Jazz/World

Két új könyv mesél a hazai popkultúra történetéről

2020.08.02. 10:20
Ajánlom
Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának két új, a hazai populáris zenei kultúra múltját kanonizáló könyve is megjelent. Az Azok a régi csibészek és a Hangok és ütemek új kötetei folytatják a sorozat hagyományait. 

Azok a régi csibészek - újabb párbeszéd a rock and rollról 

Az Azok a régi csibészek című beszélgetéssorozat 2015 tavaszán indult. A talkshow szórakoztató formában járta körül a magyarországi könnyűzene történetét annak legendás szereplőivel. 2016 decemberében jelent meg az első válogatás az elhangzott beszélgetésekből, melyek házigazdái Csatári Bence és Poós Zoltán voltak. 2017-ben a stafétát Lévai Balázs vette át tőlük, és az általa készített interjúkból válogatva is megjelent egy könyv, ezúttal a Kossuth Kiadó gondozásában.

unnamed9-134621.jpg

Azok a régi csibászek (Fotó/Forrás: Hangfoglaló Program)

Ha az életben, boldog akarsz lenni, csinálj zenekart

– énekli Beck Zoli barátom az egyik 30Y-dal kezdő sorában. Erre az életbölcsességre már a magyar könnyűzene kezdeteikor is sokan rájöttek, rengeteg zenekar alakult az első pár évtizedben is. Kötetünk főszereplőinek működött a terve: feltették az életüket a zenére, és cseppet sem bánták meg. Azt csinálhatják, amit a legjobban szeretnek, sikeres és boldog ember lett belőlük. Az Azok a régi csibészek című talkshow-sorozatban a kezdetek óta a zenészpálya és a történelmi háttér összefüggéseire koncentrálunk.

Hogy válhatott valakiből profi zenész az „átkosban”?

Mit lehetett és mit nem? Hogyan befolyásolta a szocialista kultúrpolitika az egyes előadók pályafutását? Miért mindig Erdős Péter állt az út végén? Mi változott 1990 után? Variációk zenészéletutakra a dadaista képzőművésztől a táncdalfesztiválok sztárjáig"   Lévai Balázs a kötetről.

Az Azok a régi csibészek - párbeszéd a rock and rollról 2. című kötet interjúalanyai: Berkes Gábor és Geszti Péter, Bornai Tibor, D. Nagy Lajos, ef Zámbó István, Karácsony János, Novai Gábor, Szigeti Ferenc és Takáts Tamás, Szikora Róbert, Soltész Rezső, Varga Miklós, Várkonyi Mátyás
A kötet szerzője: Lévai Balázs, szerkesztői Murzsa Tímea és Csatári Bence.

 

Újabb tíz életút zenével – megjelent a Hangok és ütemek 4. kötete

A jelen és a jövő tehetségeinek támogatása mellett az NKA Hangfoglaló Program kiemelt helyen kezeli könnyűzenénk múltjának feltárását is. A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram a pop- és rocktörténet emlékeinek kultúrtörténeti és művelődéstörténeti szempontú feltárásáért dolgozik. A 2015 óta tevékeny alprogram keretében

unnamed8-134621.jpg

Hangok és ütemek 4. (Fotó/Forrás: Hangfoglaló Program)

65 életútinterjú készült, amelyek a Kádár-korszakban aktív vagy akkor indult zenészek, a közeli és távolabbi múlt zeneiparának alakítóinak és „napszámosainak” pályáját kísérik végig.

Hangok és ütemek 4. című, a napokban megjelent kötet a legújabban rögzített beszélgetésekből közöl válogatást. Barcs Miklós, Dresch Mihály, drMáriás, Kiss Ferenc, Lantos Iván, Mohai Tamás, Pajor Tamás, Ráduly Mihály, Rupaszov Tamás és Vas János Panyiga életútját ismerhetik meg belőle az olvasók.

„Az ebben a kötetben olvasható életútinterjúk duplán látleletek” – fogalmaz a könyv előszavában Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program elindítója. „Egyrészt, mert

megidézik a kort, a környezetet és a könnyűzenei életet, amire a megszólalók visszaemlékeznek.

Másrészt megvilágítják kicsit a mostani időszakot is, hiszen az objektivitásra törekvő kérdezők révén az interjúk főszereplői a ma szemüvegén, a megidézett események óta történt változások ismeretében beszélik el a hazai zenei élet egy-egy szeletét. És ez így van rendjén. Sőt, azt is mondhatnám, ezzel tartozunk a jövőnek.”

A kötetben szereplő interjúkat Dragojlovics Péter, Jávorszky Béla Szilárd, Papp Máté és Rozsonits Tamás készítették. A könyvet Vass Norbert szerkesztette.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Mindenki azt mondta, ez egy kamaszkori őrület” – beszélgetés Nagy Emma jazzénekessel

Egy végtelenül finom, halk szavú, szinte rebbenő lány ül előttem. Kicsit bizonytalan, önmagát még keresgélő fiatal nő, de már pontosan érzékelhető, ahogy töredezik benne a gátlás, és ha egyszer igazán ki- és megnyílik, fantasztikus csodákra lesz képes. Nagy Emma 2023-ban zeneművészeti kategóriában átvehette az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat.
Jazz/World ajánló

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.