- Habár klasszikus zenész családból származol, és magad is sokáig tanultál klasszikus zenét, egy kisebb kitérő után kerültél a zenei pályára. Mi volt ennek az oka?

- Tizennégy éves koromban felvételiztem a Bartók Konzervatórium zongora szakára, de nem vettek fel. Annyira belém égett ez az élmény, hogy lemondtam a zenész pályáról. Érdekes módon most ugyanitt tanítok (nevet). A Városmajori Gimnáziumba kerültem akkor, ahol nagyon magas szintű zenei oktatásban volt részem, közben az Angelica Leánykarral pedig bejártuk a világot. Ezután bölcsészkarra mentem, esztétikát és filozófiát tanultam azzal a szándékkal, hogy esetleg később elméleti szinten fogok a zenével foglalkozni, zenekritikusként vagy zenetörténészként. Egy idő után azonban rájöttem, hogy a zenéről én nem tudok írni, mert érzelmileg annyira megérint, hogy képtelen vagyok arra, hogy objektív maradjak. Akkor már elkezdtem a jazztanulmányaimat, és ahhoz meg végképp nem volt kedvem, hogy jazzről elméleti módon írjak vagy gondolkodjak. Sokkal több értelmét láttam az aktív zenélésnek.

Karosi Júlia (Fotó/Forrás: Ora Hasenfratz)

- Valamilyen módon tudod azért hasznosítani az ott szerzett tudást?

- Most kezd csatlakozni bennem ez a két vágány. Az elméleti kitérő is segített abban például, hogy magamat már a kezdetektől tudjam előadóként definiálni. Úgy látom, ez az egyik legnehezebb része a művészetnek, főként a jazznek, ahol óriási a szabadság. Míg a klasszikus zenében az ember hangfaja, alkata eleve behatárolja, hogy mit énekelhet, addig

egy jazz-zenésznek magának kell kitalálnia, hogyan építi fel a repertoárját, hogy milyen stílusban szeretne alkotni, azt milyen zenészekkel szeretné megvalósítani, és hogy mindezt hogyan közvetíti a közönség felé.

- Az öndefiniálás lemezről lemezre elölről kezdődik, vagy képes vagy több évre előre gondolkodni és egy egyenes linearitást kialakítani a projektek között?

Ebből a szempontból minden lemeznél újragondolom azt, hogy ki vagyok és mit szeretnék ettől a műfajtól. Közben pedig a hangom, a személyiségem, az ízlésem, a mondanivalóm, az engem foglalkoztató dolgok is állandóan változnak. Az első, Stroller of the City Streets című lemezemen még angolul énekeltem: az inkább a kereső korszakot zárta le az életemben, a Hidden Roots népdalfeldolgozásainál pedig már inkább az foglalkoztatott, hogy magyar, európai jazzénekesnőként hogyan helyezzem el magamat a műfajon belül. Tavaly pedig megszületett a kisfiam, így megint fordult velem egyet a világ. A most születő szerzemények ennek köszönhetően megint új irányba tekintenek.

Karosi Júlia (Fotó/Forrás: Ora Hasenfratz)

- Ha jól tudom, a szakdolgozatodat arról írtad, hogy a magyar nyelv prozódiailag alkalmas-e jazz-éneklésre. Ebben a témában milyen konklúziókat vontál le?

- Ez nehéz kérdés, mert valóban, a magyar nyelv prozódiája, ritmikája és dallama csaknem a szöges ellentéte a jazz és swing lüktetésének. Kevés példa van olyan magyar nyelvű jazz-zenére, ahol természetesen illeszkedik a zene ritmusára a magyar szöveg. A népdalok viszont ilyenek, és a feldolgozásuknál csak arra kell figyelni, hogy ne törjük meg a természetes alapegységeket. Azt hiszem, hogy szerencsés volt a Hidden Roots című lemezen ez a műfaji találkozás, a közönség is nagyon szereti itthon és külföldön is. Ugyanezen a nyomvonalon haladva most Weöres Sándor verseket próbálok a saját kompozícióimra illeszteni. Most az a megoldás tűnik kézenfekvőnek, hogy ritmikailag szabad zenei alapokat készítek. Illetve a Gershwin-esten is elhangzik majd néhány magyar dal, ahol a régi szövegeket kicsit felújítottam, hogy ne legyenek olyan avíttak, de mégis megmaradjon a békebeli hangulatuk.

- Amikor külföldön énekelsz magyarul – mint ahogyan meg is jelent a Hidden Roots című albumod New Yorkban - akkor nem zavarja a közönséget, hogy nem értik a szöveget?

- Azt tapasztalom, hogy a legtöbben az angol szövegeket sem értik, még ha autentikus kiejtéssel énekel is az előadó és a hallgató tud angolul. A magyar nyelv külföldön egzotikus, egy igazi UFO-nyelv. Amikor meghallják, teljesen felvillanyozza őket, hiszen semmihez sem hasonlít.

Úgy látom egyébként, hogy az európai vokális jazzben most kezd trenddé válni az, hogy a népi gyökereket és az anyanyelvet bevonják a jazz-zenébe.

