Jazz/World

Ki volt Miles Davis?

2016.02.03. 09:44
Ajánlom
Miles Davis életművén végighaladva a hallgató előtt felsejlik a jazz bebopot követő történetének - legfeljebb néhány helyen hiányos - vázlata. Davis azonban nem pusztán felskiccelte egy teljes műfaj fejlődésének mérföldköveit, de legalább ennyire működött egyfajta katalizátorként egy olyan folyamatban, amelyben az állandóságot a trombitája, ő maga jelentette, miközben a folyamatos változás könyörtelen imperatívuszának engedelmeskedve és partnereit halálbiztos intuícióval megválasztva formálta a jazzt, mindig az adott kor arculatához illően.

Jóval több volt ez, mint meghajlás a korszellem előtt, Davis váltásai nem csak új irányt szabtak a jazznek, de bizonyos szempontból betudhatók a műfaj egyszerűsítésére, populárissá tételére irányuló törekvéseknek is – legalábbis az őt gyakran ért vádak szerint. A helyzet sokkal inkább az, hogy mások számára is hallhatóvá akarta tenni a benne lecsapódó változásokat, emellett pedig mindig ott volt, mikor jazz elkezdett önismétléssé, puszta absztrakcióvá válni.

Miles Davis

Miles Davis

Az alapvetően minimalista megközelítése többnyire valóban az egyszerűbb formák felé terelte a zenét, így volt már a negyvenes évek végén is, mikor a bebop látszólagos zavarodottságától, ideges kromatikájától továbblépve társaival létrehozta a cool-stílust, vagy mikor az ötvenes években az improvizációt elszakította a zárt akkordrendszertől, ezáltal utat engedve a későbbi free jazznek, valamint egy, a dallamokat szabadabban kezelő rögtönzéstechnikának, amely ez által valóban könnyebben követhetővé vált.

Davis sokat tett azért, hogy a jazz a közönség számára érthetővé, befogadhatóbbá váljon, e mögött azonban felesleges a közönség kegyeit kereső hozzáállást feltételezni.

1944-ben, alig 18 évesen ment New Yorkba, Charlie Parker, Dizzy Gillespie és az ekkorra már szárnyra kapott bebop mozgalom nyomát követve. Beiratkozott a Juilliard iskolába, éjszakái java részét azonban az 52. Utca sötét klubjaiban töltötte, néha csak figyelt, máskor ő is beszállt a jam session-ök némelyikébe. Charlie Parker – akivel már korábban is játszottak együtt St. Louisban, amikor Parker Billy Eckstine zenekarával járt arra - pedig meghallott valamit a játékában, annak ellenére, hogy a közönség nehezen tudta elfogadni Davist. Gyakran kritizálták vibrato nélküli, folyton a mélyebb regiszterekben tanyázó, helyenként elmosódó hangja miatt, ez a szomorkás, magányos hang azonban lassan a védjegyévé vált. A játéka akkor még leginkább útkeresés volt, utólag mégis ezt az időszakot jelölte meg, valahányszor pályafutása legizgalmasabb, legörömtelibb szakasza került szóba.

1947-ben kereste meg Gil Evans, Claude Thornhill zenekarának hangszerelője, aki ekkoriban a bebop és egy big band különös fúzióját akarta létrehozni Thornhill egyébként is meglehetősen különc zenekara segítségével. Davis még korántsem ismerte ki a bebop eszköztárát, azonban egyre inkább zavarta, hogy New Yorkban mindenki bebopot játszik, Evans elképzelései pedig több ponton egybevágtak az övével. Ekkor kezdődött egy évtizedeken át tartó néha laza, máskor szoros együttműködés, amely egészen Evans haláláig (1988) tartott. Első közös formációjuk egy kilencfős zenekar, a Tuba Band volt. A koncepció meglehetősen érdekes: a bebop folyásirányában gyökerező, ugyanakkor magát némileg a big band koncepciójával szemben meghatározó, annál kötetlenebb, bizonyos, a jazztől kissé idegen hatásokat is beengedő kísérleti formáció létrehozása volt a céljuk. A zene visszafogottabb, lágyabban intonált, mint a bebop esetében. Hűvös, a dallamok helyenként szabadabban szárnyalnak, ez – a harmóniamenet kihúzása a dallam bizonyos részei alól – pedig a későbbi években is megjelenik Davis zenéjében. Mindössze tizenkét dalt rögzítettek 1949-ben és 1950-ben, ezekből előbb nyolc jelent meg egy lemezen 1954-ben (Classics in Jazz: Miles Davis), majd 1957-ben jött ki a Birth of The Cool, rajta mind a tizenkét dallal.

Miles Davis

Miles Davis

A cool valójában nem előzmények nélküli és az előzményektől sem mindig könnyen elhatárolható stílus, ugyanakkor egy rendkívül egyedi, fura árnyalat a jazz történetében. Utóéletét tekintve rendkívül érdekes, ugyanis a hatására az Egyesült Államok nyugati partja is újfajta színben tűnt fel a jazz térképén. Itt jelent meg a west coast jazz, amely nagyban táplálkozott a cool-ból, még több európai hatást engedett be, ugyanakkor kevésbé volt kihallható belőle a blues, kevésbé swingelt. A mindig új utakat kereső Davis számára a Tuba Band mindössze egyszeri kísérlet volt, a coolhoz csupán három, az ötvenes években Gil Evansszel készített lemez (Miles Ahead, Porgy and Bess, Sketches of Spain, illetve részben ide sorolható a Miles Davis at Carnegie Hall, valamint az 1964-es Quiet Nights is) erejéig tért vissza, de itt már nagyzenekari környezetben.

