Jazz/World

Kékszakállú újabb élete – Sárik Péter jazzátirata a Bartók Tavaszon

2022.04.14. 12:35
Ajánlom
Mi történik, ha Bartók és a jazzmuzsika találkozik? Képes lehet-e egy más stílust képviselő alkotó új nézőpontban megmutatni a legismertebb magyar operát? Radikálisan új mű jött létre, vagy Bartók hatása túl erős? Ezeket a kérdéseket is végigjárta páros kritikájában klasszikus zenei és jazzújságírónk.

Különleges koncertélményben részesültek azok, akik Bartók Béla A kékszakállú herceg várának jazz-átiratát hallhatták a Bartók Tavasz produkciójaként, a Várkert Bazárban. A darabról a Fidelio két munkatársa, Kondor Kata (Klasszikus zenei rovat) és Hujber Katalin (Jazz/World/Folk rovat) folytatott párbeszédet.

Kondor Kata: A Sárik Péter jazzfeldolgozásában megszólaló Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára előtt Hollerung Gábor karmester szükségesnek érezte, hogy bevezetőt tartson, és elmondja, a művészetre minden korban megtermékenyítően hatottak a feldolgozások, és a modern szerzői jogi szabályozásig nem is volt kérdés, hozzá szabad-e nyúlni egy korábbi alkotó darabjához. Ezek a megállapítások, ha a köztudatban még nem is terjedtek el maradéktalanul, művészetelméleti szempontból kétségbevonhatatlanok, így természetesen egy jazz-Kékszakállúnak nemcsak létjogosultsága lehet, hanem a két zenei stílus közti gyümölcsöző kapcsolat újabb példájaként szolgálhatna.

De mondhatjuk-e egyáltalán, hogy ezen az estén jazzt hallottunk?

Hujber Katalin: A válasz részint Hollerung Gábor bevezetőjében lelhető fel, aki a fentiek mellett azt is elmondta, hogy a bartóki muzsika maga is organikus és jazz vonzású. Azaz: nyitott a továbbgondolásra. A konkrét, jazz vagy nem jazz kérdésre a válasz inkább a nem felé hajlik, hiszen ahogy az újraformálók ígérték, valóban elhangzott az összes bartóki hang; az egész egyfelvonásos opera részesei lehettünk, azonban

a jazznél oly’ megszokott improvizatív elemek nem dominálták a koncertet, s feltehetően így magát a tényleges átiratot sem.

Az előadást átszőtték a jazzelemek, a szabad stílus megoldásai, mégsem uralkodtak. Újraértelmezték és kiegészítették a bartóki elgondolásokat és Balázs Béla szerelmi drámáját. A kérdést inkább ekként fűzném tovább: jót tett-e az operamiliőnek a jazzisták közelítése, elsősorban Sárik Péter hangszerelése és Hollerung Gábor nyomán a dalmű szerkezeti egységének mindenek feletti tisztelete? Ott kiabál bennem a válasz, de kíváncsi lennék a tiédre.

KK: A „jót tett” kifejezést nem használnám, mert nem értek egyet Hollerung Gábornak azzal a kijelentésével, hogy bizonyos megoldások könnyebben befogadhatóvá teszik Bartók operáját. Alapvetően

nem a Kékszakállúnak van szüksége feldolgozásokra, hanem az utókornak arra, hogy kreatív energiái számára ilyen kiváló alapanyagot találjon.

Ami viszont az eredeti mű iránti, némileg talán aggályos tiszteletet illeti, valóban kérdéses lehet, nem dominált-e túlságosan Bartók az elkészült anyagon, és az mennyiben tekinthető önálló alkotásnak. Én nem éreztem az eredetitől távolabbinak ezt a feldolgozást, mint például a nyáron a Coopera produkciójaként bemutatott, kétzongorás változatot, vagy például amikor zongorakíséretes dalokat zenekarra hangszerelnek át. Ha viszont így tekintünk az elkészült darabra, kérdéses, hogy mennyiben tudtak érvényesülni az opera lényegi tartalmát jelentő drámai történések.

