A Margot királyné Patrice Chéreau megrázó erejű, 1994-ben bemutatott történelmi filmdrámája, amelyet az idősebb Dumas felejthetetlen trilógiájának első regényéből készített. Kettős történelmi kataklizma áll a középpontban, Szent Bertalan éjszakája, mint az európai vallásháborúk egyik legsötétebb pillanata, és Valois Margot dinasztikus kényszerházassága, mint példázatértékű sorstragédia. A film sikeréhez jelentősen hozzájárult az akkor még kevésbé ismert Goran Bregović, aki azóta az egyik legsikeresebb európai világzenei előadóvá, no és persze az egyik legkeresettebb filmzene-szerzővé vált.

A nagy titok abban rejlik, hogy a franciaországi szereplőkkel és helyszínen játszódó cselekményhez Bregović úgy írt és adott elő hiteles filmzenét, hogy egyáltalán nem felejtette el balkáni gyökereit, sőt. A gitáros-zeneszerző persze sosem volt híján új ötleteknek, a színpadiasított koncertváltozat alapja ugyan régi filmzene, de ehhez a produkcióhoz, amelynek önálló címe Margot, egy boldogtalan királyné emlékiratai, Bregović saját librettót írt. A színpadi jelleget erősítendő, a turné során igyekeznek a címszerep prózai részét az adott országbeli színésznővel előadatni. A Müpában ezt a feladatot Tompos Kátya vállalta.

A magát egyszerűen csak mai zeneszerzőnek tartó Bregović Szarajevóban született 1950-ben, az akkor még egységes Jugoszláviában, szerb anya és horvát apa gyermekeként. (Talán nem annyira meglepő, hogy felesége bosnyák, lánya az USÁ-ban született, és így ott állampolgárságot is kapott.) Kényszernek érzett hegedűtanulmányai után 16 évesen alakítja meg a Bijelo Dugme (Fehér gomb) nevű rockzenekart, melyben gitározik és énekel. Egy idő után a zenekar olyannyira sikeres lesz, hogy bölcsészeti tanulmányait is abbahagyja, nem lesz belőle a tudományos szocializmus oktatója, ehelyett eszi a regionális rocksztárok keserűnek egyáltalán nem nevezhető kenyerét. A rendszerkritika azért sosem idegen tőle, aki a gitárt eredetileg azért választotta, mert a gitárosoknak mindig van csaja.

A nyolcvanas évek vége előtt a kicsit egyhangúvá váló koncertezés mellé megkapja első jelentős filmzene-felkérését: Emir Kusturica Cigányok ideje című filmjéhez. De a korszakot vérbe fojtják a délszláv háborúk, és véget vetnek Bregović reményeinek a békés alkotó életre, Párizsba emigrál. Kusturicától szabad kezet kap az Arizonai álmodozók zenéjének komponálásánál, kettejük neve kezd összeforrni. „Az a jó Emir filmjeiben - nyilatkozta Goran - hogy olyannak mutatják az életet, amilyen valójában, tele van lukakkal, bizonytalankodással, és váratlan eseményekkel. Ezt a tökéletlen, szervezetlen oldalát akartam mindenekelőtt megőrizni. Még Iggy Pop felvételeit is alig készítettük elő. Csak az ő hangja szól és a háttérben a cigányzenekar, néhány háború előtti trombitával meg tulokkal." Az Underground (1995), az Arany Pálmát nyert alkotás a következő darabja az együttműködésüknek, de azt egy évvel megelőzi a La Reine Margot, mely ugyancsak fődíjas Cannes-ban. A sikerhez nem csak az említett Iggy Pop, hanem más sztárok is hozzájárultak Bregovic partnereként, Ofra Haza énekel a Margot... lemezen, Cesaria Evora az Undergroundban, magyarán több olyan emberrel dolgozhatott, akiktől nemrég még autogrammot kért volna.

Filmes sikereivel a háta mögött Bregovic 1995-ben elérkezettnek látta az időt, hogy újra előadója is, ne csak szerzője legyen ezeknek a műveknek. Először teljes szimfonikus zenekart és kórust cipel magával, de néhány megakoncert (Svédország, Belgium, stb.) után racionalizálja a létszámot. Persze nem hagyta ott a filmipart: Radu Mihaelanu, Nana Djordjaze, Roberto Faenza, Robert Longo és Unni Straume rendezőkkel dolgozott. Strauméval olyan mű született (Zene esküvőre és temetésre), amelyre érdemes volt egy zenekart alapítani, ez lett a későbbi Esküvői és Temetési Zenekar. A zenei tájékozódási pontjait viszont inkább mindig tágította, nem csak az egész Balkánt kell vele kapcsolatban emlegetni. Lényegében bejátszotta az egész Mediterráneumot az utóbbi néhány évben, a Karmennel, lényegében eredeti operájával, amelynek nincs szomorú vége, és a My Heart Has Become Tolerant  című, lessingi célzatú programmal.

Az „esküvői banda" 2010-ben kibővített formában tűzte műsorra Bregovicék eredeti filmzenéjét. A Margot, egy boldogtalan királyné emlékiratai koncertje hangszerelésében szerepel - természetesen Bregovic gitárján kívül - rezesbanda, bolgár énekesek, ütősök, egy férfi vokál és egy vonósnégyes, mindezt a rockzenekari alapokon, helytől és alkalomtól függően akár 30 fős apparátussal. Már rég nem gondolhatja senki, hogy a hirtelen világhírűvé és roppant divatossá váló szerb és balkáni rezesbanda kapta azt a feladatot, hogy a francia királyság történelmi tragédiáit illusztrálja. Bregovic a gitárral az ölében inti be a válla fölött a kórust, a bolgár ének invokálja a kor egyházi zenéjét, adja a középkor utóvédharcának feelingjét. A zenei és hangszerelési rétegek egymásra torlódnak, sűrű anyag, kell is, hogy próza szakítsa meg olykor-olykor.

A szenvedélyek a mai leszedált, legfeljebb billentyűzetet ütő ember számára elképesztő mélységekben és magasságokban járnak. A drámai tobzódást egy lassan örökzöldnek számító altatódal váltja - az egyetemesség oly magától értetődő a hallgatónak. Bregovic így tárja elénk a történelem egyik legszomorúbb és legerőszakosabb esküvőjének zenéjét.

Február 18. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Goran Bregovic: Margot, egy boldogtalan királyné emlékiratai

Km.: Goran Bregovic Wedding and Funeral Ensemble, Tompos Kátya
Ford.: Fenyvesi Ottó

(Cikkünk rövidített változata a Müpa Magazinban jelent meg)