Subicz Gábor (Fotó/Forrás: Ducsai Szabolcs)

Két éve egy MAO-koncert után odajött hozzám azzal Topolánszky Tamás és Sümeghy Claudia, hogy „csinálunk egy filmet Kertész Mihályról, és azt szeretnénk, hogy te írd a zenét, ami jazz legyen”. Teljesen váratlanul ért a dolog. Azt hiszem, a részükről ez egy nagyon komoly vállalás, mert a magyar filmtörténetben nem nagyon van olyan alkotás, amiben végig a filmre írt bigband jazz szól. A munka során aztán egy gazdag és elmélyült barátság alakult ki köztünk.

Miért döntöttél úgy, hogy a swing lesz az uralkodó stílus a film zenéjében?

Az volt a célunk, hogy egyszerre idézzük meg a korszak tánczenéjét és filmzenéjét. A harmincas-negyvenes években volt néhány vezető zeneszerző Hollywoodban – köztük a Ben Hur zeneszerzője, Rózsa Miklós, vagy Max Steiner, aki a Casablanca zenéjét írta – akiknek az eszköztára olyan nagy hatással volt a későbbi zeneszerzőkre, hogy aztán ebből alakult ki az a nyelv, amit ma hollywood-i filmzeneként ismerünk. Engem az érdekelt, hogy miként lehet ezt a hangzást egy jazzbigbanddel előidézni. A swing csodálatos muzsika; tud nagyon nyugodt és nagyon feszült is lenni.

Rengeteg művet írtál már bigbandre, ott van például a MAO-ra írt, 2017-es The Mind’s Ear című szerzői lemezed. Mennyire volt számodra új feladat az, hogy narratív elemként használd a zenét?

Eddig is foglalkoztatott zeneszerzés közben, hogy történetet meséljek, érzéseket, helyzeteket közvetítsek a zene nyelvén.

Sokszor nem csupán a figurákhoz rendeltem dallamokat, hanem az ő fő jellemvonásukhoz vagy céljukhoz is, így amikor ez a jellemvonás vagy cél másokban is megjelenik, nagyon izgalmas dallam-mixeket lehet kikutyulni. Ez a fajta jellemfejlesztés egyáltalán nem divat manapság a filmzenében, amikor jön pl Batman, hangról hangra ugyanaz szól a film elején, meg a végén is, olyan mint egy logo. Nálunk nem így van, és ez reményeim szerint segíti a nézőt kicsit visszautazni az időben. 

Subicz Gábor a Curtiz című film forgatásán (Fotó/Forrás: Soldvision)

A filmben nem hangzik el az As time goes by című dal, ami a Casablanca által vált világhírűvé. Szándékosan kerültétek az efféle konkrét utalásokat?

A Curtizben képileg és szövegileg is nagyon elemelten jelenik meg a Casablanca, tehát úgy éreztem, hogy ha emellé odatoljuk az As time goes by-t, az túl direkt lenne. Ha elhangzik egy sor az eredeti klasszikusból, az biztosan más szövegkörnyezetben találjuk. Topolánszky Tamással sokat beszélgettem arról, hogy mennyire hasonlít a mai világ ahhoz, amiben a film játszódik. Arra jutottunk, hogy a bizonytalanság, reményvesztettség szempontjából hátborzongatóan hasonlít a két korszak. Ma ugyanúgy van egy világméretű probléma, amire senki nem tudja a megoldást, mint ami akkor a ‘világégés’ volt.

Ebben rengeteget idézek a Casablanca szövegéből, és egy sor az As time goes by-ból is szerepel, de egy másik sor dallamával.

Mennyire volt testhezálló számodra ez a filmzeneszerzői feladat?

Mindig is nagyon szerettem a filmeket, mielőtt zenész lettem,

Nagyon kevés olyan művészeti ág van szerintem, ami ennyire jellemzi a mai világunkat, mint a film. Az, hogy kép, hang, történet, technológia és emberi teljesítmény egyszerre van jelen, az egy elképesztően gazdag és izgalmas forma. Úgyhogy nagyon örülök, hogy megtalált a filmes világ, és remélem, hogy a későbbiekben még lesz lehetőségem filmzenét írni.

A gyakorlatban hogy zajlott a filmzeneszerzés?

