Az összehasonlításra több minden is alapot adhat, mindenek előtt az, hogy mindketten idén jelentettek meg szerzői lemezt a BMC Recordsnál. Bacsó harmincnyolc éves, Tóth egy évvel és három héttel fiatalabb - de mindketten már az érett férfiak filozofikus korosztályába tartoznak, jelentős tanári tapasztalatuk is van. Igazi alkotó egyéniségek, amit a jazz szaknyelv a leader szóval szokott kifejezni, vagyis nem csak lejátsszák az eléjük tett kottát, és pazar szólókkal képesek illusztrálni azt, hanem a saját „eredeti" gondolatuktól a lemezfelvételig vagy a koncertig kézben tartják a zene születésének egész folyamatát zenekarvezetőként, hangszerelőként, és ami a legfontosabb, zeneszerzőként.

Bacsó Kristóf Budapesten született a legendás hírű filmrendező fiaként - de erről többnyire szemérmesen hallgatott, saját erejéből kívánt érvényesülni. A „legamerikásabban" játszó Lakatos Ablakos Dezső, valamint Borbély Mihály tanítványaként diplomázott a Jazz Tanszéken, ahol most ő maga is oktat. 1999-ben holtversenyben Zana Zoltánnal megnyerte a szaxofonosok versenyét a Magyar Rádióban. Tanulmányait Párizsban, majd a bostoni Berklee-n folytatta. Kvartettjét, mely mindmáig legfontosabb formációja, több mint tíz éve alapította, útjukat dokumentálja az Alteregos (2008) majd a Nocturn (2012, mindkettő BMC Records) című lemez, utóbbiról már volt szó a Take 7-ben. A kezdetektől fogva meghatározó tagja a Modern Art Orchestrának, és az elődzenekarnak, a big band vezetőjével, Fekete-Kovács Kornéllal több formációban is együtt dolgozik. Közreműködött Gadó Gábor legsikeresebb lemezein, Oláh Kálmánnal is több formációban szerepelnek együtt. Már két éve működik a Triad nevű zenekara is, amelyben társai Oláh Tzumó Árpád (billentyűs hangszerek) és Juhász Márton (dob).

A Circular, a Modern Art Orchestra új, Bacsó szerzeményeit bemutató lemeze játszótéri gyerekzsivajjal kezdődik: a címadó darab egy prelűd-szerű témával vezeti be a szvitet. A szinte már monoton osztinátó felett fokozatosan kezdenek búgni a fúvósok, csak a szerző szaxofonja és Dés András kézidobja árnyalja az erősen statikus hangképet. A Lunar Dance ehhez képest - és persze önállóan játszva is - nagyon mozgalmas. Már ebből az egy szerzeményből, és főleg a felrakásából megállapítható, hogy szerzője-hangszerelője teljes mértékben ura a big bandnek szólamonként és az összhangzást illetően is. Érzésem szerint a hold kecses táncát az jellemzi, hogy követi a másik, a nagyobb égitestet, de nem kevésbé gyönyörködtető a „főnöknél". Ávéd János szólója kicsit „gondolkodósabb" a téma alapjellegénél, különösen Cseke Gábor támogató zongorakíséretével, de a tuttinál már elkapja a tánc heve, a zenekar pedig belelendül a mesélésbe. Úgy, ahogy csak a legjobb szerzeményeket lehet előadni, amelyekben benne van a képalkotó és a történetmondó erő. Nehezen tudnám ezt a képességet zenei fogalmakban megragadni azon túl, hogy a nagy vivőerejű melódiának, a változatosságnak, az ismétlésnek, a szólamok kiválasztásának teljes összhangban kell hozzá lenni, hogy a tempót és a hangszínt már ne is említsem, hiszen azok adják a karakterrajzot - ezek ugyanis minden jó zenének alkotórészei. Bacsó szerzeményei mesélni tudnak az odafigyelő hallgatónak, és ezzel összefüggésben sokszor dalra emlékeztetnek, olykor pedig egyenesen filmszerűek. A Holdtánc második részében a trombitás Fekete-Kovács Kornél viszi még messzebb a fantáziánkat, egészen a csúcspontig. A MAÓ-ra jellemző fafúvós-kürtös hangszínek dominálnak a kétségek uralta harmadik tételben, a páros hangszerre komponálás azonban nem klasszikus felelgetős, hanem kérdésre kérdés jelleget mutat (Too Many Questions Left).

