Jazz/World

Just Trust!

2006.07.04. 00:00
Ajánlom
Különleges újdonság a hazai dzsesszéletben: László Attila két formációval játszik legújabb, most megjelent albumán, amelynek anyagát július 10-én, hétfőn este fél nyolckor mutatja be a Művészetek Palotájában.

László Attila dzsesszgitáros, zeneszerző, a magyar dzsesszélet kiemelkedő előadóművésze új CD-t készített, amely a Tom-Tom Records gondozásában jelenik meg július elején. László Attila kitűnő magyar muzsikusokkal vette fel legújabb albumát. Utoljára négy évvel ezelőtt jelent meg olyan CD-je, amelyen saját szerzeményeit játszotta zenész barátaival (Once upon a time). Az új lemezen hat szám László Attila, egy pedig Oláh Tzumo Árpád szerzeménye. Az album a Just Trust címet kapta (Bízzál csak!).

A számokból jól érzékelhető, hogy az album rendkívüli összhangban és inspiráló alkotói légkörben készült. A lemez különlegessége, hogy két formáció játszik rajta, a középnemzedék kiválóságai mellett itt vannak a fiatalabbak – és a még ifjabbak is. Az új CD zenei világáról elmondható, hogy László Attila pasztellszerű hangszereléssel készült szerzeményei rendkívül dallamosak, ugyanakkor lendületesek, energikusak is, sokszor a finomabb dallamok alatt lüktető kíséret hallható. Ez teszi olyan egyénivé zenéjét, amelyet nagyszerű zenésztársakkal mutat be.

László Attila a budapesti konzervatórium elvégzése után élvonalbeli magyar együttesekben játszott. 1975-ben alapította meg a Kaszakő nevű formációt, amelynek eredeti hangvételű zenéjét 1983-ban az Édenkert című lemezen is rögzítették. 1985-ben Tony Lakatossal hozta létre a Things nevű együttest, amely hét éven keresztül működött. Pályafutása során olyan neves zenészekkel muzsikált együtt, mint Anthony Jackson, Randy Brecker, James Moody, Tommy Campbell, Dave Friedman, Gary Willis. Zeneszerzőként, hangszerelőként és zenészként közel tizennégy éve folyamatosan együtt dolgozik Charlie-val (lemezfelvételeken és koncerteken egyaránt). A ’90-es évek elején megjelent Cserháti Zsuzsa-lemezek zenei anyagának elkészítésében meghatározó szerepet vállalt.

1987 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma már egyetem) tanára és big bandjének vezetője. 1999-ben Szabó Gábor Jazz Életműdíjat kapott. 1999-ben megválasztották a Magyar Jazz Szövetség elnökévé, ezt a tisztséget 2005-ig töltötte be. 2000-ben Weiner Leó Zenepedagógiai Díjat, 2003-ban zeneszerzői munkásságáért Liszt-díjat kapott. 1992-ben alakította meg saját együttesét, a László Attila Bandet, amelynek stílusa a contemporary dzsesszhez áll közel. A zenekar eredeti hangvételű zenéjének nagy részét László Attila írja és hangszereli, a Once upon a time című lemezükön pedig a kitűnő magyar zongorista, a zenekar alapító tagja, Oláh Kálmán jellegzetes kompozíciói is hallhatóak. A László Attila Band 2004 januárjában amerikai turnén vett részt. A zenekar nyolc koncerten mutatkozott be főként klubokban, és olyan különleges hangversenyt is adtak, amelyen több mint negyven ország ENSZ-képviselői hallgatták a zenéjüket.

Az együttesben magas szintű képviselői vannak a modern swingnek, a lüktető nyolcados zenének és a népzenei stílusoknak egyaránt. A kompozíciókban a zenészek képesek ezeket a hatásokat természetes egységgé formálni, s ebből eredeti, eleven muzsika születik. A zenekar tagjai valamennyien élvonalbeli muzsikusok: Oláh Kálmán zongorázik, Borbély Mihály szaxofonon és tárogatón játszik, Lattmann Béla basszusgitározik, Szendőfi Péter dobol.

Tavaly, 2005-ben újabb formáció is alakult, a László Attila Quintet, amely a Just trust! című új lemezen is közreműködik. Tagjai az új generáció kiemelkedő tehetségei: Jellinek Emil (Emilio) énekel, Oláh Cumó Árpád zongorán játszik, Borlai Gergő dobol, basszusgitáron pedig László Attila régi zenésztársa, Lattmann Béla játszik (ők ketten már huszonhat éve muzsikálnak együtt). Lendületes, sodró játékuk harmonikus egységet alkot a László Attila Band finom zenéjével.

