Jazz/World

Kiss Ferencet kérdeztük a BTF-re készülő új bemutatójáról

2008.03.17. 00:00
Ajánlom
Március 18-án a Tavaszi Fesztivál keretében Királyok, szentek, vitézek címmel világzenei koncertet hallhatunk a Hunyadiak emlékére a Zeneakadémián. Kiss Ferenc a nagy sikerű Szerelemajtók és a Pávaének után ezúttal egészestés művet komponált.

A Hunyadiak emlékét nem örökítette meg hosszabb lélegzetű mű, különösen nem ebben a műfajban, noha a bolgároktól a lengyelekig hatalmas anyag őrizte meg ezeket a történeteket a környező népek emlékezetében, szinte még nagyobb számban, mint a magyar folklórban. Nálunk ugyan több a mese és a legenda, egyes krónikás források is fennmaradtak, a tőlünk délebbre élő népeknél viszont a mai napig hősi epikaként éneklik meg Hunyadi János, Mátyás király tetteit, rokoni, baráti és vitézi körükkel, mint például Székely Jánossal vagy a Szilágyi családdal együtt. Persze a magyar anyagban is találunk erre a korszakra utaló dalokat, itt van például az egész nyelvterületen elterjedt Szilágyi-Hajmási ballada, amelyik a két rab megmeneküléséről szól, de rengeteg a török vészre utaló gyermekjáték, mondóka, sőt még egy altatót is ismerünk, ez a "Nekem is volt egyszer szép magyar fiúcskám…" kezdetű altató, aminek még mesepárhuzama is van. Ezekből állt össze az a nyersanyag, amiből a kétrészes műsor felépül.

Szeretném megőrizni a balkáni hősi epikus ének jellegzetes előadásmódját, de azért korszerű hangzásra törekszem. A szereplőgárdát is ennek megfelelően válogattam össze, és az Etnofon Zenei Társulás mellé olyan vendégzenészeket hívtam, akik egyrészt jártasak a magyar historikus zenében, jól játszanak régi hangszereken, ugyanakkor a délszláv muzsikát is ismerik. Így került a csapatba Csörsz Rumen István, a Musica Historica tagja, Borbély Mihály, aki a Vujicsics együttes révén otthonosan mozog a délszláv zenében, de mint dzsesszista, egyben kortárs muzsikus is. Bognár Szilvia a Vándorvokálban szerzett tapasztalatot a balkáni énektechnikában, Szvorák Kati szinte minden szláv nyelvet remekül beszél, bár mondjuk itt elsősorban magyarul énekel majd, a harmadik énekes pedig Juhász Katalin lesz.

(2008. március 18. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - Kiss Ferenc: Királyok, szentek, vitézek - világzenei koncert a Hunyadiak emlékére; km.: Bognár Szilvia, Szvorák Katalin, Kiss Ferenc, Etnofon Zenei Társulás, Vujicsics Együttes, Zurgó Együttes, Musica Historica tagjai, valamint bolgár, román, szerb, horvát és lengyel népzenészek, énekesek)

 
 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Klasszikus

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Jazz/World

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hegedű

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.
Jazz/World gyász

Elhunyt a zenész, aki Mandelával egy színpadon énekelte az apartheid-ellenesek himnuszát

Hatvanhat éves korában kedden meghalt Johnny Clegg dél-afrikai énekes, dalszerző. Ő írta az Asimbonanga című dalt.
Jazz/World hír

Keresik Erdély legszebb magyar dalát

A zenei pályázatra erdélyi zenészek és zenekarok, amatőr és hivatásos zenészek jelentkezését várják.
Jazz/World hír

Budapesten is bemutatják a Miles Davisről szóló friss dokumentumfilmet

Fantasztikus hír, nem csak jazzrajongóknak: augusztus 30-tól műsorára tűzi az Uránia az idén debütált, Birth of the Cool című dokumentumfilmet, amely angol nyelven, magyar felirattal lesz látható a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
Jazz/World magazin

Amikor Andy Warhol még jazzborítókat tervezett

Persze nem akármilyeneket: többek között a jó ízléséről híres Blue Note kiadó albumaihoz adta kézjegyét, később pedig több pop és rockelőadó lemezén díszelgett műve.