Jazz/World

Karosi Júlia klasszikus zenészekkel improvizál

2017.03.11. 18:29
Ajánlom
A klasszikus zene nyelvén is kitűnően „beszélő” jazzénekesnő március 17-én 20:00-tól Rohmann Ditta gordonkaművésszel és Fassang László orgona- és zongoraművésszel klasszikus művekre, saját kompozíciókra és népdalokra improvizál a Patyolatban.

Karosi Júlia klasszikus zenész családba született és egy ideig ő maga is ebbe az irányba kacsintgatott – a klasszikus képzettség a mai napig érzékelhető énektechnikájában. Most egy olyan triót hívott életre, amiben elragaszkodnak a műfaji kliséktől és bátran ugranak bele az improvizációba. A kiválasztott dalokat sem egyfajta tradíció vagy előzetes koncepció köti össze, hanem a zenei szabadság, a spontán interpretálás lehetőségeinek keresése. Mint vallják, rögtönözni éppúgy lehet De Falla, Monteverdi, Bach, Bartók és Kodály műveire, mint saját kompozíciókra, vagy magyar népdalokra. Két klasszikus zenész, akik első rangú improvizatőrök, és egy klasszikusul is folyékonyan beszélő jazz-énekes találkozása nem ígérhet mást, mint egy igazán izgalmas és tartalmas közös zenei utazást. 

Karosi Júlia: „Elmélyült bennem a hivatástudat”

Kapcsolódó

Karosi Júlia: „Elmélyült bennem a hivatástudat”

Az énekesnő azon kevesek közé tartozik, akiket a tudatosság és a lágyság, kedvesség egyszerre jellemez úgy a színpadon, mint az életben. Már első, Stroller of the Streets című albumán saját szerezményekkel jelentkezett, ami után teljesen új irányt vett a népdalfeldolgozásokat tartalmazó Hidden Roots című második albumával. November 25-én Gershwin-estet ad a Zeneakadémián. Ennek apropóján öndefinícióról, magyar nyelvű éneklésről, külföldi karrierépítésről és az anyaságról is kérdeztük.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Színház

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Színház

Szabó Magda: Régimódi történet – online közvetítés

A Tasnádi Csaba által rendezett történet visszarepít a múltba, ahol hasonló problémákkal küzdöttek Szabó Magda hősei, mint a mostaniak, csak szebb ruhákban.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.
Vizuál

Dürer kora a Szépművészeti Múzeumban

A múzeum saját Grafikai Gyűjteményéből szemezgetett a kiállítás anyagának összeállításakor. Dürer munkái mellett a mester műhelyének tehetséges alkotóitól is láthatóak metszetek és rajzok a kamaratárlaton.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: Buller a Pubban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy felettébb szokatlan sajtótájékoztatót idéz fel.
Jazz/World hír

Segítséget kérnek a válság miatt a brit zenészek a kormánytól

Paul McCartney, Ed Sheeran és a Rolling Stones 1500 további zenésszel együtt azt kéri, hogy a kormány adjon támogatást az élő zenei rendezvények életben tartásához.
Jazz/World ajánló

Koncert Vaksötétben – zongora és énekhang fények nélkül

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület a mögöttünk álló nehéz hónapok után újra, immáron hetedszer szervez Vaksötét koncertet, hogy a kikapcsolódásra és a zenére vágyó közönséget invitálhassa meg egy különleges estére.
Jazz/World lemez

Bob Dylan a legidősebb élő zenész, aki új dalokkal került a brit slágerlista élére

Új, Rough and Rowdy Ways című lemezével nyolc év után tér vissza Bob Dylan. A hetvenkilenc éves zenész albumáért rajong a kritika.
Jazz/World hír

Itt nézheted vissza a Fonó oktatóvideóit

A karanténhelyzet bevezetésének első heteiben indította el a Fonó online oktatásait Kubinyi Júlia és Berecz István vezetésével.