Leslie Mandoki mostanában annyit szerepel a hírekben, hogy felidéződött bennem egy 32 évvel ezelőtti történet, ami arra sarkalt, hogy megkeressem a hozzá tartozó képet, és mivel a sztori 1994-re datálódik, fel voltam készülve egy több órás kutakodásra, de én lepődtem meg a legjobban, hogy nagyjából öt perc alatt simán előkerítettem a negatívot. Senki ne számítson politikai vonatkozásokra, maradjunk szigorúan a zenénél!
32 éve már annak, hogy minden idők egyik legizgalmasabb rock-fesztiválja, a Woodstock, negyedszázados jubileumát ünnepelte. Az Egyesült Államokban, az eredeti ’69-es helyszín közelében, Saugertiesben össze is hoztak egy gigantikus emlékbulit, egy halom világsztárral, amit a Music Television élőben is közvetített, sőt végül film is készült belőle.
Mindeközben ezzel csaknem egyidőben Budapesten is megrendezték az Eurowoodstockot, ami tulajdonképpen a második Diáksziget beceneve volt, és itt kezdődött el az a rendezvénysorozat, ami végül a ma is létező Sziget fesztivál hírnevét megalapozta. Ezen a fesztiválon léptek fel először külföldi világsztárok, sőt egyes (nem csak magyar) sajtóorgánumok szerint az „igazi” Woodstock Budapesten, az Óbudai Hajógyári Szigeten volt.
A korabeli sajtó szerint az 1994 augusztus 18. és 25. közötti hét, sok egykori woodstocki fellépővel és 143 ezer rock-rajongóval megpakolva a „béke, zene, szerelem” szentháromság életérzésről szólt, míg az amerikai emlékfesztiválról számos beszámoló úgy írt, hogy „túlságosan pénzszagú” volt, amíg a mi szigetünkön valóban az együttlét volt a meghatározó szellemiség.
Mivel volt szerencsém mindkét fesztiválon részt venni, ezért egy picit kénytelen vagyok árnyalni ezt a képet.
Kezdeném a fellépőkkel. Az Egyesült Államokban az eredeti, ’69-es Woodstock fellépői közül a Woodstock '94-en színpadra lépett a The Band, Santana, Joe Cocker, Country Joe McDonald, John Sebastian, a Sweetwater még élő tagjai, valamint a Crosby, Stills & Nash. Emellett fellépett Jorma Kaukonen és Jack Casady (a Jefferson Airplane, illetve a Hot Tuna tagjai), valamint Bob Weir (a Grateful Deadből) – akik szintén részt vettek az eredeti fesztiválon és a The Banddel közösen zenéltek: Kaukonen gitáron, Casady basszusgitáron, Weir pedig gitáron játszott és persze énekelt is. Ezen kívül felsorolni is hülyeség lenne, hogy hány aktuális vagy feltörekvő világsztár tette tiszteletét a Green Daytől a Metallicán át Bob Dylanen és Peter Gabrielen keresztül a Red Hot Chili Peppersig, és akkor most csak mazsoláztam.
Na, most ehhez képest Budapesten valójában az alábbiak képviselték az igazi, 1969-es woodstocki vonalat: Alvin Lee (aki a Ten Years After tagjaként aratott ott óriási sikert), a Blood, Sweat & Tears valamint a Jefferson Starship, akiknek tagjai 1969-ben még Jefferson Airplane néven zenéltek a woodstocki sárban.
A sárban, ami az 1994-es emlékbulit is teljesen körbevette.
A fesztivál teljes időtartama alatt szakadt az eső, mint 1969-ben, és pont ugyanúgy nyakig sárban csápolt a közönség, mint akkor. Most akkor mindenki képzelje el, hogy a hotdogon és a hamburgeren kívül más kaja nem volt, és a sört is magukkal kellett vinni a fesztiválozóknak, mert a helyszínen ilyet csak a két színpadtól nagyon messze árultak!
