Jazz/World

Kőszegi Imre: Drums poetica

2006.06.25. 00:00
Ajánlom
Kőszegi Imre sokoldalú tehetség: dobos, zenekarvezető, tanár, hosszú ideig a Magyar Jazz Szövetség elnöke is volt. Most megjelenő, Drums Poetica című albumát a Dorozsmai Péter által vezetett Tom-Tom Records lemezkiadó gondozza.

Kőszegi a ’70-es évektől Pege Aladár együttesével játszott, akivel elnyerte a Magyar Jazz Rádió Western fesztiválok és klubok versenyének első díját. 1975-ben indult el első saját együttesével, a Kőszegi Rhythm and Brass-szal, amely sajátos módon sorakoztatja fel az együttes tagjait két fafúvós, egy dobos és egy ütős személyében. 1980-ban megalapította nemzetközi együttesét Jack Gregg amerikai basszusgitáros, Zbigniev Namyslowski lengyel szaxofonista és Gárdonyi László magyar zongorista (tanár a bostoni jazzakadémián) társaságában, és nagy sikerrel turnéztak Európában. 1980-ban emellett együtt játszott a Super Trióval és a 24 tagú Creative Art Ensemble-lel is.

Pályafutása során olyan neves előadókkal játszott együtt, mint Larry Coryell, Steve Grossman, Birelli Lagrene, Trilok Gurtu, Teddy Wilson és Frank Zappa. Közreműködött Szabados György Esküvő című művének alkotásában és számos jazz- és popzenei felvétel elkészítésében. Kiemelkedő művészi teljesítményéért megkapta a Lyra-díjat, az eMeRTon-díjat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Több mint 150 lemezen közreműködött.

„Imre kortalan jazzista, igazi gourmand, hedonista. Személyiségét különleges humor jellemzi, de egy dologban – a jazz-ben – nem ismeri a tréfát, és ki nem állja a jampiskodást. Ez a felvétele is igazi, tiszta jazz, mindenféle bohóckodás nélkül. Dobolása dinamikus, hivalkodástól mentes, utánozhatatlanul egyéni. Minden a zenének van alárendelve. Az anyag különlegessége még, hogy a darabok mindegyike Imre saját szerzeménye. Pályájának egy újabb, letisztult állomása ez.” (Csider Károly)

A lemezen közreműködik: Kőszegi Imre (dob, vibrafon), Deli István (konga, ütőhangszerek), Bacsó Kristóf (alt-, szopránszaxofon), Zsoldos Béla (vibrafon, üstdob, harangjáték, ütőhangszerek), Orbán György (nagybőgő), Rozsnyói Péter (zongora).

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.