Jazz/World

Klezmer a sötétben

2007.08.09. 00:00
Ajánlom
Klezmer koncertre készültem, de sokkal izgalmasabb programra jutottam el. A lengyel Rzeszów Klezmer Bandet hirdette a programfüzet, és hát hogyne lettem volna kíváncsi egy zenekarra, aki – mondhatjuk – a klezmer zene "anyaországából" érkezett a Szigetre!

Az előző zenekar után kiürült a Roma Sátor. Ahogy ez a Szigeten lenni szokott, a hangosítókon kívül néhányan lézengtünk csak két program között: egyesek véletlenül ottmaradtak (vagy már nem bírtak továbbállni, mégiscsak az első napnak meg kell adni a módját), mások, velem együtt, várták a kezdést. A színpadra néhány fehér inges srác lépett, talán egyikük sem múlt még huszonöt. Elkezdtek zenélni a szinte üres sátorban, láthatóan rosszul érezték magukat. Valószínűleg először jártak itt, nem tudhatták, hogy a kelet-európai dallamok, a klarinét, a harmónika, a páratlan ritmusok és a nagy uniszónók nagyjából két perc alatt megtöltik majd a sátrat. Így is történt, a zenészek megnyugodtak, lent elkezdődött a tombolás. Megszemlélve a zenekart a legszembetűnőbb az volt, hogy nincs hegedűs, viszont két csurákos áll egymás mellett. Tapasztalataimra alapozván azt gondoltam, hogy a két hangolás csúnyán összevész egymással, de szerencsére nem így történt. Szépen, fegyelmezetten játszottak, a bőgős arcán lehetett időnkét észrevenni, hogy élvezi. A zene jó volt, de hiányzott az élet.

Az élet azonban megérkezett, egy zenekari kiállás pillanatában. Az élet neve: áramszünet. Az egész szigeten. Mi azt hittük, showelem, ugyanis a zenekar tovább játszott, mintha meg lett volna beszélve. A (téves) felismerés, hogy most itt egy különleges, fényjátékkal fűszerezett előadás részesei vagyunk, mindenkit arra késztetett, hogy még jobban üvöltsön és tapsoljon. A számnak vége lett, továbbra is a sötétben álltunk. Ekkor jött az újabb felismerés, hogy ez egy áramszünet, amely, mintegy adrenalin-bombaként robbantotta föl a közönség érzékeit, tapsolva és mindenféle nyelveken kiabálva követelve az azonnali folytatást. A fotósok vaktában lődöztek, a vakuk villanásában ki lehetett venni a színpadon lévők megdöbbent és zavart arcát. Rövid tanácskozás után (és némi rendezői nyomás hatására) kijöttek a színpad legelejére, és elkezdtek játszani. (Eszembe jutott a Hegedűs a háztetőn jelenete, amelyben az oroszok esküvői rombolása után a csendőr ráüvölt a zenekarra: "Zenészek, játsszatok! Azt mondtam, játsszatok!!") Az unplugged koncert óriási siker volt, szinte bármit fújhattak, pengethettek volna, csak a ritmus el ne tűnjön…

Fogalmam sincs, hogy ez a zenekar hol és milyen körülmények között zenélt már, de az biztos, hogy a profi jelzőt erre az estére megszavaztuk nekik. A színpadra mécsesek is kerültek, bár ez ugye a hangosítást nem oldotta meg. Szegény énekesnőt sajnáltam, aki mikrofon híján eddig nem túl sokat mutatott magából. A buli csak egy pillanatra állt le, amikor lejöttek a színpadról, hogy a sátor közepén folytassák. Igazuk volt, a színpad e pillanatban semmiféle jelentőséggel nem bírt. Ekkor elszabadult a pokol, a közönség extázisban, egy emberként rohant köréjük. A zenekar láthatóan elkezdett örülni a helyzetnek, sebtiben meg is énekeltettek minket a jó öreg "daj-daj" és "aj-aj" refrénekkel. Zenei tudásuk odalent sem csökkent, viszont megjött hozzá a spiritusz, melynek következtében mindenképp dobogós helyezés jár nekik az általam hallott klezmer bandák között.

Az áramszünet majd' félórás volt, és amint visszajött a fény, a rendezők visszaparancsolták őket a színpadra, dacolva a népharaggal. A kedves, kalapos énekesnő azonnal szóhoz is jutott: kár lett volna, ha nem halljuk a koncert alatt. Különleges, furcsa, ritka este volt. Köszönjük, Rzeszów, mazel' tov!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ülj föl a balatoni jazzhullámokra! – Jön az első Babel Jazz Fesztivál

A Babel Sound világzenei fesztivál szervezői ezúttal a jazz műfaján belül teremtik meg azokat az ünnepi találkozásokat, amik immár a Babel védjegyét jelentik. Május 27. és 29. között Budapesten, május 30-tól június 1-ig pedig Balatonbogláron várnak az izgalmas hazai és külföldi együttesek.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

A gothic metál egyik legnépszerűbb énekesnője a Zsidó Művészeti Napokon

Izgalmas zenei fúzióval érkezik az idei Zsidó Művészeti Napokra Moran Magal izraeli származású énekesnő.
Jazz/World interjú

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Berecz András mesemondó, énekes ezúttal a szövevényes görög mitológia labirintusában és a görög népdalokban keresi az igazságot, test és lélek harmóniáját. Síp és lant - Tisztelet Arisztotelésznek című estje május 26-án látható a Nemzeti Színházban. Interjú.
Jazz/World kritika

Omara, a napfény hangja

Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club egykori dívája valószínűleg utolsó koncertjét adta Budapesten május 18-án és 19-én, amin beteljesítette az összes Kubáról alkotott pozitív előítéletünket: napfényt hozott az esős budapesti vasárnapba.
Jazz/World ajánló

Zeneünnep - Pop, swing, klezmer

Szűcs Gabi, Falusi Mariann és Váczi Eszter közös koncertje június 1-jén,19 órától látható a MOMkult Színháztermében, a Zsidó Művészeti Napok keretében.