Jazz/World

Konkoi új dallal és friss klippel indítja az évet

2023.01.17. 16:20
Ajánlom
A 33000 feet above sea level című számhoz készült videófilmben Molnár Csaba többszörös Lábán Rudolf-díjas kortárs táncos, koreográfus három szólója látható. A dal a zenész új lemezén is szerepelni fog, amelyet február 17-én mutatnak be a Három Hollóban.  

Grócz Bence 2019-ben indította el szólóprojektjét, konkoi néven. Művei között egyaránt szerepelnek pianínóra és harmóniumra, illetve analóg szintetizátorra és elektromos zongorára írt darabok. Konkoi tavalyi éve igazán mozgalmas volt: bekerült a Hangfoglaló Programba, játszott az A38-on a Piano Dayen, a Dürer Kertben a Képzelt Város előtt, a Művészetek Völgyén és a Fekete Zajon. Emellett elkészült a most megjelent klip, két live session videó és február 3-án megjelenő albuma. 

„A klip dala az egyetlen az albumon, ami utólag, a lemezfelvétel alatt született 2022-ben.

Visszatekintve azt gondolom, annak az időutazásnak a lenyomata, amit a korábban született dalok újrajátszása, a régi érzelmek újraélése hozott magával

– mondta a szerző az alkotás folyamatáról.

schmalC_4066_web-155156.jpg

Grócz Bence (konkoi) (Fotó/Forrás: Schmal Fülöp)

Grócz Bence elképzeléseinek megvalósításában Tóth Anna, a konkoi projekt művészeti vezetője segített, akivel sokat ötleteltek, mielőtt a végleges koncepció mellett tették le a voksukat. „Amikor kezdett kialakulni az irány, bevontam a folyamatba Molnár Csaba táncművészt, akinek elmondtam az addigi ötleteket, illetve hogy miből táplálkozik a dal, mit szeretnék megjeleníteni. Csaba nagyon hamar ráérzett az esztétikára, és már az első improvizációja is nagyon erős volt, utána pedig közösen csiszoltuk tovább a koncepciót. Ekkor került a képbe Soós Géza, a klip operatőre, az ő ötlete volt a helyszín, és hogy hogyan haladhatnánk a térben” – mesélte a zenész.

Molnár Csaba táncművész, koreográfus a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában, majd 2006-tól a Brüsszeli P.A.R.T.S.-ban tanult. Ezt követően az olasz Compagnia Virgilio Sieni táncegyütteshez csatlakozott, 2010-től a hazai kortárstánc egyik zászlóshajójával, a Hód Adrienn által vezetett Hodworksszel dolgozott tovább.

Hat olyan darabban is szerepelt alkotóként, ami megnyerte az évente kiosztott, legjobb táncelőadásnak és koreográfusnak járó Lábán Rudolf-díjat.

Ezek a Bloom! elnevezésű formációval létrehozott City 2011-ben, a Hodworksszel 2012-ben elkészített Basse Danse és a Pirkad 2014-ben, illetve az ugyanabban az évben született Nyúzzatok meg előadása, majd 2016-ban a Tropical Escape című darab, legutóbb pedig a Mestermunka 2020-ban.

A február 17-i SLOW BURN lemezbemutató koncertre Grócz Bence nemcsak az albumon hallható pianínódalokkal, hanem klipvetítéssel és szinte a teljes akusztikus és elektronikus hangszerpalettájával készül. Az album hat trackje egy kivételével mind 2019-ben született, a klip dala pedig utólag, a tavalyi lemezfelvétel alatt íródott. A lemezbemutató a budapesti Három Hollóban lesz február 17-én.

Fejléckép: Grócz Bence (konkoi) (Fotó: Schmal Fülöp)

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

Kapcsolódó

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal hirdették ki a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő díjat, valamint a színházi alkotókat méltató elismerést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.
Jazz/World ajánló

Tavaszi zsongás a Budapest Jazz Clubban

A jazz világában is üdítő változatosságot hoz a tavaszi időszak, így a BJC-ben is számos kiváló előadó lép színpadra márciustól májusig. Most a külföldi fellépőket gyűjtöttük csokorba.