Viszonylag hamar megírtam a főcímdalt, szöveggel-mindennel, és ez nagyon nagy lendületet adott a későbbi munkának, mert ebben már kiderült, hogyan lehet zeneileg összekapcsolni ezt a két, időben eltérő világot. Azután rengeteget beszélgettem még a forgatókönyvíróval, Bak Zsuzsannával, meg Tamással és Claudiával arról, hogy miről szóljon ez az egész. Átküldtem nekik egy csomó lemezt, ami szerintem hangulatában passzolt az adott világhoz, és messziről elkezdtük ezt közelíteni. A zene oroszlánrészét néhány hét alatt írtam és hangszereltem, rendkívül intenzív munka volt, az ágyba dőltem a rhodes-om mellől, és oda keltem vissza. Aztán szépen leült a MAO a stúdióba, én hívtam a saját székemre egy kollegát, és beültem a lehallgató szobába a partitúrákkal és a jegyzeteimmel Szabó Viktor hangmérnök mellé. Az elsőfilmesség és a low budget itt is meglátszott; kb két nap alatt vettünk föl annyi anyagot, amennyihez egy hét kellett volna legalább. A MAO fantasztikus zenészei nélkül ezt nem lehetett volna megugrani. Nemrég jelent meg a filmzenei lemez Curtiz Original Soundtrack címen, ott az eredetileg írt zene szól, a MAO vérbő tolmácsolásában, Kiss Flóra zseniális énekével. 

A Mind’s Ear bátran kimozdult a műfaji keretek közül, szerepel rajta funk orientáltságú kompozíció és operaparafrázis is. Honnan hozod ezt a fajta „dobozon kívüli” zenei gondolkodást?

Annak idején sokat irigykedtem azokra a fiatal pályatársaimra, akik gyerekkoruk óta Coltrane-t vagy Oscar Petersont hallgattak, és a vérükben volt a jazz. Nem is beszélve azokról, akiknek a szülei, nagyszülei is zenészek voltak már. Nálunk ez nem volt így, képzőművész szüleim vannak, otthon főleg klasszikus zene szólt, én meg 60-as évekbeli hippizenét énekeltem suliba menet, később elektronikus zenét hallgattam, és húszéves voltam már, mire jazzel kezdtem foglalkozni. Voltam DJ, producer, zenei rendező, csináltam filmet, építésznek is tanultam, hangszerelek, zenét szerzek, dalszöveget írok, a diplomám szerint jazztrombitás vagyok és tanár. Időbe telt, mire rájöttem, mit keresek én ebben az egészben, ki vagyok, mit kéne csinálnom, hogyan tudom a nagyon szerteágazó tudásomat a cégéremre írni. Wynton Marsalyst egyszer megkérdezték egy interjúban, hogy ő szerinte miben tehetséges. Azt válaszolta: abban, hogy összefüggéseket tudok meglátni. Szerénytelennek tűnhet, de azt hiszem, ez valamennyire rám is igaz,

Ha már filmről beszélgettünk: többször nyilatkoztad, hogy a zenéidnek sokszor van valamilyen vizuális előképe. A most megjelenő Subtones-lemeznél milyen képeket, történeteket láttál?

Tavaly ősszel és télen olyan sokat kellett írnom vagy hangszerelnem másoknak felkérésre, hogy kb márciusra teljesen kiürült az agyam. Elkezdtem ‘visszatölteni’ zenehallgatással, és egy csomó szuper új dolgot találtam, amik azonnal beépültek a kreatív táramba.

Összeírtam egy papírra, hogy mit szeretnék bele, és hogy mikről szóljon, a konkrét vizuális formáktól kezdve érzésekig, vagy szociális jelenségekig. Aztán persze ahogy készült, torzult a dolog, már csak azért is, mert a Subtones énekesei, Kiss Flóra és Jónás Vera is aktívan közreműködtek a munkában szerzőként.

Mit kell tudni erről a lemezről és mikor mutatjátok be?

Némileg átformáltam a bandát, az említett két énekesnő mellett Szarvas Dávid is beépült, aki vehemens afrikai ritmusokat perkázik, és nagyon kreatív, virtuóz beatboxer. Az egész anyag nagyon dalközpontú, urbánus, poplemez lesz, gazdagon hangszerelve, és sokkal inkább zenekarvezetőként, producerként mutat be engem, mint jazztrombitásként.

‘játszani is engedem’ a brigád szép okos jazzmuzsikusait (Benkő Dávidot, Csízi Lászlót, Csókás Zsoltot és Fonay Tibort), de meg lesz benne az elektronikus zenék kollázs-szerűsége, szétvagdaltsága is. Fenyvesi Márton felel a hangzásért, aki amellett, hogy fenomenális zenész, egy kivételesen érzőfülű és bátorkezű sound designer. Várhatóan a télen fog megjelenni valamikor a lemez, már nagyon várom, hogy meghallgathassam!