Az ötvenes évek első felét részben a kanál és a csepegtető feletti hasztalan merengéssel töltötte, de ekkoriban is készített korszakos felvételeket, elég a Modern Jazz Quartetben is játszó Milt Jacksonnal, valamint Sonny Rolinsszal és Thelonious Monkkal készült Bag's Groove-ra (1954), vagy a szintén 1954-ben rögzített, de csak 3 évvel később megjelent Walkin'-ra gondolni. Utóbbi címadójának egyébként is különleges jelentősége van a Davis korpuszban. Ebben a bluesos hangvételű, már egyértelműen az ezekben években feltűnt – és magát a west coasttal szemben pozícionáló – hard bop stílusban készült darabnak a rögtönzésében jelenik meg talán először az a szünetekkel érdekesen bánó, a csendet is a kompozíció részévé emelő megközelítés, amely aztán fellelhető lesz Davis későbbi munkáiban is. 1955-ben alakítja meg kvintettjét (John Coltrane – tenorszaxofon, Red Garland – zongora, Paul Chambers – nagybőgő, Philly Joe Jones – dob), amely joggal nevezhető a jazztörténet egyik legfontosabb, egyben leginkább intoxikált zenekarának. Davis egészen rendhagyó vonzódása az ellentétek keltette feszültséghez leginkább az ekkor még szinte ismeretlen, sokak által egyszerű amatőrként kezelt John Coltrane bevételében mutatkozik meg. Coltrane játékának karaktere teljes mértékben elüt Davisétől: harsány, rendkívül sűrű, ugyanakkor száraz, fanyar, szabadabban fűzi a motívumokat, mint Davis, időnként azonban hajlamos beleveszni a szólóiba.

Davis valószínűleg megérezte Coltrane nyughatatlansága mögött a rá is jellemző szüntelen útkeresést, a kettejük játékának különbözőségéből adódó feszültség pedig mindkettejüket új irányokba terelte. A kvintett alig két évig maradt együtt, majd Coltrane és Jones is lapátra került a mértéktelen heroin használat miatt. A helyükre Sonny Rollins és Art Taylor érkezett, 1958-ban azonban mindketten visszatértek és az eredeti kvintett Julian ”Cannonball” Adderley altszaxofonossal kiegészülve készítette el a Milestones című albumot, amelynek eredetileg csak Miles címen futó címadójában jelenik meg először a modális improvizáció.

1959 nagyon fontos év a jazz történetében. Amellett, hogy a műfaj lassacskán kezd egyfajta polgárjogot nyerni magának az Egyesült Államokban, megjelenik több, ellentétes irányú tendencia is. Ebben az évben jön ki Coltrane határig dúsított bebopnak hangzó, ördögien bonyolult alapvetése (Giant Steps), vagy Ornette Coleman, a free jazzt előre vetítő albuma (The Shape of Jazz to Come). Mindketten próbálkoznak a zárt akkordstruktúra áttörésével, azonban Davisszel ellentétes módon. Davis végül a már a cool jazz születésénél is jelen lévő hangszerelő, George Russell közreműködésével jut el a modális improvizáció elméletének alapjához. A modális jazz valójában, ellentétben Ornette Coleman, vagy akár John Coltrane megközelítésével, sokkal inkább a harmóniák egyszerűsítésével, nem azok elhagyásával akarta szabadabbá tenni az improvizációt. Egyik fontos eleme, hogy kötetlenebbül bánik a dallamokkal, ebből kifolyólag magukra a dallamokra is nagyobb hangsúly helyeződik. 1959 augusztusában jelenik meg a Kind of Blue, amely nem csak a modális jazz alapvetése, de az egyik legtöbb példányban eladott, legnépszerűbb jazz album. Az elejétől a végéig roppant egységes mű, amely már egy némileg átalakított szextett produktuma: Philly Joe Jones helyét Jimmy Cobb, Red Garlandét Bill Evans, a Freddie Freeloader című bluesban pedig a később is Davis mellett maradó Wynton Kelly veszi át. Bill Evans szerepe nagyon fontos, azzal együtt is, hogy mindössze néhány hónapig volt a zenekar tagja, de a jelenléte alapvetően határozza meg a Kind of Blue karakterét. Kevésbé bluesos, az elmúlt évek kemény, határozott kontúrjai sokkal elmosódottabbak lettek, a tempók is kimértebbek. A modális improvizáció aztán elterjed a következő években, néhányak számára fontos lépés lesz a free jazz elérése felé vezető úton (Coltrane, Pharoah Sanders), mások a későbbi években beleillesztik a - szintén Miles Davis által feltalált – fúziós jazzbe, Davis számára pedig egy nagyon fontos lépés jelent a második nagyszerű kvintettjéhez vezető úton.

Miles Davis

Miles Davis

Miles Davis befolyása a huszadik század második felének zenéjére nehezen felmérhető. Már a korai kísérleteinek hatása is túlnyúlt helyenként a jazz keretein, elég, ha a third streamre is termékeny hatással bíró cool stílusra gondolunk, a Gil Evansszel közösen készített Sketches of Spain már a jóval későbbi világzene egyik előjeleként is betudható, néhány későbbi újítása pedig messze-messze túlnyúlik a jazz határain. Az ő jelentősége azonban nem egyszerűen abban áll, hogy a korszellem sugalmazásait mindig halálbiztos füllel meghallva formálta a jazz műfaját és a jövőt, de abban is, hogy mindig megtalálta a megfelelő társakat, akik nélkül nem léphetett volna tovább, és akik Davis nélkül talán maguk sem találták volna meg a továbblépéshez vezető utat.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.