Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A Fonó V4-es hálózata a tavalyi évben tovább bővült, hisz a 2019-ben nyílt krakkói EtnoKrakow/Rozstaje Klub mellett 2022-ben a kassai Klub Milovníkov Folklóruval kezdett közös partnerséget. A sikeres krakkói és a kassai V4 klubnapok után most Budapesten is várja a közönséget a Fonó által szervezett V4 Klub, számos nemzetközi eseménnyel. A sorozat támogatója a Visegrad Fund.
Az események és az együttműködés célja, hogy
a résztvevő nemzetek saját kultúrájukat közvetítve tanulhassanak egymástól, zenei, művészi inspirációt nyújthassanak egymás számára.
Péntek este a Góbé zenekar koncertjére kerül sor, amelyet lengyel-szlovák-magyar táncház követ. A nemzetközi táncházak eddig minden helyszínen nagy népszerűségnek örvendtek, a szervezők bíznak benne, hogy így lesz ez Budapesten is.
Szombaton napközben lengyel, szlovák és magyar művészek ingyenes workshopjain lehet részt venni, többek között hegedű-, brácsa-, bőgő-, dob- és néptánckurzusokhoz lehet csatlakozni. Este a legendás Kapela Maliszów (PL) és a NOGABAND (SK) koncertjét hallhatjuk a V4 sorozat keretében, amit lengyel-szlovák-magyar táncház követ.
A részletes programról és jegyekről a Fonó weboldalán lehet tájékozódni.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: A Góbé zenekar (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)