Amint arról már a Fidelio is beszámolt, és a lemezborítón a szerző maga is megvallja, Bacsó a gyors egymásutánban bekövetkezett életesemények, fiainak születése és édesapjának elvesztése után fogott bele a szvit komponálásába. A második tételhez hasonlóan a harmadik is nagy expanzióban oldja fel, majd pompás zárlatban teljesíti ki a filozofikus gondolatokat. Rokon szemléletű, merengő majd játékos, a big band tuttijait is kicsattanó életörömmel megszólaltatni képes darab a Child's Space is, amely gondolatilag is beleillik a szvitbe. Ki kell belőle emelni Fenyvesi Márton jellegzetes hangon megszólaló gitárimprovizációját. Pontosan emlékszem a kávézás örömeitől ihletett Bacsó-szerzemény premierjére, évekkel ezelőtt, akkor még kisegyüttessel, az egyik Szegedi Jazznapokon mutatta be. Ha nem tudnám, eszembe se jutna, hogy ezek a számok, a lemezen szereplő Bacsó-témák többségéhez hasonlóan, szerepelnek kvartett lemezein is, olyannyira sokrétűen kidolgozottan szólalnak meg a MAO előadásában. Megunhatatlanok, a Nocturnnel együtt. Különálló darabja a repertoárnak a záró népdal-variáció, amely címével ellentétben saját szerzemény, Csekének és a szerzőnek a témát messze továbbgörgető szólójával.

Míg Bacsót ebben a témában a népdalelemekkel szerzett téma jazzbéli metamorfózisa izgatja, Tóth Viktor új együttese nyitott a jazz paradigmája felől a népzenéébe, megszólalása minden korábbinál erősebben átitatott az etnikus zenék elemeivel. A Kiskunhalason született Tóth Viktor Szekszárdon került először jazzközelbe, végül meg sem állt a budapesti Jazz Tanszékig, ahol 2003-ban diplomázott. Bevallottan rengeteg hatás éri, Parker és Coltrane, Ornette és Kenny Garrett - de mindig megemlíti a gyimesi éneklő asszonyokat vagy a kavalhoz hasonló hangszeren játszó bolgár hegyipásztort is, ha erről kérdezik. Műfajilag és technikai szempontból szinte határtalanul nyitott, többek között ef Zámbó István vagy Roy és Ádám mellett is nagyon sok tapasztalatot gyűjtött. Ugyan több mint egy évtizede működteti a Road Six Sax szaxofonkvartettet, a Jazznap.hu-n is ezzel lépett fel áprilisban, sőt, a Budapest Jazz Orchestrának is lelkes tagja volt régebben, azért igazi lételeme a trió, vagy az annál nem sokkal nagyobb együttes. Saját trióját régóta Tercett néven lépteti fel, és általában akkordhangszer nélkül, mert szabadon indázó játékának ez felel meg a legjobban. Első szerzői lemeze 2007-ben Kovács Ferenc, Szandai Mátyás és Hamid Drake közreműködésével Climbing with Mountains címmel jelent meg, rögtön nagy hírnevet vívott ki vele magának. A Tartim című szólóalbumon, majd a Tóth-Maris-Szandai-Ikiz kvartett popping bopping című lemezén hallhatók témái, de a Nap Nap című szerzeménye a The Cool Runnings Orchestra Bob Marley-lemezére is rákerült (mind BMC Records). Rengeteg izgalmas kollaborációban vesz részt, Piotr Wojtasikkal is turnézik ezen a nyáron, több elmélyült lengyel zenészkapcsolatot is ápol.

