Jazz/World

Kinek a Krall, kinek a Bublé

2012.08.05. 08:05
Ajánlom
Diana Krall és Michael Bublé szupersztár előadók, és mindketten kanadaiak. De kik a trónkövetelők? - erre válaszol többrészes cikkében ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Ilyen kaliberű énekesek nem nőnek ki a semmiből. A gazdag és sokrétű jazzkultúra Kanadában mindig is nyitott volt a szórakoztató, de a művészi mércét magasra tevő előadásra. Már Krall és Bublé előtt is, tulajdonképpen a kezdetektől fogva szoros szálak fűzték össze a kanadai és az Egyesült Államok-beli zenei életet, a szórakoztatóipar meg sosem volt különösebb tekintettel az országhatárokra. A show szinte mind a tíz híres énekesnek a működésében fontos volt, akiket számon tart a Kanadai Enciklopédia. A top tízből a 47 éves Diana Krall-al csak Holly Cole egyidős, őt egyébként a közelmúlt magyarországi CD-importjának köszönhetően nálunk is ismerik valamennyire. Az Enciklopédiában szereplő másik nyolc énekes korábbi generációkat képvisel.

Ha tehát Krall a kályha, akitől elindulunk, akkor csak egy lépés Denzal Sinclaire, a Vancouver-ben élő énekes, aki a következő két hónapban is többször lép fel Krall partnereként Kanadában és az USA-ban. A 43 éves Sinclaire (aki 1996-ig eredeti nevén,mint Denzil Pinnock működött) népszerű, de nem ért el eddig olyan magasságokat, mint Krall. Torontóban született, a montreali McGill egyetemen tanult zenét. Első fontos zenei alkotótársa Bill Coon gitáros volt, akivel hamar rátaláltak a siker útjára, ami Sinclaire hangi adottságaiból egyenesen következett. Coonnal sokat turnéztak Kanada-szerte, és Sinclaire hamar a népszerűségi listák és a kritikusi szavazások tetején landolt. De nem csak a sweet hangzásban van otthon, évekig tagja volt a brit Jamie Lidell soul-együttesének is.

Amikor Sinclaire elkezd énekelni, feltűnő, hogy mennyre hasonlít a hangmagassága és a hangszíne Nat King Cole-éra, de néhány taktus után kiderül, hogy mégsem teljesen. Mesterkéletlen, kifejezetten puritán stílusa ellenére, vagy talán éppen azzal rögtön erős kontaktust tud teremteni a kisebb klubok és nagyobb hangversenytermek közönségével egyaránt. Valami mélyről jövő, csendes derű sugárzik az egyéniségéből, miközben a Cole-féle enyhén rezignált megszólalás sem idegen tőle. Ritmusérzéke is fantasztikus, sokszor kíséri magát zongorán, de szívesen énekel úgy is, hogy teljes trió vagy kvartett kíséri. Szövegmondása, kifejezőkészsége erőteljes, de minden erőlködés nélküli, elképesztően természetesen énekel: mintha csak levegőt venne, írta róla egy kritikus. Az alábbi felvétel alig két éve készült egy vancouveri jótékonysági gálán:

Sinclaire 1996-ban, miután a Vancouveri Jazzfesztivál kiemelt sztárja volt, úgy döntött, hogy letelepedik a Csendes óceán-parti városban. Színpadi nevét is nemsokkal ezután vette fel. 1990 óta a Montreali Jazzfesztiválon nyolcszor szerepelt, többször jelölték a Grammy-hez hasonló kanadai Juno-díjra, elnyerte a legjobb lemeznek járó Nemzeti Jazzdíjat 2004-ben, négyszer volt egymásután első a kanadai Jazz Report című folyóirat kritikusi szavazásán. Még a szigorú párizsi szaklap, a Jazzman is a legmagasabb (Choc) minősítést adta eddigi utolsó lemezére. Ez már azután történt, hogy kisebb társaságoknál kiadott albumai után végre a Verve-Universal szerződtette, náluk három lemezt hozott ki eddig (I Found Love 2000, Denzal Sinclaire 2004, My One and Only Love 2007). Ennek ellenére Scott Yanow-nak (All Music Guide) adhatunk igazat, aki már régen is kevesellte a Sinclaire által kiadott felvételek számát a gyakori élő fellépésekhez, a sok meghíváshoz képest.