Kekszakall3AknayCsaba-122140.jpg

A Kékszakáll-előadás szereplői (Fotó/Forrás: Aknay Csaba)

HK: Nehéz egzakt válasszal szolgálni, és nem is láttam az említett két feldolgozást, nyilván mások is vannak ezzel így. Az eredeti Bartók-mű kétségkívül drámaibb és feszítettebb volt. Talán mondhatni: tragikusabb.

Itt a jazz „köntöse”, és főleg lüktetése, mintha kissé tompította volna a remek Balázs Béla-i librettóban megfogalmazott és Bartók által éles zenei kontrasztokba foglalt szerelmi drámát.

Az érzelmi tragédia nem vész el, és át sem alakul, ez minden Kékszakállú-előadás lelke. Most is így volt. Csak a mondandó zenei megformálása változott. Ahogy a West Side Story mélyén is ott rejlik mindvégig a két szembenálló „klán” idők homályába vesző drámája, úgy A kékszakállú herceg vára is archetipikus: a szerelem széttörésének egyik jelképévé vált. Méltán. A téma nem száll el az újonnan született műből sem. Másképp szólal meg. Te hogy láttad ugyanezt? Mennyiben érzékelted önálló műként a feldolgozást? Egyáltalán: hol kezdődik az önálló mű?

KK: Én azt éreztem, hogy a szándék alapvetően a bartóki dramaturgia erősítése volt, ugyanakkor a jazz eszközei ezt hol jobban, hol rosszabbul tették lehetővé. Például sok esetben az eredetinél egyenletesebb és gyorsabb tempó, valamint a dobok hangsúlyos jelenléte az operában jelentésképző erővel bíró elhallgatásokat, a két szereplő egymás iránti tapogatózását, játszmáit gyalulta le a zenei anyagról.

Ugyanakkor Judit hisztérikusabb kitöréseit például remekül szolgálták a jazzes hatások, ami annak is köszönhető, hogy Miksch Adrienn kiválóan tudott építeni ezekre a stíluseszközökre.

De itt megint arról van szó, hogy az alkotók az eredetit próbálták minél pontosabban visszaadni, még ha más eszközök segítségével is. Viszont nagyon érdekesek voltak Sárik Péter zongorás kadenciái, amelyekben mintegy variációsorozatot alkotott a bartóki motívumok felhasználásával.

HK: A felfogásra én a másképp jelzőt használnám. A groove-os lüktetéssel, a dob kissé lefojtott, de még így is hangsúlyos szerepeltetésével egy ismerős világba csöppentünk: mindennapjainkba, majdnem – ettől csak Bartók ment meg minket –, ismerős ritmika és picit szabadabb dallamok közé. A teljes elszabadulás nélkül.

Mert arra a Bartók iránti mélységes tisztelet vasmarka nem kínál lehetőséget. Maradt tehát ez a játéktér. A jazz szabadsága ezen önként vállalt korlátok közé szorítva.

Mindenképp szólnunk kell ugyanis a kompozitőr, hangszerelő és zongorista Sárik Péter hihetetlenül finom, érző-értő játéka mellett a ritkán „kihangzó” nagybőgős Fonay Tiborról és mellette a plexi mögé „fojtott” dobosról, Gálfi Attiláról is. Utóbbiról különösképpen, hiszen játéka az egész átdolgozás metrumává vált. Ha Sárik szólamai és ellenpontozásai aláhúzták és körünkbe emelték – ismerősen és ráismerhetőn – a tragikusan mély bartóki zeneverzumot, ennek tökéletes igazodását épphogy Gálfi diszkrét és mégis folyamatos, konok jelenléte biztosította igazán. A vállalt egyenetlenségeket és váltásokat éppúgy, mint a tragikus hiányokat és megállásokat. Megint csak az a kérdés: hol kezdődik a darab önálló léte, szabadsága?

