Jazz/World

Közeledő jazzfesztivál

2016.02.01. 11:17
Ajánlom
Többnapos nemzetközi budapesti jazzfesztivált szervez a Get Closer koncertiroda, hogy a főváros és a magyar zenekarok ezáltal is bekapcsolódhassanak a műfaj európai körforgásába. A programot tehetségkutatóval, kiállítással és felolvasással teszik teljessé.

A MOM Kulturális Központban már több sikeres jazzkoncertet (Oregon, Richard Bona) rendező iroda, a Get Closer nekivág annak, amivel a rendszerváltás óta többen próbálkoztak, komoly teljesítményeket is tettek le az asztalra, de újabban szerint senki sem ambicionálta: egy olyan budapesti jazzfesztivál indítása és fenntartása, amely a műfaj leginkább közönségvonzó, a nemzetközi körforgásban folyamatosan a topon lévő nevek meghívására épül. Persze nagy sztárok így is egymás után érkeznek Pestre, de egy jazzfesztivál az más: nem csak az idő és a helyszín egysége adja a lényegét, hanem az is, hogy az amerikai vagy más külföldi sztárok előzenekaraiként a hazai produkciók állhatnak ki.

GFS Trió

GFS Trió

Ezen túl az április végi eseménysorozatra a rendezők egy harmadik körből is válogatnak, ugyanis a sztárok és a feljövőben lévő magyar, túlnyomórészt fiatal, de már népszerű zenekarok mellé mindhárom nap egy-egy olyan produkció léphet reflektorfénybe, amelyet a 11 tagú zsűri választ ki a pályázók közül. A részletes pályázati felhívást itt olvashatják, a határidő február 29.

Billy Cobham

Billy Cobham

Az első nap, és talán a fesztivál legnagyobb sztárja a panamai származású amerikai dobos, Billy Cobham, aki ott volt már a jazzrock bölcsőjénél is, Miles Davis, George Duke, Peter Gabriel, George Benson és a Brecker fivérek együtteseiben játszott, a Mahavishnu Orchestrának alapító tagja, de szerzői lemezei is azonnal klasszikussá váltak (Spectrum). A GFS trió három különböző földrész zenészeit hozza össze, tehát igazi world jazz: az indiai Trilok Gurtu játszik ütőhangszereken, az olasz Paolo Fresu trombitál; a kubai Omar Sosa zongorázik, óriási hírű virtuózok mindhárman.

Richard Bona

Richard Bona (Fotó/Forrás: Ingrid Hertfelder)

A zárónap sztárja gyakori vendég Magyarországon, mégis minden koncertje teltházas, olyan ellenállhatatlan színpadi személyisége és zenészi kvalitásai vannak: a basszusgitáros-énekes Richard Bona játszik kvintettje élén. Ugyancsak a jazz-rock hagyományok és a world music jazzre gyakorolt hatása érhető tetten a három, már saját követőkkel rendelkező magyar zenekar stílusában is: fellép a Csaba Toth Bagi Balkan Union, Bass Loco és a Syrius Legacy.

Syrius Legacy

Syrius Legacy

A Get Closer Fest tortáján a habot az érdeklődő közönségnek az irodalom élő jelenléte fogja nyújtani. A fellépések közötti szünetekben a Clavis Irodalmi Ügynökség szerkesztésében nagynevű magyar írók – pl.: Háy János, Petőcz András – jazz által inspirált írásaiból összeállított felolvasásait rendezik meg. Ugyancsak a fesztivál jelleget és a társművészetek jelenlétét gazdagítja, hogy jazzfotó kiállítást is nyitnak a fesztivál idején a helyszínen, a XII. kerületi MOM kultúrházban.

Get Closer Budapest Jazz Fest 2016

2016. április 22-24., MOM Kulturális Központ

Fellépnek: Billy Cobham Band, GFS Trio, Richard Bona, Syrius Legacy, Csaba Toth Bagi Balkan Union, Bass Loco és a fiatal zenekaroknak kiírt pályázat három leendő nyertese

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A Fesztiválzenekar két tagja eljárt egy tüzes tangót, aztán lecsapott Stravinsky

Két pár táncos láb a hegedűszólamból, közös éneklés, és egy olyan Tavaszi áldozat, hogy a fal adta a másikat. Ezzel töltötte meg háromszor a Müpát a Fesztiválzenekar.
Zenés színház

Egy piszok erős nő az arab világban – A víg özvegy Dubajban

Állva tapsolta a közönség az Operettszínház A víg özvegy című előadását Dubajban, ahol három alkalommal látható Szabó Máté rendezése ezekben a napokban. Az alkotókat még az első előadás előtt sikerült utolérnünk.
Tánc

Így néznek ki a fizetések nemek szerint a balettban

A női vezetők hiánya a balettben régi vita tárgyát képezi. Azonban most elindult egy oldal, a Dance Data Project, ami új kérdéseket vet fel.
Klasszikus

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Könyv

"Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje" – 30 éve halt meg Márai Sándor

Minden művét anyanyelvén írta. Szemlélete, világfelfogása, értékrendszere a polgári liberális hagyományban gyökerezett, amelynek értékeit egész életében megalkuvás nélkül védelmezte. Költőként indult, regényeivel, elbeszéléseivel, esszéivel mégis a magyar próza egyik mesterévé vált, színművei, hangjátékai is sikert arattak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.
Jazz/World ajánló

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Jazz/World gramofon

Szakcsi Lakatos Béla életműdíjat kap a Gramofontól

A Gramofon - Klasszikus és Jazz zenei folyóirat kritikai szekciójában legjobbnak értékelt lemezeket díjazzák a Várkert Bazárban, az öt kategóriadíjon kívül két különdíjat is kiosztanak.
Jazz/World ávéd jános

Ávéd János a lélek gyümölcséből szemezget új albumán

A szaxofonos, zeneszerző és zenetanár Ávéd János saját szerzeményeiből készült, The Fruit of Spirit című lemezét mutatja be a Modern Art Orchestrával és két vendégével február 17-én, a BMC Nagytermében.
Jazz/World hír

Újabb Miles Davis-portréfilm van kilátásban

Quincy Troupe Jr. 2002-ben megjelent Miles and Me című könyve alapján készül a film, ami a barát és munkatárs szemszögéből mutatja be a korszakalkotó trombitást.