Jazz/World

Ki volt Miles Davis?

2016.02.03. 09:44
Ajánlom
Miles Davis életművén végighaladva a hallgató előtt felsejlik a jazz bebopot követő történetének - legfeljebb néhány helyen hiányos - vázlata. Davis azonban nem pusztán felskiccelte egy teljes műfaj fejlődésének mérföldköveit, de legalább ennyire működött egyfajta katalizátorként egy olyan folyamatban, amelyben az állandóságot a trombitája, ő maga jelentette, miközben a folyamatos változás könyörtelen imperatívuszának engedelmeskedve és partnereit halálbiztos intuícióval megválasztva formálta a jazzt, mindig az adott kor arculatához illően.

Jóval több volt ez, mint meghajlás a korszellem előtt, Davis váltásai nem csak új irányt szabtak a jazznek, de bizonyos szempontból betudhatók a műfaj egyszerűsítésére, populárissá tételére irányuló törekvéseknek is – legalábbis az őt gyakran ért vádak szerint. A helyzet sokkal inkább az, hogy mások számára is hallhatóvá akarta tenni a benne lecsapódó változásokat, emellett pedig mindig ott volt, mikor jazz elkezdett önismétléssé, puszta absztrakcióvá válni.

Miles Davis

Miles Davis

Az alapvetően minimalista megközelítése többnyire valóban az egyszerűbb formák felé terelte a zenét, így volt már a negyvenes évek végén is, mikor a bebop látszólagos zavarodottságától, ideges kromatikájától továbblépve társaival létrehozta a cool-stílust, vagy mikor az ötvenes években az improvizációt elszakította a zárt akkordrendszertől, ezáltal utat engedve a későbbi free jazznek, valamint egy, a dallamokat szabadabban kezelő rögtönzéstechnikának, amely ez által valóban könnyebben követhetővé vált.

Davis sokat tett azért, hogy a jazz a közönség számára érthetővé, befogadhatóbbá váljon, e mögött azonban felesleges a közönség kegyeit kereső hozzáállást feltételezni.

1944-ben, alig 18 évesen ment New Yorkba, Charlie Parker, Dizzy Gillespie és az ekkorra már szárnyra kapott bebop mozgalom nyomát követve. Beiratkozott a Juilliard iskolába, éjszakái java részét azonban az 52. Utca sötét klubjaiban töltötte, néha csak figyelt, máskor ő is beszállt a jam session-ök némelyikébe. Charlie Parker – akivel már korábban is játszottak együtt St. Louisban, amikor Parker Billy Eckstine zenekarával járt arra - pedig meghallott valamit a játékában, annak ellenére, hogy a közönség nehezen tudta elfogadni Davist. Gyakran kritizálták vibrato nélküli, folyton a mélyebb regiszterekben tanyázó, helyenként elmosódó hangja miatt, ez a szomorkás, magányos hang azonban lassan a védjegyévé vált. A játéka akkor még leginkább útkeresés volt, utólag mégis ezt az időszakot jelölte meg, valahányszor pályafutása legizgalmasabb, legörömtelibb szakasza került szóba.

1947-ben kereste meg Gil Evans, Claude Thornhill zenekarának hangszerelője, aki ekkoriban a bebop és egy big band különös fúzióját akarta létrehozni Thornhill egyébként is meglehetősen különc zenekara segítségével. Davis még korántsem ismerte ki a bebop eszköztárát, azonban egyre inkább zavarta, hogy New Yorkban mindenki bebopot játszik, Evans elképzelései pedig több ponton egybevágtak az övével. Ekkor kezdődött egy évtizedeken át tartó néha laza, máskor szoros együttműködés, amely egészen Evans haláláig (1988) tartott. Első közös formációjuk egy kilencfős zenekar, a Tuba Band volt. A koncepció meglehetősen érdekes: a bebop folyásirányában gyökerező, ugyanakkor magát némileg a big band koncepciójával szemben meghatározó, annál kötetlenebb, bizonyos, a jazztől kissé idegen hatásokat is beengedő kísérleti formáció létrehozása volt a céljuk. A zene visszafogottabb, lágyabban intonált, mint a bebop esetében. Hűvös, a dallamok helyenként szabadabban szárnyalnak, ez – a harmóniamenet kihúzása a dallam bizonyos részei alól – pedig a későbbi években is megjelenik Davis zenéjében. Mindössze tizenkét dalt rögzítettek 1949-ben és 1950-ben, ezekből előbb nyolc jelent meg egy lemezen 1954-ben (Classics in Jazz: Miles Davis), majd 1957-ben jött ki a Birth of The Cool, rajta mind a tizenkét dallal.

