Mark Heyer csillagász igazából csak jobban meg akarta érteni a galaxis közepén forgó gázok természetét. Először teleszkóppal, három dimenzióban vizsgálta őket, de amikor az összegyűjtött adatokat számítógépen ki akarta elemezni, a felhők mindig kicsúsztak a kezei közül és már csak mozgásuk kezdő- és végpontja volt kimutatható. Ő azonban arra volt kíváncsi, mi történik a két pont között. Így jutott eszébe az ötlet, hogy a mozgásukat hanggá alakítsa. Az atomi, molekuláris és ionizált gázok pályájához egy speciális algoritmus segítségével más és más hangszínt társított, így egy egészen meglepő felfedezésre jutott:

a funkcionálisnak tűnő ötletből egy már-már metafizikai felismerésre jutott, mégpedig, hogy ily módon megtapaszthatóvá válik a "szférák zenéje".

Tejút (Fotó/Forrás: QAI Publishing / Getty Images Hungary)

Az űrközi teret kitöltő gázok atomi, molekuláris és ionizált formában lehetnek jelen, ezek mozgásának „meghangszereléséhez” pedig több mint 100 hangszín állt rendelkezésére a saját fejlesztésű programban. Az általa Milky Way Bluesnak keresztelt kísérletben végül az ionizált gázokhoz a baritonszaxofon, az atomi gázhoz a bőgő, a molekuláris gázok két típusához pedig zongora és fa ütőhangszer hangját kötötte. A hangok hossza a gázok mozgásának gyorsaságát, intenzitását jelzik, a hangmagasság pedig a Földhöz képest leírt irányukat: minél magasabb egy hang, annál közelebb van a Földhöz, és fordítva. Heyer szerint ezzel a módszerrel egy laikus is megérezheti, amit egyébként nehéz fölfogni, hogy a tejút gázai és csillagfelhői folyamatos mozgásban vannak.

(via: atlasobscura.com)