Jazz/World

Közszolgáltatás lesz Budapesten a jazz?

2012.11.23. 18:34
Megosztom
Három évre szóló közszolgáltatási szerződést készül kötni a Fővárosi Önkormányzat a Budapest Jazz Clubot működtető JAZZART Közcélú Alapítvánnyal, a cél többek között koncertek, versenyek, fesztiválok rendezése és a tehetségkutatás fejlesztése.

A fővárosban a kulturális ágazatban jelenleg a zenei támogatásokat kizárólag a Budapesti Fesztiválzenekarral kötött közszolgáltatási szerződés fedi le, így szakmailag indokolt és támogatandó a BJC-t működtető alapítvány és Budapest Főváros Önkormányzata közötti megállapodás megkötése - olvasható a Csomós Miklós főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztésben, amelyről jövő szerdai ülésén szavaz a Fővárosi Közgyűlés.

A javaslat szerint a közszolgáltatási szerződés a JAZZART-tal 2015. december 31-ig szól. A tervezet alapján az alapítvány idén (a fővárosi büdzsé általános tartaléka terhére) egymillió, 2013. január 1-jétől évente hétmillió forint összegű támogatást kap. A szerződésben a közhasznú szervezetként működő alapítvány vállalja, hogy a jazz, a népzene, a világzene és a komolyzene műfaján belül hazai és nemzetközi rendezvényeket, versenyeket rendez, előadóművészek fellépését és szakmai fejlődését támogatja. Feladata lenne továbbá a tehetségkutatás, a jazzművészet fejlesztése, hazai jazzprodukciók ösztönzése, valamint a budapesti jazz-zenei klubélet, a Budapest Jazz Club működésének elősegítése.

A JAZZART a javaslat szerint havonta legalább nyolc jazzkoncertet rendezne élvonalbeli hazai és nemzetközi résztvevőkkel, évente legalább nyolc jelentős külföldi jazzprodukciót hozna tető alá, a műfajban fesztiválokat szervezne, folytatná a roma és nem roma kezdő és hivatásos zenészek közös fellépését biztosító Jam Session sorozatát, megszervezné és lebonyolítaná a Magyar Rádió jazz tehetségkutató versenyét, és - az eddigiekhez hasonlóan - szorosan együttműködne a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziummal, a Kőbányai Zenei Stúdióval, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel.

Susszer Zoltán az Alapítvány nevében 2012 szeptemberében megkeresésünkre elmondta terveikkel kapcsolatban, a Magyar Jazz Szövetség, a Harmónia Jazzműhely Alapítvány, a JazzRádió Alapítvány és más szakmai szervezetek rendezvényeihez és működéséhez biztosítanának helyszínt. Ezen túlmenően a klub közismerten magas színvonalú technikai hátterével egész napos nyitva tartás mellett (a Múzeum utcában jobbára csak esténként és hétvégén használhatták a klubterületet) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók konzi jazz tanszakának, a Kőbányai Zenei Stúdiónak is heti több órában, térítésmentesen biztosítanának hangmérnök közreműködésével termet és stúdiót, mesterkurzusok, próbák, felvételek készítése, és egyéb oktatási feladatok teljesítése céljából. Ami a koncertélettel kapcsolatos terveiket illeti, a már bevált sorozatokat folytatva szinte a hét minden napján rendeznének jazzesteket, pénteken és szombaton ingyenes jam sessionök kíséretében, folytatnák lemezkiadói tevékenységüket, és a Képzőművészeti Egyetem hallgatóival együttműködésben kiállításoknak is helyet biztosítanának.

Az előterjesztés emlékeztet arra, hogy a JAZZART által működtetett, jelenleg a Hollán Ernő utcában található BJC az elmúlt négy évben jelentős közönségbázist teremtett, lemezbemutatók, CD- és DVD-felvételek helyszíne, programjait évente mintegy 50 ezer vendég látogatja.

A Budapest Jazz Club koncertjeit ide kattintva találja meg a Fidelio.hu programkeresőjében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Autechre-szeánsz

A fősodortól távolabb eső elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja tíz év után végre visszatér Magyarországra, ez pedig lényegében mindenki számára örömünnep, aki nyitott a formabontó zenei programokra.
Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.