Jazz/World

Kergetőzés a Fogócskával

2011.10.06. 09:21
Ajánlom
Új helyszínre kényszerül a Jazzfogócska című ingyenes jazz-sorozat mai estje: a koncert a Fogasház helyett a Jelenben lesz.

A VI. kerület élőzenés csendrendelete miatt költözik a Jazzfogócska a Blaha Lujza téren a Corvin Áruház hátuljában megbúvó bisztróba.

A két művész még a Cotton Club Singersben kezdett együtt dolgozni és azóta is  Cseke Gábor állandó zongorakísérője, zeneszerzője  Orsinak. Estjükön egy zenei bújócskára invitálnak a jazz világába,melyben a zenészek nemcsak egymás zenei partnerei  és játszótársai,de megjelenítik az örök téma,a szerelem színeit,illetve ennek kapcsán a nemrég megjelent Kozma Orsi Quartet: EMBRACE című albumának dalait.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Rudolf Péter ismertette a Vígszínház következő évadának terveit

A Vígszínház új igazgatója kilenc bemutatót tervez, köztük egy zenés produkció premierjét az intézmény alapításának 125-dik évfordulója alkalmából, jövő májusban.
Színház

Ragályi Elemér, Cserhalmi György, Molnár Piroska és további hetven művész emelt szót az SZFE ügyében

Az Emmy- és Kossuth-díjas operatőr, filmrendező, Ragályi Elemér kezdeményezésére született nyílt levél aláírói arra kérik Semjén Zsoltot, hogy vonja vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvényjavaslatot. FRISSÍTVE!
Vizuál

Hét kedvenc Walter Matthau vígjátékunk

Ezt a hét filmet bármikor újranéznénk. Szubjektív lista szigorúan időrendben és nem rangsorolva – hisz utóbbi gyakorlatilag lehetetlen. Az apropó pedig: húsz éve, 2000. július 1-jén hunyt el az Oscar-díjas amerikai színész, a 20. század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau.
Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

KÉP-regény: Buller a Pubban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy felettébb szokatlan sajtótájékoztatót idéz fel.
Jazz/World hír

Segítséget kérnek a válság miatt a brit zenészek a kormánytól

Paul McCartney, Ed Sheeran és a Rolling Stones 1500 további zenésszel együtt azt kéri, hogy a kormány adjon támogatást az élő zenei rendezvények életben tartásához.
Jazz/World ajánló

Koncert Vaksötétben – zongora és énekhang fények nélkül

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület a mögöttünk álló nehéz hónapok után újra, immáron hetedszer szervez Vaksötét koncertet, hogy a kikapcsolódásra és a zenére vágyó közönséget invitálhassa meg egy különleges estére.
Jazz/World lemez

Bob Dylan a legidősebb élő zenész, aki új dalokkal került a brit slágerlista élére

Új, Rough and Rowdy Ways című lemezével nyolc év után tér vissza Bob Dylan. A hetvenkilenc éves zenész albumáért rajong a kritika.
Jazz/World hír

Itt nézheted vissza a Fonó oktatóvideóit

A karanténhelyzet bevezetésének első heteiben indította el a Fonó online oktatásait Kubinyi Júlia és Berecz István vezetésével.