Jazz/World

Kihirdették, mely jazz együttesek kapnak támogatást

2020.06.02. 13:25
Ajánlom
A Budapest Music Center közzétette a Köszönjük, Magyarország! program keretében támogatott magyar jazz együttesek listáját.

Köszönjük, Magyarország! címmel hirdetett pályázatot jazz előadóművészek számára az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának megbízásából a Budapest Music Center,

a veszélyhelyzet után – elsősorban vidéki helyszíneken – megrendezett koncertek megvalósításának elősegítésére.

Ahogy az a BMC oldalán megjelent eredményközlésből kiderül, várakozáson felüli számú, összesen 161 érvényes pályázat érkezett be a május 18-i határidőre, amelyek közül az elbírálás után 87 produkció 297 művészének fellépését támogatja a program a bruttó 30 millió forintos keretből. Mint írják, a pályázatok elbírálása során a művészi-szakmai szempontok mellett elsődleges cél volt, hogy a jazz előadóművészek minél szélesebb köre részesülhessen a támogatásban.

A fellépések a programban részt vevő befogadó intézmények meghívására és szervezésében valósulnak meg.

A támogatottak listája itt érhető el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Vizuál

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.
Jazz/World ajánló

Erkel találkozik a jazzel a Modern Art Orchestra sorozatában

A MAO-XX születésnapi sorozat második koncertjére október 31-én kerül sor, Erkel Duettek címmel, tisztelegve a magyar nemzeti opera zeneszerzője előtt.
Jazz/World hír

Magyar fókusz a Jarasumon: a Dresch Quartet koncertje nyitotta a dél-koreai jazz fesztivált

A Dresch Quartet adta a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztivál nyitókoncertjét a nagyszínpadon, míg a Jazz Lounge helyszín nyitónapi főfellépője a Gyémánt Bálint Trió, a Jazz Station színpadé pedig Lukács Miklós volt.