Jazz/World

Kóstoljon bele a magyar jazz különleges szeletébe!

2012.11.24. 18:18
Ajánlom
December 4-én az A38 Hajón mutatkoznak be a Zeneakadémia roma jazz tehetségei. Játsszon a Fidelióval, és legyen vendégünk a koncerten!

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mindig is büszke volt arra, hogy több mint száz éves története folyamán állandó élő kapcsolatot ápolt hazánk legnagyobb etnikai kisebbségével, a roma közösséggel - mindez teljességgel igaz ma is. Hallgatói közül számos tehetséges roma zenész került a zenei életbe, és ami számunkra a legfontosabb: az egyetemen a társadalmi szinten gyakran élesen jelentkező különbségeknek nincs érvényesülési terepe. A Liszt Akadémia ezúttal számos olyan nagyszerű formációval mutatkozik be, amelyekben roma művészek működnek közre. Az El Classico című klasszikus zenei koncert mellett, az A38 Hajón december 4-én megrendezendő El Jazzico a jazz különös magyar szeletét és ízeit mutatja be, diákok és befutott művészek közreműködésével.

Közreműködnek: Varga Tivadar - zongora, Oláh Krisztián trió (Oláh Krisztián - zongora, Schieldkraut Vilmos - bőgő, Serei Dániel - dob, képünkön), Oláh Kálmán - zongora, Banyák József - zongora, Kardos Norbert trió (Kardos Norbert - zongora, Takács Donát - basszusgitár, Balogh László - dob), Bertók István - zongora, Trio Midnight (Oláh Kálmán - zongora, Egri János - bőgő, Balázs Elemér - dob). A december 4-i koncerten két olvasónk a Fidelio vendégeként vehet részt, amennyiben december 3. 12:00-ig a helyes választ jelöli meg az alábbi kérdésre:

Milyen márkájú zongora áll Oláh Kálmán otthonában? (Segítséget a zongoraművész-zeneszerzőről szóló cikkeink között találhat!)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Jazz/World ajánló

Idén hét országban ünneplik a Nemzetközi Cigány Dal Napját

Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén hét ország 11 helyszíne vesz részt, és harminc zenekar fellépésére kerül sor itthon és külföldön.
Jazz/World ajánló

VeszprémFest: blues, latin rock és elektronikus zene egy helyen

Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is Magyarországra érkezik hamarosan. Július 15. és 18. között rendezik meg a VeszprémFestet, ahol a négy nap során idén is világhírű előadókat hallhat a közönség. 
Jazz/World ajánló

A Miles Electric Band, Ledisi és Corinne Bailey Rae zenéjével pörgeti a júliust a Müpa

A nyári jazzfesztiválok hangulata a Müpát is átjárja júliusban. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkező világhírű muzsikusok a jazz, a soul, az R&B és a pop sokszínű világába kalauzolják a közönséget három egymást követő estén.
Jazz/World ajánló

Jazzfesztivállal is vár a VeszprémFest

Július 10. és 19. között immár 16. alkalommal rendezik meg a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivált, a VeszprémFest ingyenesen látogatható kísérőrendezvényét.