Sinclaire sokat szerepel a tévében és kap színházi- és filmrendezőktől is felkéréseket, köztük Szabó Istvántól is, a Csodálatos Júliában két dalt is énekel. Februárban pedig újra játsszák az Unforgettable című musicalt Vancouverben, amelyben ő a főszereplő. Választott városának két táncosa dolgozta fel Sinclair egyik legjobban sikerült számát is ebben klipben, a város jellegzetes helyszínein azt eljátszva, hogy egyikük a zöld(-ség), másikuk a tofu. Ártalmatlan vegetáriánus idétlenkedés, de valamit mégis meg lehet sejteni abból, hogy mi tetszhetett meg Sinclaire-nek a városban, ami azért Kanada jazz-centrumaitól messze fekszik. Sinclair egyébként magát játssza egy független vancouveri filmben, amely műfajára nézve ál-dokumentumfilm, cím- és főszereplője pedig három utolsó lemezének állandó zongoristája, Bruno Hubert. A Bruno's Blues (2011) a moziforgalmazásba nem nagyon jutott be, csak klubokba és jazzfesztiválokra, mert a zenéje jobb, mint maga a film. Ez persze nem először fordul elő akkor, amikor zenészekre bízzák a színészek dolgát is.

Hogy azért férfi olvasóim se maradjanak csodálatra méltó fiatal kanadai énekesnő nélkül, ajánlok egy másik Dianát is a figyelmükbe. Diana Panton hazájában sokak kedvence, a közszolgálati rádió hétköznap koraesti jazz műsorvezetője, Tim Tamashiro - amúgy maga is muzsikus - például rendszeresen hangot ad rajongásának, amikor lejátssza a felvételeit. Bármennyire is tetszetősek a számai, ő magáról már nem is beszélve, na és bármennyire is van "fejecske", ahogy azt egyes hímsoviniszták mondanák, engem élőben nem győzött meg, amikor idei turnéján láttam a Yardbird klubban. A művelt művésznő negyedik, To Brazil with Love című albumát mutatta be, csupa jó, főleg klasszikus szám, elegáns és jól megfogott hangszerelés, nagyon odatett szövegmondás franciául, angolul és portugálul, változatos letétek, Kanada egyik legjobb stúdiózenésze, Don Thompson a zenekarban, de... A szexi tanárnő imidzsével kiálló Panton kisasszony (aki el is végezte a franciatanári szakot, mielőtt énekes lett) nem rázott meg egy nótát sem. Egyet sem improvizált a két szett alatt, ezt meghagyta hangszeres kísérőinek. Hazabeszéljek? Ebben a műfajban a mi Myrtillünk sokkal meggyőzőbb, inkább vérében van a zene. Panton, úgy érzem, sosem fog teljesen tudni megszabadulni a látható igyekezettől, miközben persze a stúdióban meg minden stimmel. Azért persze további sikereket kívánok neki, és elég bátorságot, hogy improvizáljon. Panton csak holdas nótákból összerakott lemeze (If the Moon Turns Green 2007) is szellemes, de a Pink (2009) az igazán jellemző rá, különösen az az elég dögös affektálás, amit ebben a My Fair Lady betétdalban bemutat.

Folyt. köv., újabb fair lady énekesnőkkel. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.
Jazz/World interjú

„Ha valaki nem őszinte, az a jazzben erősen kiütközik” - Interjú Oláh Krisztiánnal

A zongorista Oláh Krisztián mindössze 23 éves, de már nyolc éve profi zenészként működik. Azt meséli, most jött el az a pillanat, amikortól kezdve tudatos szeretne lenni a mindennapokban és a zenekarvezetésben egyaránt.