A hangulat fergeteges volt, a sárdobálásban mindenki részt vett, (a zenekarok is) és ha ezt valaki pénzszagúnak titulálta, akkor annak figyelmébe ajánlom a budapesti szigetfesztivál elmúlt 25 évét. De mielőtt valaki azt hinné, hogy az Eurowoodstockkal nekem bármi bajom lett volna, az nagyon téved, mert sosem gondoltam volna, hogy lesz egyszer egy olyan fesztivál Budapesten, ahol az említett nevek mellett a Kaláka, a Kampec Dolores és a Ladánybene 27 között fellép Eric Burdon, a Jethro Tull, a Leslie Mandoki's People vagy a Byrds. A hangulat tényleg fantasztikus volt, és ha nekem nem is adta vissza a ’69-es életérzést, de akkora lökést adott a magyar fesztiválkultúrának és az én koncertfotós karrieremnek, ami mindent megváltoztatott.
Leslie Mandoki a Diákszigeten 1994 augusztus 21-én (Fotó/Forrás: Morpho)
Az egész zenei felhozatalból nekem az egyedüli kakukktojást Leslie Mandoki és zenekara jelentette. Az egyetlen emlékem annyi volt róla, hogy 1988-ban a szöuli olimpia kapcsán Csepregi Évával közösen elénekelte a Korea című klasszik diszkó slágert, ami stílusilag nekem nem igazán passzolt a többi fellépő zenei világához. Aztán meglepődve láttam, hogy a Leslie Mandoki's People nevű formációban a következő figurák léptek színpadra: Ian Anderson (Jethro Tull) – fuvola, ének, Randy Brecker – trombita, Mike Stern (Blood, Sweat & Tears) – gitár, Bobby Kimball (Toto) – ének, Bill Evans (Miles Davis Band) – szaxofon, Chris Thompson (Manfred Mann's Earth Band) – ének, Nick van Eede (Cutting Crew) – ének, John Helliwell (Supertramp) – szaxofon és persze Leslie Mandoki – dob, ütőhangszerek, ének.
Itt meg azt kezdtem nem érteni, hogy akkor ez az egész produkció miért nem mondjuk Ian Anderson's People vagy bármi más néven fut, mert
ebből a brigádból mindenki ismertebb volt Mándokinál.
Találtam vele egy rövid interjút, amiből kiderült, hogy ez volt az első magyarországi nagyszínpados fellépése, majd hozzátette: „A Sziget számomra a szabadságvágyat jelentette akkor és most is.” A magyarországi áttörést csak a jóval későbbi, 2013-as Müpa-nagykoncert hozta meg a Mandoki Soulmatesszel. Elmondta még, hogy Magyarországon sokáig a rendszerváltás után sem várták tárt karokkal, miközben világszerte számos platinalemeze volt, és temérdek művészi elismerést kapott.
Bevallom őszintén, hogy nem hallgattam végig visszamenőleg a Mandoki életművet, valahogy sosem érintett meg igazán a német nyelvterületről származó zenei világ, (kivéve tán még tinédzser koromban a Scorpions és a Kraftwerk) bár tudom, hogy Magyarországon nagyon népszerű, például a Rammstein, ami jól is van így, de azért halkan, a teljesség igénye nélkül megjegyezném, hogy platinalemezt például a Modern Talking is kapott. Ami népszerű, az népszerű, nem kell nekem feltétlenül megérteni, hogy mi miért az. Viszont nem értem azt sem, hogy az hogyan lehetséges, hogy Leslie Mandokit érdemesnek találták a Kossuth-díjra, a napokban elhunyt Deák Bill Gyulát viszont nem.
A KÉP-regény angolul a morphoto.eu oldalon olvasható.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Leslie Mandoki a Diákszigeten 1994 augusztus 21-én (fotó/forrás: Morpho)
hírlevél
