Már jó ideje dolgoztok duóban Oláh Krisztiánnal. Milyen a viszonyotok a zenében és az életben?
Lassan három éve zongorázik Krisztián a zenekaromban, de már ezt megelőzően is nagyon jó barátok voltunk. Hamar kiderült, hogy a muzsikálásban is nagy az összhang köztünk, így jött meg a kedvünk a duózáshoz. Olyan jól sikerültek ezek a koncertek, hogy elhatároztuk, rögzítünk együtt, csak mi ketten egy lemezt.
Amilyen könnyen jött az elhatározás, hogy elkészítsük ezt a lemezt, olyan gyorsan sikerült is felvenni. Kilenc órát töltöttünk összesen a stúdióban.
A Deep in a Dream a tavaly megjelent duólemezetek címadó dala. Mesélj kicsit a lemezről!
Ahogy mondtam, a lemez különlegessége az, hogy ez egy duó album. A szabadság, a könnyed improvizatív játékosság jellemzi játékunkat, ami jól ellenpontozza repertoárunk mély és intenzív érzelmi töltetét. Igazi örömzenélés nekünk, ha ketten zenélhetünk. Saját kompozícióink mellett néhány kedvenc dalunk feldolgozása is helyet kapott a korongon. Igazán sokszínű, de úgy érzem mégis egységes anyag lett.
Miről szól a Deep in a Dream és hogyan született? A zene vagy a szöveg volt hamarabb?
A lemezfelvételt egy intenzív műhelymunka előzte meg. Krisztián megmutatta egy ötletét, ami nem ment ki a fejemből. Kicsit tovább gyúrtuk ezt, aztán viszonylag gyorsan írtam hozzá egy szöveget. Ez épp januárban volt, így nem csoda, hogy tavasz után vágyakozó lett a hangulata. Arról szól, hogy
mély álomban vagyok, mint egy rózsa, ami télen a hó alatt csak arra vár, hogy virágba borulhasson és hogy bármilyen ború is ül a szívemen, tudnom kell, hogy tél után jön a tavasz és a boldogság kék madara énekelni kezd. Türelmesen kell várnom a tavasz csókjára, ami majd felolvasztja a fagyos szívemet.
Így született az első közös kompozíciónk.
A zene, főként Krisztián zongorázása barokk zenei hatásokat is tartalmaz, de az album többi számában is felfedezhető ez. Honnan jön a klasszikus zenei ihletettség?
Mielőtt Krisztián jazzista lett - ha be lehet őt egyáltalán határolni - klasszikus zongoristaként végzett a konziban és emellett a szülei munkássága is nagy hatással volt rá. Abszolút érezhető a játékán mai napig, nagyon szépen ötvözi a két műfajt. Ez mára már a védjegye lett. De ezzel a lemezzel egyébként sem akartunk semmilyen konvenciónak megfelelni, műfaji határok közé beszorítani a zenénket.
Kortárs jazz darabok mellett pop dalokat is feldolgoztunk a saját stílusunkban.
Hogyan és kivel forgattátok a klipet? Mi volt a koncepció?
Kedves barátom, Seres Tamás rendezte a klipet, aki első hallásra beleszeretett a dalunkba. Nagyon boldog voltam, hogy tetszik neki, ugyanis ő már a kezdetek óta követi a karrierem és sokszor dolgoztunk már együtt. Teljesen megbízom az ízlésében. Az operatőr a fiatal és nagyon tehetséges Varga Ádám volt. Már az ötleteléskor elmondtam, én mit álmodtam meg, és ők ketten megvalósították a víziómat, és egy gyönyörű klipet készítettek. Szándékosan választottuk a Lightroom Studio barokk termét és a letisztult fehér világot, hogy a szövegből kiragadva néhány képet ránk vetíthessenek.
Az egész hangulat nagyon álomszerű lett.
A csodálatos ruhámat Németh Anikónak (Manier) köszönhetem, a sminkemet Schlovicskó Katalin sminkmesternek, a hajamat pedig Kékesi Rékának (R4You Studio). Igazán jó volt ilyen profi csapattal dolgozni.
A teljes lemez meghallgatható itt: