Jazz/World

Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny

2019.07.20. 10:00
Ajánlom
Ebben az évben a cigányprímásokon a sor, hiszen a 7. Prímásverseny nekik szól. A versenyre idén tíz prímás jelentkezett az ország több pontjáról.

Idén minden, a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs pályázhatott a Balatonfüredi Prímásversenyre, aki a verseny napjáig betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 35. A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei lesznek, Radics Ferenc a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett és Liszt-díjas hegedűművész, 2000-es Millennium Aranyvonó Párbaj győztese, ifj. Kállai Kiss Ernő Liszt-díjas, a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása és Roby Lakatos magyar hegedűvirtuóz, világzenész.

man-music-play-male-instrument-playing-1248568-pxherecom-141247.jpg

Cigányprímás. Képünk illusztráció! (Fotó/Forrás: PXHere.com)

A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszám idén Lavotta János Lavotta első szerelme című műve. Az első három díjazott pénzjutalomban részesül. Az első helyezett nyereménye egymillió forint, illetve felléphet a jövő évi verseny zárókoncertjén, a második helyezett ötszázezer forintban részesül, a harmadik helyen végzett prímás pedig háromszázezer forintot nyer.

Idén tíz jelentkező fogja megmérettetni tudását, akik az ország több pontjáról jelentkeztek a versenyre.

Július 24-én 21 órától a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Itt fellép Roby Lakatos, ifj. Kállai Kiss Ernő, Radics Ferenc, valamint Lugosi Kati, magyar nótaénekesnő, Szigeti Fercsi, magyar nótaénekes, Varga Jenő, a 2017-es prímásverseny győztese és a Muzsikáló Magyarország projekt 2018-as résztvevője, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara,  illetve a prímásverseny résztvevői és díjazottjai.

Lehet-e népszerű a népzene?

Kapcsolódó

Lehet-e népszerű a népzene?

Kell-e nekünk ez, amit Kodály, Bartók, vagy Kallós Zoltán olyan nagy erővel kutattak és próbáltak átmenteni egy másik kor számára – számunkra?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.