Azért ez milyen már! A sztenderd nagypapák a kisunokájukat lovagoltatják a térdükön, sakkoznak a parkban, és a húzás napjának estéjén keresgélik a lottószelvényüket, ez a forma meg feketére festett szemhéjjal, kivont szablyával, mobilguillotine-nal a hóna alatt véres csirkefejeket hajigál a közönség közé, mindezt 77 évesen! Észre se vettem, hogy Cooper bácsi időközben kéthetes korba lépett. Ő az a típusú figura, akiről az emberke hajlamos azt gondolni, hogy ő mindig is volt, és mindig is lesz. Olyan, mint egy kihalt őslény, akit újra és újra kiásnak, és úgy mutogatják a színpadon, mint egy múzeumban. Pedig valamit tud a fickó, és az a helyzet, hogy ha megkérdeznétek, hogy oké, de mégis mi lenne az, nemigen tudnék válaszolni a kérdésre.

Kezdeném azzal, hogy jelentős lökést ad a sztorinak, ha leírom, hogy 1969 óta tolja a zeneipart Alice Cooper néven. Én például akkor még meg se születtem, és mivel Cooper bácsi a mai napig aktív, ezért nekem evidencia az ő kortalansága. Aztán itt van ez a szemfestős trükk.

Ezt, mondjuk, a Kiss tagjai maxolták ki csúcsminőségben, de a „shock rock” atyja is fekete festéket használ szemránckrém helyett, ami így nyolcvan felé közelegve talán már hülye ötletnek tűnik, de turnéinak töretlen népszerűsége mégiscsak őt igazolja. Gyanítom, hogy ha leugrik otthon a sarki fűszereshez, akkor nem festi ki magát, de festék nélkül meg úgysem ismeri fel őt senki.

Amikor ez a kép készült, 1997-ben, Alice bá’ még ötvenéves sem volt. Kíváncsi voltam, hogy mit tud varázsolni a koncertezésre alapból tökéletesen alkalmatlan Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, ahol minden annyira szakadék volt, hogy amúgy észre sem vett volna senki egy sarokba dobott véres nyaktilót. Aztán valahogy mégis működött a látványvilág, mert Alice Cooper egészen elképesztő kisugárzása tényleg magával ragadó. Érdekes egyébként, hogy zeneileg semmi újat nem talált ki, sőt, az a típusú hard rock-glam rock kombó, amit ő játszik, talán valamikor a nyolcvanas években volt igazán népszerű.

és a zene csak aláfesti ezt horrorbohóckodást, ami viszont úgy tűnik, hogy elnyűhetetlen és megunhatatlan. Sőt, olyannyira működik, hogy napjainkig világszerte komoly rajongótábora van, és még egyáltalán nem látni a történet végét.

Alice Cooper 1997-ben Budapesten (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Nem mondhatnám, hogy életem legproblémásabb fotós kalandja volt az Alice Cooper-koncert, mert a forma olyannyira az objektív alá dolgozik, és annyi hülyeséget talál ki a csutakra feltolt fényorgiában, hogy alig győztem nyomogatni a gombot. Az archívumomat vizsgálgatva kiderült, hogy a hivatalosan fotózható három nóta alatt hat tekercs filmet fényképeztem el, ami a tekercsenkénti 36 kockájával számolva abszolút rekord. Ez 216 gombnyomás úgy, hogy közben ötször (!) filmet is kellett cserélnem. Második helyen a U2 ’97-es bécsújhelyi koncertje áll négy tekerccsel, de a három sem volt túl gyakori, a legtöbb koncertet két tekercs filmből simán lehoztam.

De hát, mit csináljon az ember, ha a célszemély minden pillanatban új és még újabb képtelenségekkel állt elő?

azután egy lovaglópálcát rágcsált művérrel átitatott felsőruházatban, hogy aztán levágott fejekkel labdázzon. Tulajdonképpen egy csomó képet iderakhattam volna a koncertről. A múlt héten beszélgettem egy vicces fickóval, aki a barátaival karöltve egy Alice Cooper tribute bandet üzemeltet. Tőle tudtam meg a születésnap közelségét is, és amikor említette, hány éves is Alice bá’, simán leesett az állam. Alice Cooper február 4-én ünnepelte a 77. születésnapját. Jelenleg is turnézik, ma, 7-én, pénteken például a floridai Fort Myersben lép fel. A jóisten éltesse, hogy csapathassa az öregúr a színpadi horrort még jó sokáig!

Fejléckép: Alice Cooper 1997-ben Budapesten (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)