Jazz/World

Kik azok a jazznördök, és mit akarnak?

2012.09.23. 15:41
Ajánlom
Nagy vita bontakozott ki azok után, hogy a Marsalis-klán legfiatalabb tagja "jazz nerd"-öknek nevezte a zöldfülű modernistákat, mert ezt sokan mások is magukra vették - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Múlt heti cikkemben előre bocsátottam, hogy ezúttal a jazz nerd fogalmát járom körül. Itthon is megfogalmaztak már az avantgárd jazzel és híveikkel szemben olyan típusú vádakat, amelyek most Amerikában ismét előkerültek. A vitát Jason Marsalis robbantotta ki, a Marsalis-család 35 éves, legfiatalabb zenész tagja. Jason a dobot választotta hangszeréül, újabban vibrafonozik is, saját együttest vezet és tagja a zongorista Marcus Roberts triójának. Álláspontját, és ezt maga is elmondja, nagy mértékben befolyásolta, hogy a jazz pátriárka Ellis Marsalis alapította dinasztia tagja, ebben a környezetben nőtt fel. A család együttesként és zeneesztétikai kérdésekben is sokszor lép fel közösen, különösen azóta, hogy a másodszülött Wynton Marsalis trombitás a nyolcvanas évek közepén a konzervatív (kevésbé hízelgő elnevezéssel: neoklasszicista) irányzat vezére, majd a Lincoln Center egyik vezetőjeként szinte az egész jazzvilág felkent helytartója lett. Sokat elárul hozzállásuk sarkkövéről a róluk és velük készült dokumentumfilm címe: Tradition is a Temple (A hagyomány egy szentély).

Egy torontói fellépés alkalmával Jason kamerába mondta, hogy fiatal, főleg akadémista kollégáinál egy furcsa jelenségre lett figyelmes. Őszinte indulattal, és egy csöpp iróniával átitatott  tirádájában a Jazz Nerds International tagjaiként bélyegzi meg azokat a jazzmuzsikusokat, akiknek valami alapvetően hiányzik a játékából. Szerinte ez az, hogy a jazzhagyomány 1990 előtti részét nem sajátították el eléggé. Ennek következményeként, érvel Marsalis, ugyan bonyolult harmóniákat és melódiákat adnak elő, de ezek náluk öncélúvá válnak, nincsenek a jazzhagyományba ágyazva, csak absztrakt hangözönöket játszanak a dallamképzés fő jellegzetességeinek ismerete nélkül. Azt vette észre, hogy ez nem csak New Orleans és környéke fiatal játékosainál van így, hanem országos trendnek nevezhető - sőt, egyenest nemzetközi klubnak nevezte el gúnyosan őket. Marsalis szerint nem hisznek eléggé a jazzben. Azt is a szemükre hányja, hogy nem játszottak eleget közönség előt, csak osztálytermekben és próbákon, hogy zenéjük csak egymás elkápráztatását célozza, nem a közönségnek szól, nem is tartanak velük szemkontaktust. Bár a kirohanás már több mint két éve született, Jason honlapjának kezdőoldalán most is előreugró ablakban jelenik meg az azóta komolyabban megformált vitairata ezügyben, amelyben az első, viharos reakciókra tekintettel bizonyos állításain finomított ugyan, de a lényegből nem engedett.

Jason Marsalis ugyanúgy egy gondolatkísérletet bontakoztatott ki fokozatosan és jutott el egy kiáltványig, előre menekült, majd azóta inkább védekezve állja a sarat, mint Nicholas Payton, aki a jazz elnevezést akarja sutba dobni. Van némi párhuzam kettejük között abban is, hogy a két New Orleans-i debattőr főleg stilisztikai kategóriákkal operál, a posztkolonialista diskurzust is beemeli a vitába, de még így is nehezen tudja elhárítani a kirekesztés vádját.

