1974-ben, amikor a Vujicsics együttes megalakult, mintegy háromszáz szerb család lakott a Dunakanyar szentendrei térségében, gondosan ápolva kulturális, nyelvi és vallási hagyományait. De amilyen természetes volt a szerbek jelenléte, éppúgy megeshetett, hogy sváb, szlovák, vagy cigány szomszédja volt az ember fiának. "Nem volt ebből soha probléma - mesélte egyszer Eredics Gábor -, így ebben a klímában izolációt sem eredményezett a saját kultúra megtartása."

Kezdetben a pomázi fúvós- és táncegyüttesben muzsikáltak a Vujicsics tagjai, klasszikusokat és népzenét egyaránt. Aztán őket is magával ragadta a táncház-mozgalom, más kérdés, hogy Erdély helyett csak a szomszéd utcákig kellett repülniük, hiszen ott is szép számmal akadt régi hangszer és adatközlő egyaránt. Hamarosan teljesen belefeledkeztek a délszláv hagyományba, részint a népzenekutató Vujicsics Tihamér nyomán, akinek halálakor, 1975-ben felvették a nevét.

A többi - mondhatnánk egy unott szócikkben - már történelem. Hozzáfűzve, hogy az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Vujicsics együttes negyvenéves fennállása önálló fejezetet alkot a magyar világzene történetében. Lemezeiken, filmzenéikben és koncertjeiken olyan hallatlan könnyedséggel és eleganciával adták tovább a délszláv zenei hagyományt, hogy az nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mindenki számára élvezetet kínált.

No, de kit érdekelnek az unott szócikkek?

Ráadásul éppen most, amikor a Vujicsics az egyik legnagyobb dobására készül... Hiszen Szörényi Levente, Tolcsvay László és Sebő Ferenc társaságában - újragombolva az Illés együttes, a Tolcsvay-trió és a Sebő együttes számait - a magyar népzenei és beatzenei mozgalom eddig ismeretlen délszláv kötődéseire mutat rá. "Ezek a számok most visszakerültek a természetes közegükbe" - idézhetjük Szörényi Leventét, miközben önfeledten kólót járunk A kuglira. És ez a legkevesebb... Mert azt eddig is tudtuk, hogy az Amikor én még kissrác voltam miféle gyökerekkel bír, de ezen a koncerten új környezetbe kerül a Sárga rózsa és az Alig volt zöld is, és hasonló sorsra jutnak a Tolcsvay-számok. A Jöjj, kedvesem a tradicionális Farandole, az Esőben pedig egy kalocsai csizmaverős jeles társaságába kerül. Sebő Ferenc mindig is otthonosan mozgott a délszláv zenében, a Nád alól és gőz alól című Weöres-vers alá például egy kólót csempészett, de most a Falu végén kurta kocsma szerb népdal változata is erre az ünnepi menüre kerül.

Hej, barátom, micsoda találkozások előtt állunk! "És milyen szép - juthatnak eszünkbe Eredics Gábor szavai -, hogy a tárogatót, ami egy kimondott hungarikum, a románok és a szlovákok is népi hangszerként tisztelik, de a délszlávoknál is megjelenik!" Így ünneplik együtt a Vujicsics együttes negyvenéves fennállását a Kárpát-medence és a Balkán közös tőről fakadó muzsikái! Ha úgy tetszik, a közös tőről fakadó múlt és jövő idő. És mindehhez még egy jelképes tévéfelvétel is előkerült Szörényi Levente archívumából, melyen Vujicsics Tihamérral énekel egy szerb népdalt az Illés együttes.