Jazz/World

Képzett társítások a Nemzetiben

2009.03.09. 00:00
Ajánlom
Az AEGON Magyarország 2006-ban a Bárka Színházzal együttműködésben irodalmi-művészeti sorozatot indított Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában címmel. A sorozat az idei évadtól átköltözött a Nemzeti Színházba, így 2009. március 26-án a Duna-parti épületben látja vendégül Alföldi Németh Gábor írót, Kardos Sándor operatőrt, filmrendezőt és Dresch Mihály szaxofonost.

Dresch Mihály 1955-ben született. Zenei tanulmányait a jazz konzervatórium előkészítőjében kezdte, később felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára, ahol 1979-ben végzett. A nyolcvanas évek elejétől kezdve rendszeresen koncertezett neves hazai zenészekkel. Első együttesét 1984-ben alapította Dresch Quartet néven, a kvartett felállása azóta többdször változott, de mindig meghatározó volt számára a magyar zene. A nyolcvanas években játszott Szabados György együttesében is.

A hazai dzsessz kiemelkedő egyénisége, a 2007-ben Liszt-díjjal elismert Dresch Mihály többféle fúvós hangszeren játszik, a magyar folklór és a dzsessz ötvözésén alapuló, saját zenei világot alakított ki. Több önálló lemezt készített. A Révészem, révészem, valamint az Egyenes zene című lemezéért megkapta Az év jazz lemeze díjat a Gramofontól. Olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint például a világhírű amerikai muzsikus, Archie Shepp (vele közös lemezt készített), továbbá Chico Freeman vagy Lee Konitz.

Jelenlegi együttesével – amelyben Lukács Miklós cimbalmozik, Baló István dobol, Szandai Mátyás bőgőzik – rendszeresen koncerteznek itthon és külföldön is, emellett népzenei együttesekkel, például a Csík zenekarral is fellép.

Németh Gábor tíz mondata saját magáról – életrajz helyett: A Néma Tüntetés Napján születtem Budapesten. Elég titokzatos, nem? A papírjaim szerint vezethetek autót, írhatok újságba, taníthatok gyerekeket. A tanárképző főiskola után egy évig napközis nevelő voltam, aztán újságot hordtam, könyvkiadóknak korrektúráztam. 1983 óta írok pénzért: cikket, könyvet, filmet és színdarabot. Dolgoztam nyomtatott és villanysajtóban, gazdasági napilapnál és bulvárhetilapnál, szerkesztettem irodalmi folyóiratot, designmagazint és internetes portált. 1994-től 2007-ig beszélgettem a Magyar Rádióban, 2001 óta leendő filmesek idejét töltöm a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A lányommal, a fiammal és az édesanyjukkal egy kis faluban, ám egy óriás fenyőfa tövében éldegélünk, ez nem mese, viszont a kedvenc mondatom ebben a szövegben. Dum spiro spero: egyszer megtanulom a pörgetett fonák - ún. "lebukó" – átemelést. Ez pedig a tizedik mondat helye.

Főbb díjai:
Magyar Filmszemle díja (A legjobb forgatókönyvért, Sas Tamással, 1998)
József Attila-díj (2004)
Szépírók díja (2004)
Márai Sándor-díj (2005)
Déry Tibor-díj (2006)

Kardos Sándor 1944-ben született, operatőr, filmrendező, a Hórusz Archívum kurátora.

Fontosabb díjai:
Magyar filmkritikusok díja, operatőri különdíj (1985)
Magyar Filmszemle – Legjobb operatőr díj (1985)
Európai Filmfesztivál – Az év operatőre – jelölés (1990) Párizs
MédiaWave – Rendezői különdíj (1997)
Madrigimagen Nemzetközi Operatőri fesztivál – Legjobb operatőr díj (2000) Madrid
Az év operatőre (2000) Magyarország
Eiben díj (2000) Magyarország
Magyar filmkritikusok operatőri különdíja (2001)
Nemzetközi Játékfilm fesztivál – Rendezői Fődíj (2004) Portugália
Magyar Filmszemle – Rendezői fődíj - Kísérleti film kategória (2005)
58. Cannes-i Filmfesztivál – Quinzaine des Realisaterus – Résfilm (2005)
Magyar filmkritikusok díja – Legjobb kísérleti film – rendezői díj (2006)
III. Nemzeti tudományos filmfesztivál – Legjobb kísérleti film – rendezői díj (2006)
13. ALTER-NATIVE Filmfesztivál – Legjobb operatőr díj (2005) Marosvásárhely
HSC II. Aranyszem Fesztivál – Fődíj (2005)

(2009. március 26. 19:00 Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad (Budapest) - Képzett társítások − AEGON estek a Nemzetiben; km.: Németh Gábor (író), Kardos Sándor (operatőr), Dresch Mihály (szaxofon); házigazda: Alföldi Róbert; sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Színház

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.
Színház

92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva színésznő, a Katona József Színház alapító tagja

92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva, a Katona József Színház alapító tagja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.