Miles Davis

Miles Davis

A cool valójában nem előzmények nélküli és az előzményektől sem mindig könnyen elhatárolható stílus, ugyanakkor egy rendkívül egyedi, fura árnyalat a jazz történetében. Utóéletét tekintve rendkívül érdekes, ugyanis a hatására az Egyesült Államok nyugati partja is újfajta színben tűnt fel a jazz térképén. Itt jelent meg a west coast jazz, amely nagyban táplálkozott a cool-ból, még több európai hatást engedett be, ugyanakkor kevésbé volt kihallható belőle a blues, kevésbé swingelt. A mindig új utakat kereső Davis számára a Tuba Band mindössze egyszeri kísérlet volt, a coolhoz csupán három, az ötvenes években Gil Evansszel készített lemez (Miles Ahead, Porgy and Bess, Sketches of Spain, illetve részben ide sorolható a Miles Davis at Carnegie Hall, valamint az 1964-es Quiet Nights is) erejéig tért vissza, de itt már nagyzenekari környezetben.

Az ötvenes évek első felét részben a kanál és a csepegtető feletti hasztalan merengéssel töltötte, de ekkoriban is készített korszakos felvételeket, elég a Modern Jazz Quartetben is játszó Milt Jacksonnal, valamint Sonny Rolinsszal és Thelonious Monkkal készült Bag's Groove-ra (1954), vagy a szintén 1954-ben rögzített, de csak 3 évvel később megjelent Walkin'-ra gondolni. Utóbbi címadójának egyébként is különleges jelentősége van a Davis korpuszban. Ebben a bluesos hangvételű, már egyértelműen az ezekben években feltűnt – és magát a west coasttal szemben pozícionáló – hard bop stílusban készült darabnak a rögtönzésében jelenik meg talán először az a szünetekkel érdekesen bánó, a csendet is a kompozíció részévé emelő megközelítés, amely aztán fellelhető lesz Davis későbbi munkáiban is. 1955-ben alakítja meg kvintettjét (John Coltrane – tenorszaxofon, Red Garland – zongora, Paul Chambers – nagybőgő, Philly Joe Jones – dob), amely joggal nevezhető a jazztörténet egyik legfontosabb, egyben leginkább intoxikált zenekarának. Davis egészen rendhagyó vonzódása az ellentétek keltette feszültséghez leginkább az ekkor még szinte ismeretlen, sokak által egyszerű amatőrként kezelt John Coltrane bevételében mutatkozik meg. Coltrane játékának karaktere teljes mértékben elüt Davisétől: harsány, rendkívül sűrű, ugyanakkor száraz, fanyar, szabadabban fűzi a motívumokat, mint Davis, időnként azonban hajlamos beleveszni a szólóiba.

Davis valószínűleg megérezte Coltrane nyughatatlansága mögött a rá is jellemző szüntelen útkeresést, a kettejük játékának különbözőségéből adódó feszültség pedig mindkettejüket új irányokba terelte. A kvintett alig két évig maradt együtt, majd Coltrane és Jones is lapátra került a mértéktelen heroin használat miatt. A helyükre Sonny Rollins és Art Taylor érkezett, 1958-ban azonban mindketten visszatértek és az eredeti kvintett Julian ”Cannonball” Adderley altszaxofonossal kiegészülve készítette el a Milestones című albumot, amelynek eredetileg csak Miles címen futó címadójában jelenik meg először a modális improvizáció.

1959 nagyon fontos év a jazz történetében. Amellett, hogy a műfaj lassacskán kezd egyfajta polgárjogot nyerni magának az Egyesült Államokban, megjelenik több, ellentétes irányú tendencia is. Ebben az évben jön ki Coltrane határig dúsított bebopnak hangzó, ördögien bonyolult alapvetése (Giant Steps), vagy Ornette Coleman, a free jazzt előre vetítő albuma (The Shape of Jazz to Come). Mindketten próbálkoznak a zárt akkordstruktúra áttörésével, azonban Davisszel ellentétes módon. Davis végül a már a cool jazz születésénél is jelen lévő hangszerelő, George Russell közreműködésével jut el a modális improvizáció elméletének alapjához. A modális jazz valójában, ellentétben Ornette Coleman, vagy akár John Coltrane megközelítésével, sokkal inkább a harmóniák egyszerűsítésével, nem azok elhagyásával akarta szabadabbá tenni az improvizációt. Egyik fontos eleme, hogy kötetlenebbül bánik a dallamokkal, ebből kifolyólag magukra a dallamokra is nagyobb hangsúly helyeződik. 1959 augusztusában jelenik meg a Kind of Blue, amely nem csak a modális jazz alapvetése, de az egyik legtöbb példányban eladott, legnépszerűbb jazz album. Az elejétől a végéig roppant egységes mű, amely már egy némileg átalakított szextett produktuma: Philly Joe Jones helyét Jimmy Cobb, Red Garlandét Bill Evans, a Freddie Freeloader című bluesban pedig a később is Davis mellett maradó Wynton Kelly veszi át. Bill Evans szerepe nagyon fontos, azzal együtt is, hogy mindössze néhány hónapig volt a zenekar tagja, de a jelenléte alapvetően határozza meg a Kind of Blue karakterét. Kevésbé bluesos, az elmúlt évek kemény, határozott kontúrjai sokkal elmosódottabbak lettek, a tempók is kimértebbek. A modális improvizáció aztán elterjed a következő években, néhányak számára fontos lépés lesz a free jazz elérése felé vezető úton (Coltrane, Pharoah Sanders), mások a későbbi években beleillesztik a - szintén Miles Davis által feltalált – fúziós jazzbe, Davis számára pedig egy nagyon fontos lépés jelent a második nagyszerű kvintettjéhez vezető úton.

