Jazz/World

Kortárs találkozás Bartókkal – Vizin Viktória és a Jazzical Trio a Várkert Bazárban

2020.10.13. 10:20
Ajánlom
Mi történik, ha egy nemzetközi hírű operaénekesnő és egy jazztrió találkozik a színpadon? Vizin Viktória és a Jazzical Trio október 14-én, a Várkert Bazárban mutatja be a Bartók Béla táncjátéka alapján készült produkcióját.

A kecskeméti születésű, jelenleg Chicagóban élő operaénekesnő, Vizin Viktória sokoldalú előadóművész, a hazai operarajongók elsősorban Carmenként és A kékszakállú herceg vára Juditjaként zárták a szívükbe, tavaly pedig egy egészen sajátos, bábművészetet az operával házasító előadásban láthatta az őszi fesztiválközönség. Az …és Echo című báboperában is különböző műfajok és alkotói világok találkoztak, és nem lesz ez másként idén sem: ezúttal a jazz és a kortárs komolyzene fúziójából, valamint Bartók Béla szellemi-művészi örökségéből születik új mű a Várkert Bazár rendezvénytermében.

Meglepő lehet, hogy az előadóművészi formákkal és stílusokkal szívesen és bátran kísérletező, mottóul az alkotói szabadságot zászlajára tűző mezzoszoprán eredetileg nem is operaénekes, hanem színész szeretett volna lenni.

Finom rezdüléseket is meggyőzően érzékeltető, hiteles alakításait látva azonban világos, hogy színészi adottságait az operaszínpadokon és a hamarosan látható, fúziós előadásban is kiválóan kamatoztatja.

CAFeBUdapest201014_Jazzical_Trio_c_Pinter_Adam-102145.jpg

A Jazzical Trió és vezetője, Káel Norbert (Fotó/Forrás: Pintér Ádám / CAFe Budapest)

A szintén nemzetközi hírnévnek örvendő, hazánkban és külföldön is szép sikereket arató zongoraművész, Káel Norbert pedig nem kisebb dologra vállalkozik zenésztársaival – Oláh Péter nagybőgőssel és Lakatos „Pecek” András dobossal és Vizin Viktóriával, minthogy A fából faragott királyfi történetét hűen követő, ciklussá formált alkotást vigyenek színpadra, amelyben az eredeti mű akkordjait és ritmikai megoldásait ültetik át jazzre. Az együttes egyébként nem először vágja hasonló fába a fejszéjét, fő profiljuk a klasszikus dallamok jazzes feldolgozása és továbbgondolása: korábban például Liszt Ferenc és Cziffra György munkássága előtt tisztelgő műsorukkal hívták fel magukra a szakma és a közönség figyelmét.

A koncertre a CAFe Budapest oldalán vásárolhat jegyet.

Vizin Viktória: „A színpadi magány iszonyatosan nagy magány”

Kapcsolódó

Vizin Viktória: „A színpadi magány iszonyatosan nagy magány”

Carmenként meghódította a legnagyobb operaszínpadokat, legutóbb Judit szerepében hallottuk. Vizin Viktória mezzoszoprán mégis többre vágyik, és a saját művészi szabadságáért küzd, amikor új, modern opera alkotásába kezd. Persze nem egyedül.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Klasszikus

„A halál életünk igazi célja” – írta Mozart haldokló apjának

Mozart haldokló apjához írt levele került a salzburgi Mozarteum Alapítvány tulajdonába. Két másik levéllel is gazdagodott a gyűjtemény.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Jazz/World

Nagy Emma: Akik minket kedvelnek, nyitottak a változásra

A Nagy Emma Quintet már az alapítás évében, 2018-ban alakult elnyerte a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját, a következő évben pedig a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Eközben megjelent első lemezük Set to Face címmel, amellyel felléptek a Müpa, a Sziget Fesztivál és az Opus Jazz Club színpadán is. Idén az NKA Hangfoglaló Program jóvoltából elkészítették második, LFO (Low Frequency Oscillator) című albumukat. A zenekar énekesnője, Nagy Emma a Fidelio.hu-nak mesélt. Október 24-én a Partitúra kulturális kalandtúra bajai adásában a Duna tévén a Novák Péter által rendezett videóklipje is megtekinthető.
Klasszikus

Várdai István szólójátékával indítja az évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Zeneakadémián nyitja meg az idei évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar október 25-én. Az új művészeti igazgató Várdai István szólistaként is fellép az évadnyitó koncerten. A műsorban J. S. Bach és fia, C. P. E. Bach, valamint Mendelssohn klasszikus darabjai szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Jazz/World interjú

Nagy Emma: Akik minket kedvelnek, nyitottak a változásra

A Nagy Emma Quintet már az alapítás évében, 2018-ban alakult elnyerte a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját, a következő évben pedig a Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Eközben megjelent első lemezük Set to Face címmel, amellyel felléptek a Müpa, a Sziget Fesztivál és az Opus Jazz Club színpadán is. Idén az NKA Hangfoglaló Program jóvoltából elkészítették második, LFO (Low Frequency Oscillator) című albumukat. A zenekar énekesnője, Nagy Emma a Fidelio.hu-nak mesélt. Október 24-én a Partitúra kulturális kalandtúra bajai adásában a Duna tévén a Novák Péter által rendezett videóklipje is megtekinthető.
Jazz/World ajánló

Balkáni hév, magyar népdal és cigány hallgatók – Bemutatjuk az idei WOMEX fellépőit

Öt magyar együttest mutatunk be az idei WOMEX-ről, akiket élőben hallhat a Müpában. Ők a hazai világzene fűszerei: izgalmas és színes előadók, egyik lábukkal a tradícióban, másikkal a modernitásban.
Jazz/World magazin

John Zorn zenei víziói

John Zorn frivol módon bánik a zenei formákkal, épp csak addig használva őket, amíg kiszívja a velejüket. A végeredmény azonban nem csak egy életmű, több annál. Egy korszak lenyomata.
Jazz/World lemez

10 lemez Londonból, ami után mást fogsz gondolni a jazzről

Az Egyesült Királyságban reneszánszát éli a jazz. Ahogy az lenni szokott, a műfaj időről időre kidugja a fejét az ágyásból, felbukkan itt-ott, néhány éve pedig szárnyakat kapott az olyan könnyebb műfajoktól, mint a hiphop, a dub, a techno és a trance. Összeszedtem azokat az albumokat, amiket hallanod kell, ha London és a jazz új arcára vagy kíváncsi.