Az új CD lemezbemutató koncertje július 10-én lesz a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban, s az est különlegessége, hogy mindkét formáció hallható László Attilával (ez azért is jelentős esemény, hiszen Oláh Tzumo Árpád például csak nemrég érkezett vissza a tengerentúlról). Ahogy a CD-n is játszik velük Zsoldos Béla, úgy a koncerten is ő lesz az est vendégszólistája. A kitűnő ütőhangszeres művész a hazai dzsesszélet jelentős és ismert egyénisége, Üstdobversenyét a július 10-i koncert helyszínén, a Művészetek Palotájában mutatták be tavaly októberben. Zsoldos Béla a hazai dzsessz- és könnyűzenei élet jelentős és sokszínű előadóművésze, aki több mint 500 lemezen játszott, s ez több ezer felvételt jelent. Tevékenysége előadóként, szerzőként és zenei producerként is jelentős.

(2006. július 10. 19:30 Művészetek Palotája – Fesztivál Színház –Fókuszban: László Attila (lemezbemutató koncert); a CD közreműködői, valamint a lemezbemutató koncert fellépői: László Attila Quintet: Oláh Tzumo Árpád/zongora, Lattmann Béla/basszusgitár, Borlai Gergő/dob, Jellinek Emil „Emilio”/ének.; László Attila Band: Borbély Mihály/szaxofon, Oláh Kálmán/ billentyűs hangszerek, Lattmann Béla/basszusgitár, Szendőfi Péter/dob. Vendég: Zsoldos Béla (ütőhangszerek)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Színház

Szarka Gábor az SZFE-ről: „Egészen megdöbbentő állapotokat találtunk”

Péntek este Szarka Gábor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált az elmúlt napok SZFE-vel kapcsolatos híreire és vádjaira, hangsúlyozva, hogy minden intézkedés a hallgatók érdekeit szolgálja.
Vizuál

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Zenés színház

„Ez egy olyan történelmi pillanat, amelyben nagyon komoly döntéseket kell hozni” – Szabó Magda klasszikusa az Operett Online-on

Decemberben nagy sikerrel debütált az Operett Online képernyőjén az Abigél, Szabó Magda kultikus regényének musical-változata. A megújult szereposztással közvetített előadás egy csodálatos történet szeretetről, lemondásról, küzdelemről és persze a szerelemről. De mit adhat nekünk ma Abigél?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World Film

Film készül Billie Holiday hírhedt kábítószeres peréről

Február végén érkezik a legendás jazzénekesnőről szóló életrajzi dráma, amely azt mutatja be, miként vált Billie Holiday az Egyesült Államok drogellenes háborújának egyik legfontosabb ellenségévé egy protest song miatt.
Jazz/World ajánló

Magyarországra jön a modern trubadúr, Estas Tonne

Estas Tonne 2020-as nemzetközi őszi turnéja a járványhelyzet miatt a 2021-es évre tolódva az eredetileg tervezett tematikával érkezik Budapestre. Csodálatos jelenséget állít a középpontba: az emberi észlelést, amit akkor érzékelünk, mikor tetten érjük a kreativitást, amely kitolja spirituális tájképünk belső határait.
Jazz/World hír

Toplistás lemezekkel indul az év a Fonónál

Online koncertekkel és új lemezekkel búcsúztatta az óévet a Fonó. A 2020-ban megjelent albumok közül több a nemzetközi toplistákra és a legjobb hazai kiadványok közé került.
Jazz/World lemez

David Bowie utolsó, legnehezebb szerepe

Öt éve, utolsó albumának megjelenése és hatvankilencedik születésnapja után két nappal elhunyt David Bowie. Hogy a Blackstar hattyúdalnak készült-e, abban az alkotótársak véleménye is megoszlik. Nézz fel, a mennyben vagyok – énekelte a popsztár, és ezt aligha lehet másképpen értelmezni.
Jazz/World hír

A legjobb lemezkiadók közé választotta a BMC-t egy rangos amerikai jazzmagazin

A 2020-as év öt legjobb dzsessz lemezkiadója közé választotta a magyar BMC Recordsot a New York City Jazz Record rangos magazin. A BMC több tavalyi albumát külön is díjazta a lap.