Miles Davis

Miles Davis

Miles Davis befolyása a huszadik század második felének zenéjére nehezen felmérhető. Már a korai kísérleteinek hatása is túlnyúlt helyenként a jazz keretein, elég, ha a third streamre is termékeny hatással bíró cool stílusra gondolunk, a Gil Evansszel közösen készített Sketches of Spain már a jóval későbbi világzene egyik előjeleként is betudható, néhány későbbi újítása pedig messze-messze túlnyúlik a jazz határain. Az ő jelentősége azonban nem egyszerűen abban áll, hogy a korszellem sugalmazásait mindig halálbiztos füllel meghallva formálta a jazz műfaját és a jövőt, de abban is, hogy mindig megtalálta a megfelelő társakat, akik nélkül nem léphetett volna tovább, és akik Davis nélkül talán maguk sem találták volna meg a továbblépéshez vezető utat.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meghitt pillanatok Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni fényképalbumából - Galéria

A fényképek között akadnak ismerős fotók és eddig soha nem látott képek is. Kapcsolatuk szívet melengető közös portréi mellett helyet kapott mindkettejük gyerekkora és családja, számos kirándulás, strandon töltött nap vagy némi síelés is. 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. 
Klasszikus

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról.
Klasszikus

Elhunyt Ujházy László zenei szakember

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja volt. Halálhíréről a Magyar Narancs számolt be.
Színház

Schell Judit negyvenes férfiakkal néz farkasszemet a Tháliában

Valló Péter először rendez bohózatot: a Legszebb férfikor magyarországi ősbemutatóját december 14-én tartják a Thália nagyszínpadán.
Klasszikus

A Kertész házaspár tiszteletére alapított díjban részesült Váradi Gyula

Idén első alkalommal adták át a Kertész Imre és Kertész Magda emlékére alapított díjat, amelyet a Virtuózok felfedezettje, Váradi Gyula vehetett át.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Egy egész nap a népzene jegyében – A Halmos Béla Program napja az A38-on

Az NKA Halmos Béla Program egy igazi minifesztivált varázsol november 17-én az A38 Hajó több helyszínére. Izgalmas előadásokkal, szórakoztató gyermekműsorokkal, fantasztikus koncertekkel és az elmaradhatatlan táncházzal várják az érdeklődőket.
Jazz/World magazin

Tudósok megfejtették a jó dalok írásának titkát

Egy kutatócsoport az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikailag.
Jazz/World magazin

Milyen zenéket hallgat az egyik „legzeneibb” író, Murakami Haruki?

A japán szerző olvasói tudják, hogy vannak bizonyos visszatérő elemei szövegeinek: macskák, fülek, kutak, furcsa párhuzamos valóságok és mindenekelőtt a zene. De milyen zene?
Jazz/World ajánló

Még csak 30 éves, de négy jelölésből hármat már Grammyre váltott: Cécile McLorin Salvant

Kevés alkotó mondhatja el magáról, hogy mindössze 21 évesen megnyerte a műfaj egyik legrangosabb megmérettetésének számító Thelonious Monk Jazzversenyt, és négy jelölésből hármat Grammy-díjra tudott váltani. A francia-haiti gyökerekkel rendelkező, Miamiban született Cécile McLorin Salvant jazzénekesnővel éppen ez történt, ráadásul még csak harminc éves. November 18-án élőben tapasztalhatjuk meg a Müpában a kivételes tehetségű művész sokoldalúságát, ahova ezúttal Sullivan Fortner zongoristával érkezik.
Jazz/World ajánló

A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké

2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és tehetségükkel csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára.