Űzött vadként, lihegve állni a Nyugati pályaudvar külső vágányánál, elboruló aggyal nézni az épphogy lekésett utolsó vonat lámpájának távolodó fényét, aztán a kihalt, huzatos peront hátrahagyva a galambokkal teli éjszakai váróterem kétes elemei közt kihúzni virradatig: vidékinek lenni első megközelítésben ez. Lekésni mindent, képletesen és szó szerint: vonatot, koncertet, színházi premiert, lemezbemutatót, performanszt, kiállítás-megnyitót.

Örökösen másodkézből, utólag értesülni a kollégáktól, barátoktól vagy a sajtóból arról, hogy megint lemaradtál valamiről. Hogy bárhogy is szeretnél, fizikai, technikai, pénzügyi és logisztikai okoknál fogva egyszerűen nem lehetsz jelen még a fontosabb eseményeken sem. Mire hozzájutsz, az áru már másodlagos frissességű, te pedig - a sorozat előző estjén közreműködött Európa Kiadót idézve - „első osztályú vidéki srác" maradsz. Legyél mégoly nyitott és kíváncsi, sosem vagy szinkronban az aktuális történettel, nem lehetsz a kulturális élet sűrűjében, nem tarthatod ujjadat a folytonosan történő, változó dolgok ütőerén.

NB II. Keleti-csoport. A sóvár vágy, hogy egyszer feljutunk.

Vidékről ma is messzebb van Európa, internet ide vagy oda. A Bábel Falupest című estje, ha jól értem a szerkesztő szándékait, ezt a távolságot próbálja meg csökkenteni, áthidalni egy kiforrott koncepció mentén, átgondoltan és heroikusan. A hátrányok helyett az előnyökre fókuszálva azt a helyzetet vizsgálja több nézőpontból, amikor a vidékiség tiszta forrást, eleven tradíciót, tápláló gyökereket jelent: autentikus benne-létet és folyamatos inspirációt, amit aligha tud megérteni, magáévá tenni az, aki kamaszkorában látott először élőben libát. Ahogy Dresch Mihály világszínvonalú művészetében át meg átjárja egymást a magyar és más népek archaikus zenei kultúrája és a free jazz lüktető, nagyvárosi hangzásvilága, ahogy Szabó Balázs Bandája a népi konvenció és a kortárs hatásokat integráló kifejezésmód határmezsgyéjén saját zenei nyelvet teremt, ahogy a Ladjánszki Márta vezette L1 Kortárstánc-együttes a ráncos széki posztószoknya pörgéséből merít ihletet, vagy ahogy Grecsó Krisztián kiteljesedett prózája újra és újra nekifut annak, miként és milyen áron őrizhető meg a metropolisz lüktető miliőjében a vidéki identitás, az mégsem csupán annak kínál ismerős élményt, új, eredeti kontextusba helyezett tapasztalatot, aki maga is átélte, személyes sorsán keresztül tapasztalja meg a vidék és a főváros kulturális kínálati potenciáljának különbözőségét, hanem azoknak is, akik önazonosságukat vidéki gyökereik megőrzésével Budapesten keresik, és - jóval ritkábban - viszont.

Felépítve nekik egy este erejéig a kiapadhatatlan forrásokban gazdag Falupest képzeletbeli falvát-városát, ahol fajra, nemre, korra, származásra való tekintet nélkül mindenki otthonra talál. Mire a várhatóan ismét feszes összeállítású, pörgős ritmusú, ezúttal Herczku Ágnes által vezetett műsorban eddig eljutunk, már mindenki számára világossá válik, hogy Marton László Távolodó és alkotótársai megközelítésében új jelentést nyer a centrum és a periféria. A tematikus sorozat negyedik előadása korántsem afelől közelít a kérdéskörhöz, hogy kinek mi van a lakcímkártyájára lakhelyeként írva, hisz az csupán egy állandó vagy ideiglenes tartózkodási helyet jelöl. Így lesz a másfajta szempontokra, árnyaltabb szemléletre fogékony befogadó igazi otthona - legalábbis egy esteidejére - egy fiktív helység, Falupest, ahol értelmüket vesztik a „népi" és „urbánus" szavak, ahol nem kell a falu és a (fő)város között választania, önnön identitásában meghasonulnia, hisz itt minden hatás, érték, művészi törekvés egyszerre és egy időben, azonos súllyal van jelen. A júniusi műsor legnagyobb érdeme alighanem az, hogy az otthonlét illúzióját tudja mindazok számára nyújtani, akik önazonosságukat a kultúra, a kortárs művészetek befogadó, nyitott, város- és országhatárokon átívelő közegében keresik. És ebben a kontextusban új értelmet nyerhet akár Tamási Áron ezerszer idézett, elcsépelt szállóigéje is, mely szerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Volna is egy tippünk máris: Falupest.