Kekszakall2AknayCsaba-122140.jpg

A Kékszakáll jazz-zenészei (Fotó/Forrás: Aknay Csaba)

KK: És ha már az eredeti mű minél pontosabb és – a te fogalmaid szerint – nem elég szabad újraalkotásánál tartunk, ne feledjük el, hogy az operában az ötödik ajtónál felzúgó orgonahangzást Bubenyák Zoltán szólaltatta meg. Ebben az esetben megint az éreztem, hogy az eredeti úgy jó, ahogy van, nem sikerült jobbat kitalálni – vagy csupán nem érdemes?

Több volt vajon ez az előadás, mint Sárik Péternek Bartók iránti szerelmi vallomása, és annak a vágynak a megnyilvánulása, hogy minél többet foglalkozhasson vele, minél többet játszhassa?

Mert azt viszont el kell ismerni, hogy a saját zongorajátékában igen jó Bartók-interpretátornak mutatkozott, megint csak visszautalva a darab kétzongorás átdolgozására, azt kell mondanom, hogy egy klasszikus produkcióban is közreműködhetne. Eltekintve egyetlen résztől, ami engem elé rosszul érintett: a könnyek tavánál túl hirtelen és radikálisan értek véget a lecsöppenő könnyek motívumai, miközben az eredeti zenében még halljuk, ahogy a sima víztükörbe hullva gyűrűket vetnek maguk körül. A fúvósok hiánya amúgy is okozott megoldatlanságokat a hangszerelésben.

HK: A vár melletti másik címszereplő, Kékszakállú szerepében Cser Krisztián zengőn, mindvégig nagy átéléssel és a kísérlet iránti látható lelkesedéssel hozta a hírhedt nagyurat. Mondhatni, megkoronázta az előadást. Már ha erre szükség lenne. Mert a jazzesítés nagyszerűségéből adódóan itt egyfajta egyenlősítésnek is tanúi lehettünk: természetesen a darab a szólisták vállán nyugodott, meg a karmesterén, a zongorista-komponistáén, a Budafoki Dohnányi Zenekar maroknyi vonósán, a Sárik Péter Trión, valamint Bubenyák Zoltánon és elektronikus hangszerein.

A párbeszéd ezen ágában a darab minden ízében magas szinten komponált és végigjátszott Bartók-parafrázisnak tűnt, a jazzt mint szerény, eszes szolgálóleányt, s nem mint szervezőelvet alkalmazták.

Ráadásul ez a jól korlátozott zenészi-zeneszerzői beavatkozás különleges élményt kínált. Vajon a szervezők szándékai szerint közelebb hozta-e Bartókot és művét a mához?

KK: Azt mindenképpen mondhatjuk, hogy a közönség nagy lelkesedéssel fogadta a produkciót. A klasszikus zenei közönség, tegyük hozzá, hiszen te azt mondtad, nem fedezted fel a jazzkoncerteken rendszeresen előforduló rajongókat, miközben én sok operakedvelőbe belefutottam. Ilyen szempontból tehát igazad van,

a kísérlet sikeres volt, az alkotók és az előadók élményt tudtak szerezni a hallgatóságnak.

A közelebb hozásban én olyan értelemben nem hiszek, hogy valamiféle felvizezett, könnyebben fogyasztható produkció vezetne el a nagy klasszikusokhoz. Nem, szerintem a szerzők, a darabok, az előadók és a közönség közti interakció során születik meg az érték, így tehát nem az a lényeg, hogy Sárik Péter könnyen fogyasztható feldolgozást hozott-e létre, hanem hogy egy alkotóból gondolatokat váltott ki egy másik darab. És belőlünk, a közönségből is.