- Gershwint énekelni mit jelent számodra?

- Ő nagyon érdekes helyet foglal el a szívemben, hiszen a pályámat Gershwin-dalokkal kezdtem, de most érzem azt először, hogy hitelesen tudom megszólaltatni az ő klasszikus zenét és jazzt összekötő szerzeményeit. A sok saját dal után egészen új élmény valaki más zenéjét előadni. Amikor a saját dalaimat éneklem, az kicsit olyan, mint amikor egy író a saját műveit olvassa fel: nem színész, mégis nagyon hiteles az előadásmód, hiszen benne van az anyagban. Most viszont sokkal inkább színésznek érzem magam, hiszen valaki más zenéjét adom elő, tehát ez sokkal inkább egy előadói feladat.

- A kisfiad születése hogyan hatott a te előadói, dalszerzői személyiségedre?

Most, amikor hónapokig nem tudtam a gyakorlatban zenével foglalkozni, állandóan a zenén agyaltam és rájöttem, hogy a zene nem munka, vagy foglalkozás számomra, hanem hivatás. Ez a lényegem. Alig vártam már, hogy egy negyed órára leüljek a zongorához. Magamat is megváratom a szerzeményekkel, de így sokkal jobban megérnek bennem a dolgok. Ez is közrejátszik abban, hogy az új irány egészen más lesz zeneileg: minimalistább, letisztultabb és bensőségesebb.

Karosi Júlia (Fotó/Forrás: Ora Hasenfratz)

- A férjed, Varga Bendegúz dobos a zenésztársad. Ezt előnyként vagy hátrányként éled meg?

Én mindig mondtam, hogy informatikus férjet akarok (nevet).

Nem így alakult, de egyáltalán nem bánom, mert nagyon jó az, hogy sok dolgot együtt élünk át a színpadon, és meg tudjuk beszélni. Ő a kezdetektől fogva sokat segített nekem, hiszen sokkal tapasztaltabb volt zeneileg. Most, hogy van egy kisfiunk, semmit nem tudnék csinálni az anyai teendők mellett, ha egy olyan férjem lenne, aki 8-10 órát dolgozik. Viszont ő otthon van, segít, és ha fellépése van, akkor csak este nincs otthon. Szóval én el sem tudom képzelni, mi lenne, ha nem lenne hasonló az életformánk meg az elképzelésünk.

-  Külföldön is megjelentetted albumaidat. Mennyire látod megvalósíthatónak a nemzetközi karrierépítést?

Ez engem a kezdetektől fogva foglakoztatott.

Nagy szívfájdalmam, hogy nem ismerik külföldön a magyar jazz-zenészeket, akik világszínvonalúak, és akik után New Yorkban is ugyanúgy felkapnák a fejüket.

Ha megnézünk egy jazzel foglalkozó nagyobb kiadót, vagy ügynökséget, minden náció jelen van, de a magyarok nincsenek. Nem vagyunk benne a vérkeringésben, a köztudatban. Ezért missziónak is tekintem, hogy elvigyem a magyar jazz hírét Európába, vagy még messzebbre. Zeneileg iszonyatosan nagy múlttal és nagy kultúrával rendelkező nemzet vagyunk és ezt a jazzben is tudjuk kamatoztatni. Úgyhogy emiatt ez nekem egy rendkívül fontos indíttatás és még nem adtam fel, szeretnék egy kicsit kitörni itthonról.

Karosi Júlia (Fotó/Forrás: Ora Hasenfratz)

- Mi kellene ahhoz, hogy előrébb lépjünk ebben a kérdésben?

- Hasznos lenne, ha a külföldi magyar intézmények aktívabbak lennének abban, hogy segítsék a művészek kinti érvényesülését. Jelenleg az a helyzet, hogy kimegy egy zenész egy magyar intézetbe, ott játszik a magyar közösségnek, majd hazajön. A németek, lengyelek ezzel szemben turnékat rendeznek a zenészeknek Dél-Koreától Amerikáig és nagy fesztiválokon lépnek fel a művészek. Nyilván pénz kérdése is, hogy mennyire tudnak ebben segíteni egy művésznek. Illetve az is nagy előrelépés lenne, ha a magyar zenészeknek is lenne külföldi menedzsmentje és külföldi kiadókhoz, fesztiválokhoz tudnák őket kiközvetíteni.

- Mire számíthat a közönség a november 25-ei Gershwin-esten a Zeneakadémián?

Fenyvesi Márton gitárosunk különleges, izgalmas arrange-okat írt vonósokra, játsszunk majd slágereket is új megszólalásban, illetve lesz egy-két magyar nyelvű dal is. Úgyhogy nagyon izgalmasnak ígérkezik.

- Hallhatjuk még ezt a műsort a későbbiekben?

- Természetesen igen. Nagy örömünkre számos helyre kaptunk és kapunk meghívást ezzel az igen népszerű programmal. Körvonalazódik egy országos turné 2017-re, melynek során több vidéki helyszínt is érintünk majd. Nagyon várjuk már!