Bár több előzménye van, Tóth Viktor legújabb, július 19-én bemutatott lemeze új korszak kezdetét jelezheti a sokoldalúan nyitott szaxofonos pályáján. Az Arura Trio bemutatkozó lemeze rögtön egy teljes koncert felvétele, amelyet az Opus jazzklubban adtak idén februárban. Tóth Viktor és Lukács Miklós cimbalomművész együttműködésének is van már előtörténete, de ebben a formációban minden arról szól, hogy hogyan találtak egymásra. Társuk, Orbán György Szakcsi melletti kiugrása óta jelentős tehetségként szerepelt, de az utóbbi néhány szezonban már az egyik legkeresettebb bőgős lett - sok különböző produkció épít rá. Amikor ráhajol a bőgője húrjaira, megszűnik a külvilág, csak a zenének és a zenével él, átütő harmóniai készségei és változatos, a témából jól építkező szólói különösen a kisegyüttesekben érvényesülnek. Velük Tóth tehát akkordhangszert is választott, de ahogy a jó zongoristák, úgy Lukács a cimbalmom is tudja váltogatni a szerepeket, kísér, szólózik vagy akkordozik, ahogy a darab kívánja. Komoly veszélyt jelent viszont bármelyik szaxofonosnak, hogyha Lukács Miklóst elhívja, hiszen óhatatlanul rávetődik Dresch Mihály árnyéka. Dresch kvartettjének meghatározó embere, ráadásul duópartnere is Lukács. Dresch adta meg a mai magyar etno-jazz kereteit, neki köszönhetjük a szótárát. De Tóth elsajátította ezt a nyelvet, és nem csak hangszerének eltérő fekvése miatt tud újat mondani vele.

Már az első szám indítása igen jellegzetes: két hang után tudható, hogy így csak Tóth Viktor szólal meg. Ami eddig is ismert volt róla, hogy megszállottként él, szüntelen kereső, és mindig tanulni, fejlődni akar, most új színnel gazdagodott: az ős-tudást a gyökerekkel akarja magába szívni, ragaszkodik a kettős osztású, nyugodt négynegyedhez. Földközelibb ez a lemeze, mint bármelyik korábbi, ugyanolyan messze néz, mint eddig. Nótázós, sőt danolós és balladás hangok közé szivárognak be a kitartott hangokon, szép vibratókón át az élet nagy kérdéseiről gondolkodás pillanatai. A szaxofonos lírai szöveget közöl a borítón („kaptam életet/kaptam halált..."), melyekben a végső kérdésekkel szembesülésnek verbálisan is formát ad. Talán nyugodtabb, elmélyültebb a játéka, a magyar (erdélyi) népdal-szerű melódiákat szorosabban variálja, mint korábban, amikor rögtönzései a kötöttségektől való elszakadással kezdődtek. De ezzel együtt szűkszavú marad, és a lemez címének (Szemed kincse / The Present), sem az együttes elnevézésének enigmatikusságát nem oldja fel.

Témái persze nem csak a magyar etno-jazz adottságaiból indulnak ki, szép kontrasztot ad például, hogy a Brilliant Steps ereszkedő majd emelkedő dallamszakaszával a Coltrane-követők és az afro-hangzás mestereire is támaszkodik - de azután a Kalapárus témája már megint erősen magyar és kisvárosi. Tóth utazása, keresése a lemezen a záró, Emanation című témáig tart - kisugárzása viszont sokkal, de sokkal tovább. 

Koncertek:

Július 26. Tóth Viktor Tercett feat.: Hodek Dávid - Debreceni Jazzfesztivál

Augusztus 2. Bacsó-Szandai Reunion Quartet  - BMC, Opus Jazz Club