„Egyszerű eszközökkel örömet okozni”
- villáminterjú Cséry Zoltánnal
- 2014-ben kezdtél a saját zeneszerzői-előadói karrieredre koncentrálni több könnyűzenei és jazzprojektben való aktív részvétel után. Ekkorra érett meg benned a közlésvágy?
- Igazából igen. Előtte is már irogattam sok-sok zenét, szöveget, de nem volt akivel igazán megvalósítsam az öteleteimet. Aztán ez megváltozott, kaptam magam mellé egy énekesnőt, Pákai Petrát.
- A Pákai Petrával közös duóban saját szövegeid és dallamaid szólalnak meg. A szövegírás mióta része az életednek?
- A közös duónk neve Patché. Itt Petra is ír szövegeket, sőt dalokat is, abszolút közös munka folyik. Csak saját dalokkal operálunk, amolyan spirituális popzene a mienk. A szövegírás nálam egy kikapcsolódás, amolyan hobbi.
- Rengetegszer készítesz hangszereléseket, zeneszerzést megrendelésre. Mennyivel másabb tudatállapot felkérésre komponálni, mint saját magad számára?
- Csak olyan dolgokat vállalok el, amiben jól érzem magam, különben becsapnám magamat is, meg azt is aki felkért egy feladatra. Például a Subscribe zenekarnak én készítettem a MÜPA-ban az Áthangolva című koncert teljes hangszerelését, fúvókkal, vonókkal. Életem egyik legnagyobb kihívása volt. Az ilyeneket szeretem.
Az tény, hogy amikor a saját zenei gyerekeddel foglalkozol, az mindig a legintimebb közeg.
- Hallhatóan nem spórolsz az érzelmekkel sem a zenében, sem a szövegekben. A személyiségedből fakad ez a fajta érzelmesség?
- Nem szeretek átlagos dolgokról írni. Azt már megfigyeltem, hogy olyan dolgokról születnek dalok, amilyen hangulatban vagyok éppen. Az érzelmességet sem szeretem giccsesen alkalmazni, igyekszem más oldalról megfogni a témákat. A zenészlélek nyilván érzékenyebb, tán innen ez a fajta hangulat, témaválasztás.
- Kiknek szánod a legújabb „Dalok a lelkednek / Songs For Your Soul” című projektedet?
- Szeretném, hogy ez a műfaj, amit úgy neveztem el, hogy „Dalok a lelkednek”, meghonosodjon itthon.
Amolyan lélekemelés, hangulatfestés, letisztulás. Egy pohár borral, vagy egy függőágyon hallgatva, vagy otthon a kanapén egy fáradt nap után, amolyan útravaló a léleknek.
- Tisztán instrumentális anyagról van szó?
- Abszolút. Egyszerű kis dallamfoszlányok ezek, nem akarnak többet jelenteni, mint amik. Kedves dallamok, de attól még messzire tudják reptetni a hallgatót. Ez volt
a célom, hogy egyszerű eszközökkel tudjak dolgozni, és ez örömet okozzon sok mindenkinek.
Egy szál zongora, és olykor néha egy-két kis effekt, hangulat.
- Miről szól a Life Is A Playground című szám, amihez a klip készült?
- Ez egy pillanatnyi séta a városban. Gyerekkori emlékek, régi képek felidézése, igazából arról szól, hogy mindig minden mozgásban van és mi hatunk az energiáinkkal mindenre, mindenkire. Én járom a várost, jönnek velem szembe helyzetek, amiket megélek... Remélem sokan át tudják majd ezt érezni, hiszen az a célom, hogy örömet szerezzek vele.
Life is a playground
zene: Cséry Zoltán
rendezte: Hajba András
kreatív menedzser: Csányi Rita
Külön köszönet: Almásy Csilla Hermann Tamás Perényi Zoltán


hírlevél












