A koncert programjában olyan művészek vesznek részt, akik már többször voltak meghívottjai ennek a rendhagyó rendezvénysorozatnak. Szalóki Ági és a Budapest Bárból is jól ismert Németh Juci és Kollár-Klemencz László vaksötétben kápráztatják el a (szó szerint) hallgatóságot, a zongoránál Kardon Annamária és Helle Maximilian, az Egyesület két látássérült tehetsége fogja kísérni az előadókat. A koncert után kötetlen beszélgetésre lesz lehetőség a résztvevőkkel.
Egy zongora és csak az énekhangok, mindez fények nélkül, teljes sötétségben.
Egy este, ahol felidézzük, a nevüket hallva magunk előtt félhomályos szobákat vagy füstös bárok titokzatosan sejtelmes szegleteit megjelenítve, a harmincas évek egyik legnagyobb magyar dívájának, Karády Katalin dalait, hallhatunk néhány magyar nótát és a francia sanzon koronázatlan királynőjének, Edith Piafnak a szellemét is megidézzük néhány percre.
Jártál-e már olyan koncerten, ahol azt érezted az előadó csak neked énekelt? Volt már olyan élményed, ahol az előadó hangján kívül nem „láttál” mást és mégis úgy gondoltad, fények és világítás nélkül ez most valami egészen különleges és magával ragadó volt? 2020 július 22-én megtapasztalhatod, milyen az, amikor vakon vehetsz részt egy zenei programon.
Milyen élmény is egy vaksötét koncert? Pillants bele egy rövid beszámolón keresztül a Vaksötét Budapest Bár koncertünkbe!
Jegyvásárlásoddal a Bodor Tibor Kulturális Egyesület munkáját segítheted, s ezáltal Te is részese lehetsz annak a közösségi élménynek, melynek során száz és száz újabb és újabb könyv kerül majd a vak és látássérült személyek számára elérhetővé emberi hangon, élő személy és nem gép által felolvasott formában.
A koncert jegybevételét látássérültek részére hangoskönyvek készítésére és a Bodor Tibor által felolvasott hangoskönyvek minőségének javítására fordítjuk.
2020.07.22. szerda 20.00
Lurdy ház 1-es moziterem
Jegyek