoz nagyon is agilis elmére van szükség.
Hogy az agy tudjon rögtön váltani, megeméssze az új információt, különböző utakat találjon az önkifejezésre. Az improvizáció kulcsa a frissesség és az újdonság. Minél többet játszom különböző muzsikusokkal, annál inkább eljuthatok oda, hogy az elmém felszabaduljon, megmozgassa, hogy szembe mehessen az állandósággal és a rutinnal.
Oláh Kálmán (Fotó/Forrás: Dobó László)
- Ez nagyon érdekes, hiszen most a Danubia zenekarral közös részben is játszik, nem csak a jazzkvartett tagjaként.
- Igen, Kálmán már elküldte azoknak a kottáit. Fantasztikus anyagnak tűnik, persze még fogalmam sincs, hogy fog szólni a zenekarral, de ez hamarosan kiderül.
- Lesz idejük próbálni?
- Persze, lesz egy néhány órás próba, amit majd igyekszünk a lehető legjobban kihasználni. Nagy kihívás, hiszen csak ezért jövök most Európába. Csak az utazás a fárasztó az egészben. Hiszen még az Egyesült Államoknak is a túlsó felén élek. Hosszú út lesz, és ez az, ami az évek múlásával a turnézásban egyáltalán nem lesz könnyebb. Remélem, ébren tudok maradni a koncert végéig (nevet), és ha ez sikerül, nyert ügyünk lesz ... (nevet)
- Napokon belül sor kerül a Grammy díjátadó gálára, ahol versenyben van a kiemelkedően sikeres együttműködése a Bad Plus zenekarral. Velük már 2011 óta szerepel együtt.
- Igen, a lemezen hallható egyik szólómat nevezték a díjra. Nem játszunk folyamatosan együtt, de rendszeresen összejövünk, és nagy-nagy élmény ezekkel a srácokkal dolgozni. Az különösen nagy lökést adott a közös munkának, amikor elhatároztuk, hogy lemezt is kiadunk együtt, akkor egy újfajta partneri viszony jött létre köztünk. Kialakult egy olyan egység, hogy közösen alkotunk egy szorosan összetartozó együttest. Már nem csak arról van szó, hogy én volnék a Bad Plus vendégszólistája, vagy az alkalmi vendégük. Ők is a közös, a kollektív alkotásban hisznek, és bár én eddig többnyire a saját együtteseimet vezettem, abban a zenekarban, amiben éppen játszottam, sosem az volt a legfontosabb, hogy ki vezeti éppen azt a zenekart, hanem hogy közösen mit tudunk együtt kimondani. Hogy amikor fellépünk a pódiumra, mi az, amit együtt, abban a pillanatban meg tudunk teremteni. Különösen jó kombináció a mienk a Bad Plus-szal, és ezt az első pillanattól fogva így érezzük. Mostanra pedig annyira összeértünk, hogy
összetartozunk, mint egy család, hallatlanul természetes zenei közeget adunk egymásnak.
The Bad Plus
- Mostanában tervez új projektet, vagy a saját együttesével turnét?
- Sok különböző együttessel dolgozom manapság, időről időre trióban, és még kvartettben is, azután Brad Mehldau-al is turnézunk majd megint, mert azt tervezzük, hogy ősszel jelentetjük meg a duó koncertfelvételeink lemezét. Sokat dolgozom, sokfelé járok, igyekszem friss maradni és olykor nem összecsuklani a jetlegtől.
- Az európai közönség nyilvánvalóan hálás ezért.
- Én pedig hálás vagyok mindenkinek, aki veszi magának a fáradságot, hogy meghallgassa ezt az őrült zenét, amit jazznek hívunk.
hírlevél
