„Megvan benne a szándék és a készség, hogy énekelje a dalainkat. Nekem meg kedvem van neki írni. Ennyi az egész” – egy interjúban így fogalmazott Bereményi Géza arról, miért kérdezte meg tőled, volna-e kedved dalokat írni közösen. Látszólag semmi különleges, mégis van ebben valami sorsszerű. Számodra mit jelent együtt dolgozni Bereményi Gézával, édesapád legfontosabb alkotótársával?
Ennél azért kedvesebbeket is mondott erről az ügyről. Ezt az együttdolgozást amúgy ne képzeld el egy ilyen súlyos dolognak. Átmegyek Gézához, vagy átjön hozzám, csomót beszélgetünk, és egyszer csak megszületik egy dal, meg még egy, mi meg örülünk. Az viszont igaz, hogy ebben az egész helyzetünkben van valami kozmikus humor:
hogy működik már ez az élet?
Bereményi Géza korunk egyik legnagyobb krónikása, nemcsak a múlt, hanem a jelen történéseit is mindig éleslátással örökíti meg. Az új dalaitokban most a jövő felé is fordultatok. Milyen képet festenek a szövegei az elkövetkező időkről?
És ha elmondom, ki veszi majd meg a lemezünket? Mindenesetre nemrég összeállítottuk azt a dalsorrendet, ami a premieren is lesz majd. A jelenlegi negyven dalból kiválogattunk tizenötöt, és fájó szívvel kihagytuk a többit, dehát majd később eljátsszuk azokat is. Ez a másfél órás műsor áttekint előbb az elmúlt négyszáz éven, aztán a mán, és valóban, néha bele belenéz a jövőbe. Hogy akkor most mi lesz?
Cseh András és Bereményi Géza (Fotó/Forrás: Vörös Szabolcs / Ördögkatlan)
Édesapádék gyakran hivatkoztak magukra úgy, mint a gyáva és a tudatlan párosa: Bereményi Géza nem meri előadni a saját szövegeit, Cseh Tamás pedig nem mindig értette meg őket azonnal. Nálad miként működik ez? Rögtön kirajzolódik a dal világa, vagy van egy időszak, amikor még „nem érted”, csak ízlelgeted a sorokat?
Szerintem pedig Bereményi Géza egy kifejezetten bátor ember, apám meg jobban értette és érezte ezeket a dalokat, mint bárki. Itt inkább arról lehetett szó, hogy néhány dalhoz nem tudta rögtön megtalálni az utat, és ilyenkor meg kellett keresnie magában, hogy mit is jelent az a dal számára. És egyszer csak megtalálta, hogy mit. Megértette. Géza nagyon intuitív ember, egy médium, gyakran látszik, hogy ő is elcsodálkozik azon, amit éppen leírt, vagy amikor előszőr meghallgatja egészben a dalt.
A közönség egy része valószínűleg óhatatlanul is a Cseh Tamás-dalokhoz méri majd az újakat. Számodra ez inkább teher, inspiráció vagy egyszerűen adottság?
Cseh Tamás–Bereményi Géza dalokat csak Tamás és Géza tudott írni, olyan már nem lesz több.
Géza sokszor mondta, hogy nemcsak a dallamra, hanem Tamás jelenlétére is szüksége volt ahhoz, hogy megszülessenek azok a dalok.
Én apámat mindenkinél jobban szeretem, de már nincs itt velünk, meg az a korszak is elmúlt. Aki ebbe belegondol, nem fogja annak a folytatását várni, hanem örül, hogy azok voltak, meg, hogy ezek másmilyenek.
„Én sajnos unalmasabb korban nőttem fel, mint Géza és az apám” – mondtad korábban. Érzed ennek a különbségnek a lenyomatát a dalok hangulatában? Érezhető, hogy más korszakból jöttök?
Akkor ezt arra értettem, hogy ők a háborúban születtek, én meg nem, és ezért keményebbek nálam, de ez inkább vicc volt. Most nem unalmas semmi, és ahogy elnézem a világhíreket, nem sok esély van rá, hogy háború nélkül teljen el az életem második fele. Amúgy meg éveken át dolgoztam idősotthonokban, rengeteg órát beszélgettem öregemberekkel, így sok kameraállásból elképzelhettem már például a háborút, a beszolgáltatásokat, ’56-ot, szóval nekem ezek otthonos témák. Géza is sokat mesélt ezekről az időkről, és persze neki van egy olyan képessége, hogy láttatni tudja a dolgokat, mintha ott lennél. Az, hogy ő kétszer annyi idős, mint én, és így barátkozunk meg dolgozunk együtt, szerintem csak a mai világban furcsa, régebbi kultúrákban sokkal jobban együtt éltek a generációk.
Cseh András (Fotó/Forrás: Vörös Szabolcs / Ördögkatlan)
Ha valaki úgy ül be a Szkénébe, hogy semmit sem tud a dalokról, milyen utazásra számítson? Miben lesz más ez az este, mint egy hagyományos koncert?
Az illető csukja be a szemét, hallgassa a dalokat, és nézze a képeket, amik közben megjelennek neki. Én is ezt szoktam csinálni, csak már néha nyitott szemmel is megy a képzelődés. A barátaimmal például Offline Rezervátumokat szoktunk szervezni a virtuális lét miatt elsorvadó emberi képességeink újjáélesztésére, egy ilyen koncert például helyénvaló lenne a Rezervátumunkba is. Természetesen a dalainkat sem fésültettük át az AI-jal.
A beszélgetésünk előtt említetted, hogy egy hétre Bakonybélbe készülsz indiánost játszani, ahogy régen az édesapád is, akinek ez egyfajta menedék és mítosz volt. Számodra mit jelent?
Az „indiánosdiról” nehéz beszélni, mert infantilisen hangzik minden, amit róla mondunk, közben meg nem az. Én ebbe beleszülettem: néha eltűnünk az erdőben, és indiánoknak képzeljük magunkat.
Fejléckép: Bereményi Géza és Cseh András (Fotó/Forrás: Vörös Szabolcs / Ördögkatlan)
hírlevél
