„Túlterheltnek és elcsigázottnak éreztem magam és nem tudtam, hogyan tovább. Nem láttam, hogy milyen irányban kellene folytatnom a karrieremet, csak éreztem, hogy nagy változásra van szükség. Ekkor kopogtatott be hozzám Emily” - mondta az énekes a Billboard magazinnak adott korábbi interjújában.
Az Emily név tulajdonképpen Esperanza másik keresztneve, gyerekkorában így szólították. Új alteregójával ezt a belső gyermeki ént is életre kelti, de nem csillámos szentimentalizmussal, hanem egy könyörtelenül őszinte és bizarrul elvarázsolt világgal. Nem csak zenei teljesítmény ez már részéről, hanem színészi is, nem véletlenül dolgozott együtt a projekten a színpadi rendező és drámaíró Will Wiegler-rel, aki abban segített neki, hogyan tudja ezt az egyedi atmoszférát a hangzáson kívül a színpadi jelenlétével, a mozgásával, valamint a díszlettel, vetítéssel megteremteni.
Esperanza Spalding Emily's D+Evolution
De hogy milyen viszonyban van Emily Esperanzával, arra ő csak annyit mondott sejtelmesen:
én vagyok a hangszer, amin Emily játszik”.
Az új külsővel új zenei hangot is megüt: korábbi jazzes világához hozzáadott nem kevés funkot, soulos, r&b-s és progresszív rockos elemeket. A projektet egyébként David Bowie producerével, Tony Viscontival találta ki.
Hol van már az az Esperanza, aki 2011-ben 28 évesen kihívta maga ellen az összes Justin Bieber-rajongót azzal, hogy ő kapta meg akkor helyette a legjobb fiatal előadónak járó Grammy-díjat? Az interneten ellene irányuló negatív kommentáradatból sokat profitált: mindenki azonnal megismerte a nevét és azóta még három Grammy-díjat bezsebelt, amivel bebetonozta a helyét a zenei életben – nemcsak a jazzen belül.
Esperanza Spalding titka abban rejlik, hogy miközben látszólag nem veszi magát túlságosan komolyan, dalszövegeivel saját identitásválsága mellett olyan égető kérdéseket érint mint a rasszizmus, a hitbéli és nemi hovatartozás. És ami fontos, hogy mindez nem csak egy póz, saját tapasztalatait énekli meg így. Anyja egyedül nevelte föl Portlandban, egyszer egy barátjuk padlására kényszerültek költözni a pénzhiány miatt. De tehetsége hamar megmutatkozott, 5 évesen már magától tanult hegedülni, később kipróbált több hangszert, míg végül rátalált a bőgőre és a basszusgitárra. Innen egyenes útja vezetett a Berklee-re, ahol 20 évesen már tanított is. Saját öt albuma mellett olyanok lemezén közreműködött, mint Milton Nascimento, Prince, Janelle Monáe, vagy Bruno Mars. Ő ma a legkelendőbb kortárs női jazz-előadó, és a legfoglalkoztatottabb női közreműködő zenész, de még így is sokszor megkapja a „jazz darling” címkét a férfiak uralta műfajban.
Ettől ő persze nem keseredik el, és hamar fordul a kocka, amikor látják férfi-kollégái az általa képviselt munkamorált és kitartást. A nagyok pedig már rég a bizalmukba fogadták, amit az is bizonyít, hogy Esperanza éppen Wayne Shorterrel készül operát írni.
Hogy mire is számíthatunk tőle ma este, mondja el ő maga:
hírlevél
