A mágikus hetedik év fordulópont a Mammut Színház életében is: 2008. áprilisától M’art néven működik tovább, lehetőséget biztosítva többfajta művészeti ág megjelenésének a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban.Az M'art április 18-án nyitotta meg ünnepélyesen kapuit. A tematikus tavaszi (kisgyerekes és kutyás) hónapokat követően szerdánként különböző műfajú előadásokra várjuk a nézőket.
A Kaláka Együttes nyári koncertjének címéül Örkény: Rossz álom c. egypercesének sorát választotta. A Kaláka verseket énekel ezen az esten is, mint ahogy teszi ezt majd negyven éve.
A Kossuth díjas, Príma primissima díjjal kitüntetett muzsikusok ezúttal trióban lépnek fel: Becze Gábor (nagybőgő), Gryllus Dániel (furulyák, citera, pánsíp, klarinét), Radványi Balázs (12 húros gitár, ukulele).
A műsorban József Attila, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső és mások költeményei mellett vidám játékos mai versek és természetesen a címadó Örkény novella megzenésített változata is elhangzik.
Kányádi Sándor írta a Kaláka 25 éves jubileumára: "A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, "szív-némaságra" született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti "eredeti dallamot"."
Az este során elhangzó művek:
József Attila: Születésnapomra; Indiában, hol éjjel a vadak; Tudod, hogy nincs bocsánat
F. Villon: Apró képek balladája (ford: Szabó Lőrinc)
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?
Ernst Jandl: Zenemű két kézre (ford: Eörsi István )
F dúr fonatina
Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról; Az elveszett követ; Faragott versike
Weöres Sándor: Három egész napon át
Hajnal Anna: Görögdinnye
Tamkó Sirató Károly: Papírgyár; Tengerecki Pál; Zórád
Eörsi István: Ördögfióka és a tündér
Mezey Katalin: Apu autót vett
Kukorelly Endre: Van 1kis
Örkény István: Rossz álom
Kányádi Sándor: Három székláb
Papp József: Ny Gy bemutatkozik
Kérdésünk: Mely magyar szerző ihlette az előadás címét? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba! A válasz mezőbe a teljes személynevet írja!)
Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.
(2008. július 23. 20:00 Mammut Színház (Kaméleon Club) (Budapest) - Jó estét, aranyos Hornák úr! - a Kaláka együttes koncertje; tagjai: Becze Gábor (nagybőgő), Gryllus Dániel (furulyák, citera, pánsíp, klarinét), Radványi Balázs (12 húros gitár, ukulele)