A nerd egyébként eredetileg olyan, általában túlokosnak tartott emberek újabb keletű szleng elnevezése volt, akik inkább magányos tevékenységbe, számítógépes vagy más hobbyba merülnek, többnyire idegenkednek a sporttól és a társaságtól, legfeljebb a hasonló érdeklődésűekkel tartanak kapcsolatot. A közhiedelemmel ellentétben nem Bill Gatestől, hanem Charles Sykes-tól származik a mondás, hogy vigyázz velük, mert aztán még egyikük a főnököd lesz!

Marsalis szerint attól még nem lesz jó például a híres standard, az All the Things You Are előadása, hogy 7/4-ben játsszák, bár, tette hozzá, neki nem a páratlan ritmusokkal önmagukban van baja. Jon Ellis (modern) szaxofonos lemezén, amelyre úgy hivatkozik, mint ahol jól használják a páratlan ütemeket, maga Jason a dobos. Ha Dave Holland és Wayne Shorter komplexitását tartják ezek a fiatalok kiindulópontnak, érvel tovább, attól még nem kell lesajnálni a régieket, se James Brown zenéjét, mert csak két akkord van benne, se a szving ritmust, mert - úgymond - egyszerű. A legtöbb baja Jasonnak az "újítás propagandájának" az utóbbi harminc évben történt túlhajszolásával van, a "régit" az asztalról lesöprő sznobizmussal, túl soknak tartja a jazztől eltérő stílusok hatását is.

A vitaindítóvá avanzsált videó egyik legtalálóbb kommentje arra vonatkozott, hogy Jason akarva-akaratlanul magáévá tette azokat a vádakat, amelyeket a maguk idejében Charlie Parker, Thelonious Monk, John Coltrane, Paul Bley, Eric Dolphy, Andrew Hill, Cecil Taylor, stb. zenéjével szemben sokan megfogalmaztak. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy ezek szerint csodálatosan nagy időket élünk a jazzben. A kommentelő fején találta a szöget. Az újítást valló és a tradicionalista álláspontok azóta ütköznek a jazz történetében, amióta az első lemezfelvételek elkészültek a múlt század tízes éveiben, és amióta a jazz Chicagóba érkezve elkezdte világhódító útját. Viszont súlyos csonkításnak kellene minősíteni, ha manapság bárki le akarná választani a jazz olyan világra szóló újítóit - akik egyébként az előző névsor folytatásába sorolhatók -, mint a Bad Plus, Vijay Iyer vagy a Claudia Quintet, továbbá John Coltrane késői, vagy Miles Davis Bitches Brew korszakának mai követőit.

Jason Marsalis minden józan vitapartnere, valamint a vitának nagy teret adó LA Times zenei blogja is elismeri, hogy a felvetett probléma valós, hiszen egyre-másra halottnak nyilvánítják a jazzt, amiért a jazz tömegvonzása csökkenő tendenciát mutat, főleg az újabb generációkra nézve. Ugyanakkor Jason többet is mond és mást is, minthogy álláspontját le lehetne egyszerűsíteni a konzervatívok és újítók szembenállására. A jazzkánon alakulásának kérdései korábban is napirenden voltak, de ez a vita újabb lökést adott az ezt tárgyaló szakmai eszmecserének. Engedékenyebb hangot üt meg Marsalis maga is, amikor az egységet hangsúlyozza, persze csak annyiban, amennyiben a zene- és jazzoktatásnak az egész jazztörténetet kellene magába foglalnia, a jazz egész múlt évszázadát tanítsák, érvel.

Mindenkinek, mindkét tábornak kell helye legyen a nap alatt, írja Chris Barton, a hivatkozott blog szerkesztője és helyeselve idézi Esperanza Spaldingot, akit nem lehet besorolni egyik táborba sem, ezért, és persze óriási népszerűsége miatt a véleményére érdemes odafigyelni: "Egyaránt szükségünk van Wynton Marsalisra és Anthony Braxtonra, Chris Bottira és Christian Scottra... A jazz bármilyen lehet, talán az egyetlen közös nevező a sok különböző irányzat között az, hogy a pillanatnyi inspriációban teremtődik."

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.