Jazz/World

Képzett társítások a Bárkában

2007.02.13. 00:00
Ajánlom
Az AEGON Magyarország az idén alapított AEGON Művészeti Díjhoz és a Társdíjhoz kapcsolódva új sorozatot is támogat az idei színházi évadban Képzett társítások címmel. A sorozat február 23-án folytatódik a Bárka Színházban Kőrösi Zoltán, Csurka Eszter, Grencsó István és Benkő Róbert részvételével.

Az AEGON Magyarország 2006-ban a Bárka Színházzal együttműködésben irodalmi-művészeti sorozatot is indított Képzett társítások - AEGON-estek a Bárkában címmel. Az első, szeptemberi esten Spiró György, valamint az általa jelölt zeneszerző, Jeney Zoltán volt Alföldi Róbert vendége. Októberben Závada Pál mesélt a Kulákprés új, bővített kiadásáról, Szüts Miklós festőművész pedig finom humorával és a bemutatott képekkel bűvölte el a nézőket, s mindehhez remek hangulatot teremtettek Darvas Benedek zenei betétei.

2006. november 24-én Parti Nagy Lajos volt a fő vendég A fagyott kutya lába című novelláskötete kapcsán, a másik vendég pedig Pálfi György, aki Parti Nagy Lajos novellái alapján készítette el Taxidermia című filmjét. A beszélgetés, Parti Nagy Lajos remek felolvasása és a Taxidermiához a képzőművészeti előképek bemutatása mellett a zenei hangulatfestésről Vázsonyi János érzékeny szaxofonjátéka gondoskodott.

2007-ben, január 26-án Bíró Kriszta és Bereményi Géza nyitotta a sort – mindketten sokoldalú művészek, ahogy a házigazda, Alföldi Róbert is az. Darvas Benedek ezúttal testvérével, Darvas Kristóffal játszott, előadtak például egy, az esten fergeteges sikert aratott Darvas-Bereményi-dalt – amely édesapjuk, Darvas Ferenc szerzeménye.

A február 23-i esten a 2006-os év egyik sikerére tekintünk vissza, ez Kőrösi Zoltán Milyen egy női mell? – Hazánk szíve című regénye. Kőrösi Zoltán 2002-ben megjelent, Télidő című kötetéhez egyébként a fotókat Grencsó István készítette, aki ezen az estén szaxofonozik is. Csurka Eszter pedig bemutatja, milyen fotókat készít, s ezek alapján milyen festmények születtek, s meglepetések is várják a nézőket.

Rövid életrajzi összefoglalók:
Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben, majd 1989-ben Lisszabonban élt. 1990 óta a Magyar Rádióban dolgozik, 1995-től az irodalmi szerkesztőséget vezeti, 2002 júliusától az akkor újonnan alakult művészeti főszerkesztőség főszerkesztője, egyébként rádiós munkája során dramaturgi és szerkesztői munkát is végzett. 1999 óta tagja a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkuratóriumának. Egyebek között kapott már Örkény-díjat, Móricz-, NKA, Eötvös- és Soros-ösztöndíjat. 2005-ben Év könyve díjat, 2006-ban pedig József Attila-díjjal jutalmazták.

Csurka Eszter 1969-ben született Budapesten. 1991 és 1998 között a Magyar Iparművészeti Főiskolára járt, de közben 1997-ben fotó- és alkalmazott grafika szakirányú, vizuális kommunikáció tervezői diplomát kapott. 1992 és 1994 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőri osztályában is tanult. Vizuális kommunikáció tervező művész diplomáját 1998-ban kapta meg. Két előadást rendezett: 1996-ban Halak a hálóban címmel (ez a Székénében, a Merlin Színházban és a MU Színházban volt látható), és 1997-ben Duo címmel (szintén a Szkénében és a Merlinben). 1992 óta számos csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön is. 2001-ben Strabag Festészeti Díjat kapott, 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben Derkovits-ösztöndíjas, 2004-ben ő vehette át az Egri Akverell Biennáné fődíját, 2005-ben az 1956-os Emlékmű-pályázat II. díját. Képei több közgyűjteményben is megtalálhatók, így az egri Dobó István Vármúzeumban, a budapesti Strabag Gyűjteményben, az Esztergomi Vármúzeumban, a Paksi Képtárban és a Magyar Nemzeti Galériában.

Grencsó István évtizedek óta a magyar dzsesszélet egyik kiemelkedő alakja. A 80-as években a Dresch Quartet tagjaként, valamint Szabados György partnereként ismertté vált szaxofonos a triótól a big bandig több formációval szerepelt és készített felvételeket, melyekkel a dzsessz, az etno zene, a rock elemeit vegyíti egyéni módon, különleges kreativitással, bátran átlépve a műfaji és stílushatárokat. 1985-ben megalapította a Grencsó Kollektívát, mely azóta is az első számú zenekara. Emlékezetes a Grencsó Kollektíva Rejtély/Mystery című CD-je, amelyen varázsos hangulatban, izgalmas hangszerelésben keltettek életre régi magyar tánczenei slágereket.

Az esten Grencsó Istvánnal játszik Benkő Róbert nagybőgős, aki a Grencsó Kollektíva tagja, Jeszenszky György dobossal hárman készítették az említett, Rejtély című CD-t, amelyről a február 23-i Képzett társítások című AEGON-esten is fölcsendülnek dalok a Bárka Színházban.

A sorozat szerkesztője, az AEGON Művészeti Díj és Társdíj szakmai felelőse Eszéki Erzsébet, a házigazda Alföldi Róbert.

(2007. február 23. 19:00 Bárka Színház (Budapest) - Képzett társítások; vendégek: Kőrösi Zoltán (író), Csurka Eszter (festőművész), Grencsó István (szaxofon), házigazda: Alföldi Róbert, sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.