Jazz/World

Jövő héten a Fonóban…

2008.01.20. 00:00
Ajánlom
... számos érdekes program várja az érdeklődőket. Íme, egy kis ízelítő a kínálatból.

Január 22-én este nyolctól Sinha Róbert és Vidák Róbert ad gitárkoncertet. A gitárduó tagjai évek óta együtt dolgoznak különböző produkciókban: a Nemzeti Táncszínházban a Lippai Andrea által rendezett Lorca-darabban szerepelnek rendszeresen, nemrég pedig Palya Beával adtak két közös koncertet. A programjuk flamenco számokból, népszerű spanyol művekből, valamint az előadók saját - flamenco-tangó-magyar népzenei fúzión alapuló - szerzeményeiből áll. Például "A csitári hegyek alatt" kezdetű népdal témájára Vidák Róbert írt egy flamenco bulerías-t, a "Megrakják a tüzet" kezdetű népdalra pedig Sinha Róbert szerzett egy tangót.

Január 23-án a Dűvő együttes játssza a talpalávalót. A DŰVŐ együttes (tagjai: Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs, Tóth Gergely, Terék József, Oláh Dezső) magyar népzenét játszik, elsősorban a hagyományokat őrző stílusban. 1981-től koncertezik önálló zenekarként. Az együttes Magyarországon több rangos fesztivál résztvevője volt, de eljutottak számos európai, észak- és dél-amerikai országba is. Táncegyüttesek kíséretében, koreográfiák zenéjének összeállításában, elkészítésében is partnerek: állandó kísérőzenekara a Jászság, a Nógrád és a Balassi Táncegyütteseknek. A zenekar tagjai nagy hangsúlyt fektetnek a zenészutánpótlás nevelésére. A tagok vállalnak zenetanítást saját gyűjtéseikből, kotta és hangzó melléklet alapján hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő, tekerőlant, pásztorfurulya, duda, szaxofon, ütőgardon, kobza és klarinét hangszereken.

Január 26-án didgeridoo találkozó és virrasztás lesz. Ezen az estén az érdeklődők betekintést kaphatnak a didgeridoo különböző hangzásvilágába, valamint a játéktechnikák sokszínűségébe. A koncert után reggelig tartó virrasztás veszi kezdetét, ami az Aboriginal Tent Embassy, az ausztrál őslakosok érdekeit védő szervezet 36. születésnapjának tiszteletére rendeznek. Manapság a hangszer Ausztrálián kívül is egyre nagyobb teret hódít. Népszerűségének oka az új játéktechnikák megjelenése, melyekkel újszerű hangzással illeszkedik a modern zenei stílusokba. Fellépők: Szabó László - Liszt Ferenc díjas tubaművész; Mészáros Ádám - "A tört ritmusok kedvelője"; Zsarnai Gábor - meditatív hömpölygés és energikus ritmusok; Pongrácz Tibor - "Didgeridoo - ahogy bennem szól, amit nekem mond; Fehér Károly - Hangok - ritmusok - érzések...; Szendrey József - az improvizáció mélységeit keresi; Németh Szabolcs - a tradicionális játéktechnikákat követi; Marafkó Gábor - Marafkó Featuring PornóSheriff nevű formáció; Csirmaz Gábor - didge impro; Martin Balázs - a didgeridoo és a modern zene fúziója; Kerekes János - a didgeridoo régi és modern hangzásai közötti utat kutatja; Gudanjabro - didgeridoo duóban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.
Vizuál

Marion Cotillard és Adam Driver musicaljével nyílik a cannes-i filmfesztivál 

A látomásos és rejtélyes filmjeiről ismert francia rendező, Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik július 6-án a 74. cannes-i fesztivál - jelentette be hétfőn Thierry Frémaux fesztiváligazgató a France Inter rádióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Igazi francia dzsesszcsemege Thomas de Pourquery új lemeze

Korlátoktól mentes, felszabadult, improvizatív zene hallható a francia dzsessz aktuális színfoltja, Thomas de Pourquery új albumán. Az énekes, szaxofonos Droles de Dames című anyaga a magyar BMC gondozásában jelent meg.
Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.