Fejléckép: A Kékszakáll előadása (fotó: Aknay Csaba)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Napfény a dörzspapíron” – Szakácsi Sándor, a nyughatatlan lélek

Szakácsi Sándort, bár már gyerekkorában nagy jövőt jósoltak neki a színészi pályán, kisebb korában gúnyolták iskolatársai, felnőttként pedig alkoholproblémákkal küzdött, magát La Mancha lovagjának, szélmalomharcosnak nevezte. Saját bevallása szerint a szerepeiből merített erőt a folytatáshoz.
Jazz/World

Csak betyárosan: lemezbemutatót és turnézáró koncertet és táncházat tart a Góbé a Fonóban

Online már korábban megjelent, fizikai formájában tavasszal jött ki a Góbé Élem című lemeze, az első nagylemez, amelyet a zenekar megújult felállásában jelentetett meg. A csapat május 28-án turnézáró koncertet, lemezbemutatót tart a Fonóban, amit egy táncházzal fejelnek meg.
Klasszikus

Ne féltsük a kortárs zenét!

Maratoni hosszúságú diplomakoncerten mutatkoztak be május 6-án este a Zeneakadémia harmadéves zeneszerzés és alkalmazott zeneszerzés szakos hallgatói. A rendkívül gazdag és sokszínű programban számos stílus és műfaj szerepelt.
Színház

Kiss Mari visszatér Szombathelyre

Kihirdette jubileumi, 15. évadának új előadásait a szombathelyi Weöres Sándor Színház: 10 bemutatót tartanak a következő szezonban. Új tagokkal is bővül a társulat: Mari Dorottya és Domonkos Zsolt mellett újra az alkotógárdát erősíti majd a teátrum egyik alapítótagja, Kiss Mari.
Zenés színház

„Csipike történetén keresztül nekünk is megadatik az önmagunkra találás lehetősége” – beszélgetés Molnár Levente operaénekessel

Csipikének, a fontoskodó, de jószándékú törpének kalandos történetei számos gyermek és felnőtt szívét meghódították már. Fodor Sándor meséje a Coopera gondozásában hamarosan egy családi opera formájában elevenedik majd meg. A készülő mű ötletgazdájával és művészeti vezetőjével, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel beszélgettünk egyebek mellett arról, milyen fejlődésen megy keresztül a történet során, és mi mindenre tanít meg bennünket is ez az erdélyi gyerekek és felnőttek körében egyaránt ismert és kedvelt kis mesehős.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Dél-amerikai gyökerű kortárs zene Emiliano Sampaio-val és a Modern Art Orchestrával az Opusban

Mivé válhat a vírusszerűen terjeszkedő hangsor? Hát jazzé! Már 42 ország 486 szerzője csatlakozott Fekete-Kovács Kornél kezdeményezéséhez: a Modern Art Orchestra Art of Virus #10 koncert házigazdája Subicz Gábor trombitás, meghívott vendége Emiliano Sampaio lesz május 26-án az Opus Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Csak betyárosan: lemezbemutatót és turnézáró koncertet és táncházat tart a Góbé a Fonóban

Online már korábban megjelent, fizikai formájában tavasszal jött ki a Góbé Élem című lemeze, az első nagylemez, amelyet a zenekar megújult felállásában jelentetett meg. A csapat május 28-án turnézáró koncertet, lemezbemutatót tart a Fonóban, amit egy táncházzal fejelnek meg.
Jazz/World gyász

79 éves korában elhunyt Vangelis

A világhírű görög zeneszerző május 17-én, kedden halt meg egy franciaországi kórházban – adta hírül a Telex. Legismertebb művei közé tartozik a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász és az 1492 – A Paradicsom meghódítása című filmekhez komponált zenéi.
Jazz/World hír

Fischl Mónika menti meg a Zsidó Művészeti Napok nyitókoncertjét

A Zsidó Művészeti Napok május 19-i nyitókoncertjén Miklósa Erika megbetegedése miatt Fischl Mónika lép színpadra Tóth Vera mellett a Müpában Oláh Kálmán: The Michael Legrand Songbook című estjén, amelyet Bereczki Zoltán rendezett.
Jazz/World ajánló

Felhőtlen hétvége a Pilis szívében: Szelávi! Fesztivál

Gyereknapi programok, koncertek és irodalmi előadások, workshopok és sok-sok természet! Íme a május végi Szeláví! Fesztivál felhozatala május 27. és 29. között, Pilisborosjenő határában.