Jazz/World

Ki volt az igazi Don Shirley, akiről a Zöld könyv szól?

2019.02.26. 14:20
Ajánlom
Milyen ember volt és milyen zenét játszott az a Donald Shirley, akiről a friss Oscar-díjas Zöld könyv című film egyik központi karakterét mintázták? És miért nem hallunk róla manapság, ha a hatvanas években akkora sztár volt?

A film egyik kulcsmondata, amikor a rendkívül higgadt és kimért Don Shirley-t játszó Mahershala Ali magából kikelve úgy fogalmaz:

„a feketéknek túl fehér vagyok, a fehéreknek túl fekete, férfinak nem elég férfi”.

Ez a mondat nemcsak a hatvanas évekbeli fekete zenészek ellentmondásos helyzetét foglalja össze tökéletesen, de válasz lehet arra a kérdésre is, hogy miért nem lett olyan híres Don Shirley zongoristaként, mint kortársai, Oscar Peterson, Duke Ellington, vagy Count Basie. Talán azért, mert a zenében ugyanúgy középen helyezkedett el, mint az életben:

zenéje nem volt egészen fekete zene, vagyis jazz, sem fehér zene, vagyis (nyugati) klasszikus zene.

Mi ez a film?

A Zöld könyv - Útmutató az élethez című mozi nyerte 2019-ben a Legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A Peter Farelly által rendezett road movie igaz történeten alapul: a neves afroamerikai zongorista, Don Shirley (Mahershala Ali) Amerika déli államaiba indul turnézni, oda, ahol a helyiek nem látják szívesen a feketéket. Erre a feladatra keres egy jó problémamegoldási készséggel rendelkező sofőrt, ő lesz Tony Vallelonga, vagyis Hantás Tony, akit Viggo Morgensen alakít. Don kifinomult stílusa szöges ellentéte az egykori kidobó nyers modorának, ám az út során rájönnek, hogy nem is annyira különbözőek. A cím arra a könyvre utal, amiben a feketék számára biztonságos útvonalakat jelölik.

Szóval Don Shirley teljesen egyedi volt, ebből azonban hátránya is származhatott, hiszen semmilyen akkori fősodorba nem tudott beilleszkedni, így igazán követői sem akadtak. Sajátos irányválasztásban annak a korabeli impresszáriónak, Sol Huroknak is szerepe volt, aki azt mondta a csodagyerekként induló, klasszikus zenész-zseninek:

„Nem hiszem, hogy az amerikai társadalom föl van készülve egy fekete klasszikus zongoristára”.

Ez a mondat adta meg neki azt a kezdő lökést, hogy rálépjen saját útjára: elkezdte fuzionálni a blues, a spirituálék, a népszerű tánczene, a gospel és a jazz standardek zenei világát a klasszikus zenével. Eladható zenét csinált, de belső kompromisszumok árán. Minduntalan kibújt a szög a zsákból, nem tudta letagadni, hogy örökre eljegyezte magát a klasszikus zenével. Már az első felvételéből, az 1955-ös Tonal Expressions-ből kitűnik, hogy a jazzt bizony a klasszikus zene prizmáján keresztül nézte: Az I Can't Get Started című jazzstanderdbe beleszőtt részleteket Rahmanyinov 2. e-moll szimfóniájából, a Blue Moon című jazzdalba pedig Ravel Gaspard de la nuit című műve Sellő tételének opálos holdfényzenéjét idézte be. Az I Cover the Waterfront című dalban Debussyre jellemző bal kéz kíséretet alkalmaz, a No Two People egy Bach-idézettel kezdődik, a Lullaby of Birdland című népszerű standard pedig olyan az ő előadásában, mintha maga Chopin írta volna. Egyébként pedig a filmben is látott zongora-bőgő-cselló felállás sem volt tipikus jazz-felállás, inkább kamarazenére jellemző hangzást eredményezett.

Egy másik korai felvétele, az Orfeusz az alvilágban – aminek borítójára a Tony Vallelongát játszó Viggo Mortensen viccesen utal is a filmben – szintén Don Shirley sajátos stílusának korai lenyomata, csak ott nem a jazz, hanem a klasszikus zene a kiindulási pont. Az LP hátoldalán lévő fülszövegben tisztázzák is, hogy a lemezen hallható improvizációk során nem jazz-eljárásokat alkalmaz Don Shirley, hanem egy 1800-as évekbeli klasszikus zongorista inspirációit tükrözi, aki rögtönözve kreált egyedi fantáziákat.

Az eredmény pedig valami olyasmi lett, ami már Keith Jarrett kölni koncertfelvételén hallható rögtönzési metódusát, jelen idejű zeneszerzését előlegzi meg.  

De mit tudunk Don Shirley korabeli megítéléséről?

donshirley-142118.jpg

Don Shirley

Quincy Jones nyilatkozta nemrég, hogy az ötvenes években volt szerencséje együtt dolgozni Don Shirley-vel hangszerelőként, aki akkoriban „kétség kívül a világ egyik legjobb zongoristája volt, olyan tehetséggel megáldva mint Leonard Bernstein vagy Van Cliburn”. A filmben idézik Sztravinszkij-t is, aki Don Shirley virtuozitását „Istenhez méltónak” nevezte, Duke Ellington pedig a Basin Street East-en hallotta őt játszani, ami után állítólag azt mondta, olyan zseniális, hogy inkább átadja neki a zongoraszéket – ők össze is barátkoztak.

