Jazz/World

Két kultúra árnyékában

2013.10.23. 20:28
Ajánlom
2013. október 24-én a Hagyományok Házában tart előadást Liszka József, felvidéki néprajzkutató Két kultúra árnyékában - A szlovákiai magyarok néprajzi tagoltsága címmel.

2003 februárjában indította útjára a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központja „Népismei Tudománytár" című előadássorozatát. Akkor még talán maga a házigazda és szakmai felelős Pávai István sem sejtette, hogy a kezdeményezés hagyománnyá növi ki magát. Így mesélt a sorozatról: „A cél az volt, hogy a magyar népi hagyomány jeles szakemberei kutatási szakterületükről egy-másfél órában olyan átfogó bemutatást adjanak, ami nem csak a szakmabeliek, de minden érdeklődő számára befogadható és élvezhető. Reméltük, hogy így létrejön egy olyan „tudománytár", ami a néprajztól a néptánc- és zenefolklóron át magába gyűjti kultúránk ismereteit. Látva az alkalomról alkalomra visszatérő vendégek mosolyát és az előadók listáját - vendégünk volt sokak mellett Kósa László, Andrásfalvy Bertalan, Pesovár Ernő, Sárosi Bálint, Sebő Ferenc, Hoppál Mihály -, azt hiszem, a kitűzött célt egyre inkább sikerül megvalósítani."

A sorozat következő előadója Liszka József, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának igazgatója. Etnológus, folklorista, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának habilitált egyetemi docense. Kutatási tárgya elsősorban az interetnikus kapcsolatok, a szakrális néprajz, objektuma a szlovákiai magyarság. Kutatási eredményeit csaknem harminc önálló kötetben és több száz tanulmányban, közleményben jelentette meg. Publikációi főleg Szlovákiában, Magyarországon és Németországban jelennek meg. Előadásában a mai Szlovákiában élő, nagyjából félmilliós, különféle természetföldrajzi körülmények között élő magyar közösségek kulturális különbözőségeit, valamint a szlovákiai magyaroknak a két kultúrához, a magyarországi magyarhoz és a szlovákhoz, való kapcsolódásait és eltéréseit mutatja be gazdag illusztrációs képanyag kíséretében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.