Jazz/World

KÉP-regény: Buller a Pubban

2020.07.03. 15:45
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy felettébb szokatlan sajtótájékoztatót idéz fel.

Amikor zenészek szoktak sajtótájékoztatókat tartani, az jellemzően úgy néz ki, hogy összetrombitálják az újságírókat valami hotelbe vagy étterembe, ahol pogácsát és mindenféle alkoholos italokat szolgálnak fel, amíg a művészek megérkeznek. Jellemzően késni szoktak, kb. fél órát. Ez alatt a sajtómunkások jelentős része már kellőképpen lerészegedik ahhoz, hogy oldott légkörben tudjanak kérdéseket feltenni a többnyire (ekkor még) józan zenészeknek. OK, volt olyan is, hogy Lemmyvel, a Motörhead elévülhetetlen legendájával hármasban, interjú közben rúgtunk be, de ezt azért nem nevezném napi rutinnak.

Az aktuális történetben minden pont fordítva zajlott, mint ahogy kellett volna.

Mire megérkeztünk az egyik budapesti ír kocsmába összedobott dumcsira, a zenekar már a helyszínen volt, és hát, heveny italozás nyomai voltak felfedezhetőek a jellemzően hetven év környékén mozgó zenekari tagokon. A brigád az ír The Dubliners volt, akik simán lehozták a kötelező figurát, amiről egészen addig azt hittem, hogy nem több puszta legendánál. Írország számtalan kitűnő zenészt és zenekart adott a világnak. Ott figyel például a Thin Lizzy, a Cranberries, Enya, az Oasis, Bob Geldof, Sinéad O’Connor, meg persze a U2, és ez még csak egy gyenge kivonat.

TheDubliners1998-154752.jpg

The Dubliners (1998) (Fotó/Forrás: morpho)

Majd mind használtak ír népzenei motívumokat, de ezt úgy tudták átvinni a mainstreambe, hogy közben azok számára is fogyaszthatóvá vált a történet, akik nem a Belfast-Dublin-Galway tengelyen szívták magukba a barna sört. Na, most ez egyáltalán nem volt igaz a Dubliners tagjaira, akik sosem játszottak mást, mint ír népzenét, bendzsón, harmonikán, sípon, mandolinon, hegedűn. Tulajdonképpen az ír vidéki zene kocsmaváltozatát játszották ötven éven át. Nem állítom, hogy otthon valaha is hallgattam volna ilyen típusú muzsikát, de néha belefutottam a dologba, sőt meg voltam győződve, hogy ez a zenekar mindig is volt és mindig is lesz.

Hallottam hírét, hogy az öregurak nem vetik meg az ír whiskeyt meg a barna sört, de azt nem gondoltam volna, hogy a rögtönzött koncertbe torkolló sajtótájékoztató közben a médiamunkások fogják szállítani a piát az egyre jobban lerészegedő zenekarnak. Tényleg lenyomtak pár nótát a repertoárjukból, amelyek legismertebb darabjai amúgy a "Seven Drunken Nights", "Whiskey in the Jar" és a "The Black Velvet Band". Piáról egyikben sincs szó. Aztán az ötödik dal környékén már csak rámutattak a kiürült korsójukra és jelezték, hogy természetesen nagyot kérnek.

A végén úgy kellett kizavarni a hullarészeg zenekart a pubból, én meg annyira meglepődtem az egészen, hogy teljesen elfelejtettem berúgni.

Mindez 1998-ban volt egyébként, és a Dubliners még 2012-ig létezett, azóta az utolsó alapító tag is a Black and Blue Caféba jár piálni. Hogy milyen volt a másnapi koncert a Petőfi Csarnokban? Mit tudom én! Minek mentem volna el ezek után?

KÉP-regény: Lassan lekopik a festék…

Kapcsolódó

KÉP-regény: Lassan lekopik a festék…

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Pierrot-ról és a kilencvenes évek könnyűzenei világáról elmélkedik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 különleges eset, amikor Fischer Iván nem „csak” vezényelt

Hetvenedik születésnapját ünnepli Fischer Iván. Egyik legelismertebb muzsikusunknak lenne is mivel hetvenkednie. Legfőbb büszkesége, a Budapesti Fesztiválzenekar évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ő pedig nem egyszerűen karmester: operát rendez és ír, közösségi koncerteket szervez, fontos ügyekben hallatja a hangját.
Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Jazz/World

Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya a Magyar Kultúra Napján

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Könyv

Mészöly-centenáriummal indul a Várkert Irodalom sorozata

Streamelt esttel jelentkezik a Várkert Bazár január 21-én. A Mészöly Miklós személye köré szerveződő esten szóba kerülnek az író alkotásai, a rá ható és általa teremtett stílusirányzatok, valamint iskolák, de megelevenedik a Polcz Alaine-nel kötött házassága is, melynek 53 évét irodalmi művek és levelek őrzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Réteken és mezőkön improvizáltam hosszasan”

Nyolcadik szerzői lemezét készítette el Tóth Viktor, a hazai jazz-színtér különleges alakja. A szaxofonos, zeneszerző Have No Fear című albumát a Tóth Viktor Arura Trió rögzítette, az élő anyag ihletője a természet volt.
Jazz/World ajánló

Feltörekvő fiatal jazz-zenészek veszik birtokba a Müpát

A Jazz Showcase a feltörekvő hazai jazz-zenekarok számára évek óta az egyik legfontosabb fellépési lehetőség, ahol megmutathatják magukat a szélesebb közönség és a szakma képviselői előtt. Ez idén sem változik, és bár a vírushelyzet miatt a megszokott formátumtól eltérően, de már 14. alkalommal költözik a Müpa – ezúttal virtuális – tereibe a jazz.
Jazz/World fonó

Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya a Magyar Kultúra Napján

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Jazz/World Film

Film készül Billie Holiday hírhedt kábítószeres peréről

Február végén érkezik a legendás jazzénekesnőről szóló életrajzi dráma, amely azt mutatja be, miként vált Billie Holiday az Egyesült Államok drogellenes háborújának egyik legfontosabb ellenségévé egy protest song miatt.
Jazz/World ajánló

Magyarországra jön a modern trubadúr, Estas Tonne

Estas Tonne 2020-as nemzetközi őszi turnéja a járványhelyzet miatt a 2021-es évre tolódva az eredetileg tervezett tematikával érkezik Budapestre. Csodálatos jelenséget állít a középpontba: az emberi észlelést, amit akkor érzékelünk, mikor tetten érjük a kreativitást, amely kitolja spirituális tájképünk belső határait.