Ron Carter, az egyik legnagyobb élő jazzbőgős pedig azt mondta a The New York Timesnak, hogy ő kedvelte Shirley zenéjét, de akkoriban nem volt a közbeszéd tárgya. „Csak a Juilliard vagy a Carnegie Hall közönsége ismerte őt” – mondta a zenész, akinek pályája hasonlóan indult Shirley-éhez, neki Leopold Stokowski karmester mondta, hogy feketeként nincs helye a klasszikus bőgősök között. Míg azonban Ron Carter népszerű és ismert zenész lett,

Don Shirley emlékezete feledésbe merült a film bemutatáságig. Sokak szerint azért, mert zenéje koktélpartik aláfestéséhez kiváló volt, azonban önmagában „koktélzene volt”, túl sok zenei hatást elegyített, nem domborodott ki kellően a zenei karakter, és így nem képviselt magas művészeti értéket sem.

Az Oscar-díjas film fényében azonban sokan újragondolásra érdemesnek tartják Shirley zenéjének megítélését. A hard bop szaxofonista, Branford Marsalis például nem hallott korábban Don Shirley-ről, a film után viszont így nyilatkozott róla: „Don Shirley zenéjét öröm hallgatni. Amit ő játszik, az nem jazz, a megközelítésmódja egyértelműen klasszikus zenei képzettséget tükröz. Mivel nem volt jazz-szólista, a hangszínen keresztül és a dallamformálásban ragadja meg a zenei lendületet. Én mindig is nagyon sokat tanultam azoktól a zenészektől, akik alapvetően nem szólisták” – fogalmazott. Lehet, hogy a film hatására mégis találnak Don Shirleynek egy megtisztelő helyet a kánonban?

Milyen ember volt ő?

Mahershala Ali zseniális alakításán keresztül egy végtelenül kifinomult, az összes fekete sztereotípiára rácáfoló úrt ismerünk meg, aki – amikor csak tehette – hallgatott. Don Shirley valóban nagyon művelt ember hírében állt, ahogy a film is bemutatja, a zenetudományok doktora volt, innen kapta a Doctor becenevet, emellett nyolc nyelven beszélt és – ami nem derül ki a filmből – tehetségesen festett. Személyisége azonban meglehetősen különbözött attól, ahogyan a filmben ábrázolják. Elég csak megnézni ezt a vele készült riportot, hogy lássuk:

lehet, hogy szeretett hallgatni, de beszélni is imádott.

Nem illik tehát rá az elefántcsonttoronyba vonuló művész sematikus képe, ráadásul az sem igaz, hogy nem volt kapcsolata a saját családjával, sem a fekete közösséggel, ahogy az a filmben elhangzik. 1962-ben, amikor a Zöld könyv alapjául szolgáló turné játszódott, például még három testvére élt, akikkel folyamatosan kapcsolatban is állt a turné ideje alatt. Részt vett a feketék polgárjogi mozgalmaiban, közeli barátságot ápolt Dr. Martin Luther Kinggel, aki egyébként pszichológus bátyja, Dr. Edwin Shirley páciense volt. De barátjának tudhatta Duke Ellingtont és Sarah Vaughan-t is, tehát az sem igaz, hogy nem hallgatott fekete zenét.

Nyilván a filmes dramaturgia kívánta meg, hogy az ő karakterét a faragatlanul szószátyár Tony Vallelonga tökéletes ellentétére csiszolják, így lett a beszédes kedvű, nagyon is magabiztos zongoristából egy hallgatag, kimért zseni.

A család szerint a film egy valódi "hazugságszimfónia" lett, amiben szimplán egy teljesen más embert ábrázoltak, mint aki Don Shirley volt. Ha igazságtartalma meg is kérdőjelezhető, a film javára írhatjuk a hatvanas évekbeli, amerikai szegregáció hiteles bemutatását, egy gyönyörű történetet, és nem utolsó sorban egy, a maga korában is egyedülálló zongoristát, akit talán most újra felfedez a világ.

(Felhasznált források: The New Yorker, biography.com, Wikipedia)

Ezek voltak az idei Oscar-gála legérdekesebb pillanatai

Kapcsolódó

Ezek voltak az idei Oscar-gála legérdekesebb pillanatai

Viccből ugyan kevesebb volt idén, megható pillanatokból viszont annál több.

Bőrszíne miatt nem lehetett klasszikus zenész, így lett a világ legjobb jazzbőgőse

Bőrszíne miatt nem lehetett klasszikus zenész, így lett a világ legjobb jazzbőgőse

Ron Carter, a többszörös Grammy-díjas, "hivatásos jazzlegenda" tavalyelőtt koncertezett utoljára Budapesten, most Richard Galliano harmonikással március 25-én a MOM Kulturális Központban lép fel a Get Closer Budapest Jazz Fesztiválon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Oláh Szabolcs: "A zenét spirituális útnak tartom"

A Fidelión debütál a gitáros-zeneszerző Oláh Szabolcs kvintettjének új sessionvideója, mely a szeptember 6-án megjelenő – de az iTunes-on már előrendelhető – Crystal Brook című lemezen szereplő Dawn Rider című kompozícióhoz készült. Ennek apropóján fel is tettünk néhány kérdést Oláh Szabolcsnak.
Jazz/World magazin

Tényleg segít a zenehallgatás a koncentrációban?

Miért segítene? Miért lenne jobb az agyunknak, ha egy dolog helyett rögtön kettőre kellene figyelnie: a zenére és arra, amit csinálsz?
Jazz/World balatonfüred

Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny

Ebben az évben a cigányprímásokon a sor, hiszen a 7. Prímásverseny nekik szól. A versenyre idén tíz prímás jelentkezett az ország több pontjáról.
Jazz/World hegedű

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.
Jazz/World gyász

Elhunyt a zenész, aki Mandelával egy színpadon énekelte az apartheid-ellenesek himnuszát

Hatvanhat éves korában kedden meghalt Johnny Clegg dél-afrikai énekes, dalszerző. Ő írta az Asimbonanga című dalt.