Jazz/World

Jövőre Budapestre érkezik Hans Zimmer, a Gladiátor zeneszerzője

2021.05.27. 09:45
Ajánlom
A magyar főváros is bekerült az Oscar-, Grammy-, és Golden Globe-díjas zeneszerző európai turnéjának helyszínei közé. Hans Zimmer 2022. március 3-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Hans Zimmer korunk legismertebb és legbefolyásosabb filmzenéinek az alkotója. A zeneszerzőt eddig egy Oscar díjjal, két Golden Globe-bal, három Grammy-vel, Amerikai Zenei díjjal és Tony-díjjal tüntették ki. Legutóbbi Oscar-jelölését – pályája során a tizenegyediket – 2018-ban kapta a Dunkirk című film zenéjéért.

Nevéhez olyan fontos filmalkotások dalai fűződnek, mint a Gladiátor, az Őrület határán, Lesz ez még így se, az Esőember, a Sötét Lovag-trilógia, az Inception, a Thelma és Louise, a Black Hawk Down és az Utolsó szamuráj.

b_6_hans-zimmer-live-2021_credit_dita-vollmondjpg_1575460743-092904.jpg

Hans Zimmer (Fotó/Forrás: Dita Vollmond)

Az utóbbi évek filmes munkái között szerepel a Widows (Özvegyek), amely ismét összehozta a zeneszerzőt Steve McQueen filmrendezővel, akivel korábban már dolgoztak együtt, a kritikusok által is nagyra tartott 12 év rabszolgaság című filmen. Benjamin Wallfisch-el közösen szerezte a Szárnyas Fejvadász 2049 című film zenéjét, amelye Grammy, BAFTA és Critics’ Choice jelöléseket kapott. Legfrissebb munkájáért, az Oroszlánkirály élőszereplős remake-jéért Grammy-jelölést kapott a legjobb vizuális média filmzenéjéért.

2022 március 3-án a zeneszerző Budapestre látogat a "Hans Zimmer Live – Europe Tour" koncertshow keretében, amely során zenekar és kórus is csatlakozik hozzá. A műsorban nemcsak a rajongók kedvenc filmjeinek slágerdalait elevenítik fel, hanem újabb kompozíciók is terítékre kerülnek, továbbá ritkán játszott darabok is felcsendülnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.