Jazz/World

Közös albumot készített a Muzsikás és az Amadinda

2019.11.28. 10:10
Ajánlom
Egy 2017-es koncertjük került a Párhuzamok és kontrasztok című lemezre. A cím arra utal, hogy a két együttes zenei világa sokkal több hasonlóságot rejt, mint gondoljuk.

„Ez a két nagyszerű és világhírű, mondhatjuk, hogy minden tekintetben kultikus együttes, éppúgy testvéri, testvéries viszonyba került egymással az évtizedek során, mint az általuk megszólaltatott muzsika mögött lüktető számos minőség, azaz kulturális hasonlóság és azonosság.

A kultúra eleve önmagában is annak a lelepleződése, ami az emberi együttélés és szokásrend alapján kristályosodik ki és varázsolja élhetővé bolygónk ember lakta vidékeinek auráját. Összhangba kerülni a természetivel, az emberi környezettel és a transzcendenssel alapvető emberi szükséglet és ennek a hármas iránynak a szándékolt kiteljesítői közé sorolhatjuk a Muzsikást és az Amadindát is”

– olvasható a fülszövegben.

muzsikas_parhuzamok2-134144.jpg

Muzsikás & Amadinda: Párhuzamok

Az Amadinda és a Muzsikás együttes zenei együttműködése öt éve tart. Sokáig csak követték egymás pályáját, sikereit, találkozva, véletlenül összefutva a világ különböző repülőterein, fesztiváljain. Végül az Amadinda 30. születésnapjára hívta meg először a Muzsikás együttest, amelyet természetesen több közös próba előzött meg. A koncert sikerén később további közös hangversenyek születtek. A Muzsikás emlékezetes karácsonyi koncertjén, 2017. december 28-án a Müpában végül rögzítették az Amadindával közös koncertet, amely gondos utómunka után került erre a lemezre.

Íme, ízelítő a koncertből.

A zene szerencsére alkalmas arra, hogy összekösse azt, ami vagy elszakadt, vagy még nem is talált egymásra és néha a formai különbözőségekről is kiderül, hogy nincsenek is olyan távol egymástól.”

A Fonó kiadása CD-n, digitálisan, illetve kis példányszámban vinyl lemezen is megjelenik. Itt hallgathat bele a lemezbe.

A Muzsikást legközelebb december 28-án hallhatja a Müpában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Vizuál

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Jazz/World

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.
Vizuál

Új Dirty Dancing-film készül Jennifer Grey főszereplésével

A Piszkos táncok folytatásába visszatér az eredeti film főszereplőnője - jelentette be Jon Feltheimer, a Lionsgate stúdió vezérigazgatója, megerősítve a már júliusban felröppent híreket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.
Jazz/World hír

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Jazz/World interjú

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World mao

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Jazz/World lemezajánló

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.